6

Isabel Ibañez: What the River Knows – A folyó tudása

6, Bestseller, Blogturné, Fantasy, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2025-ben, Romantikus, Történelmi

Az ifjúsági (YA) fantasyk már rég nem az én műfajom, most mégis egy ilyen került a kezembe, méghozzá két okból. Először is, mert a szokásos angolszász szerző és főhős helyett dél-amerikaiakat kapunk és még mindig nagyon kellemes emlékeim vannak a legutóbbi ilyen párosról, másodszor pedig mert a fülszöveg a Múmia című filmhez hasonlította a regény […]

Isabel Ibañez: What the River Knows – A folyó tudása Read Post »

Jeneva Rose: Hiba volt idejönnöd

6, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Krimi, Magyarul, Női író, Olvastam 2024ben, Regény

Nem nagyon szoktam thrillereket olvasni, de ha mégis azt nyáron teszem, elvégre számomra ezek például igazi strandkönyvek. Sokkal jobban esik napfényben olvasni, netán vízparton, mint szobában, félhomályban. Jeneva Rose-nak ez a második magyarul megjelent regénye, s bár már az első is érdekesnek tűnt, mégha kicsit Hatalmas kis hazugságokra is emlékeztetett a felépítésével, kíváncsi voltam, mit

Jeneva Rose: Hiba volt idejönnöd Read Post »

Elena Armas: Az amerikai szobatárskísérlet

6, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Regény, Romantikus

Amióta hála a TikTok-nak a romantikus regények bekerültek a mainstream-be, igazából csak kapkodom a fejemet, hiszen mindig van valami új szerző, könyv vagy éppen téma, ami ott van mindenhol, nehéz is követni a legtöbb trendet, még nekem is. Ugyanakkor meg a magyar kiadók egyre nagyobb százaléka egész gyorsan mozdul és igencsak aktuális olvasmányokat hoznak el

Elena Armas: Az amerikai szobatárskísérlet Read Post »

Maggie Fenton: Erényes ​gazember

6, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2022-ben, Regény, Romantikus

Még év elején olvastam Maggie Fenton Pajkos régensség sorozatának első kötetét, A herceg liezonját, ami könnyed romantikus történetnek bizonyult. Biztos vagyok benne, hogy azért hozta ki ilyen gyorsan a folytatást a Könyvmolyképző Kiadó, mert most éppen szezonja van a történelmi romantikus regényeknek, hála annak a bizonyos Bridgerton családnak. Szóval nekem, aki kedveli az ilyen sztorikat

Maggie Fenton: Erényes ​gazember Read Post »

Beth O’Leary: Útitársak

6, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2021ben, Regény, Romantikus

Mindig csak készülök arra, hogy elolvasom Beth O’Leary első regényét Az ágybérlőt, amivel berobbant a romantikus regények piacára, de ez is olyan, hogy mindig van/lenne mit olvasni mást is. Márpedig az Otthoncsere című második regénye igazán tetszett, úgyhogy örültem, hogy szemem elé került ez a harmadik könyve is. Nem adom azért fel, egyszer csak megtudom,

Beth O’Leary: Útitársak Read Post »

Jennifer L. Armentrout: Míg ​a halál…

6, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Krimi, Magyarul, Női író, Olvastam 2020ban, Regény

Jennifer L. Armentrout-ról annyit tudtam, hogy ifjúsági fantasy sorozatokat ír, meg erotikus-romantikus regényeket, nagy rajongótábora van, de engem nem igazán mozgatott meg. Eleinte a Míg a halál… se érdekelt, aztán megláttam a borítóját és elolvastam a fülszövegét. Hű, egy sorozatgyilkosos rejtélyes romantikus regény, az bizony pont nekem való, jó lesz olvasni megint egy ilyet, mert

Jennifer L. Armentrout: Míg ​a halál… Read Post »

Katie Fforde: Szerelmes levelek

6, Bestseller, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2019ben, Regény

Az úgy volt, hogy Katie Fforde neve már régóta szerepel azon a listán amit a brit chick-lit írókról vezetek, akiket még nem olvastam. S gondoltam, milyen remek alkalom megismerkedni vele egy olyan regény kapcsán, ami könyves világban játszódik. Laura imád olvasni, szinte mást se csinál, amikor épp nem dolgozik, mint könyv van a kezében, de

Katie Fforde: Szerelmes levelek Read Post »

Jeaniene Frost: Második kísértés

6, Bestseller, Blogturné, Fantasy, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény, Romantikus

Az elmúlt pár évben leszoktam a paranormális romantikus regények olvasásáról. Csupán néhány sorozat, vagy könyv volt, amelyek felkeltették az érdeklődésemet annyira, hogy próbálkozzam velük. Mint példálul Jeaniene Frost Az éjszaka hercege tetralógiája, amelynek első részét szinte pont egy éve olvastam és most jelenik meg a második is, s nagyon remélem, ha már ez ilyen belátható

Jeaniene Frost: Második kísértés Read Post »

Katharina Neuschaefer: A világ legszebb mondái

6, Blogturné, Gyerekpolc, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Az elmúlt évben mintha reneszánszát élnék a mitológia témájú könyvek itthon, s főleg azok, amelyek kimondottan a gyerekeknek szólnak. Nem tudom, hogy Percy Jackson népszerűsége hozta az új hullámot (hiszen Riordan menővé tette a görög isteneket), vagy éppen mert Loki és Thor is annyira népszerűek, mindenesetre nálunk otthon is eléggé bejön minden amit úgy viszek

Katharina Neuschaefer: A világ legszebb mondái Read Post »

Frank Schwieger: Zeusz és bandája

6, Blogturné, Férfi író, Gyerekpolc, Ifjúsági, Képeskönyv, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény

Annak idején a mesekönyvek után a következő történetek amiket szerettem a mítoszok voltak. Többször újraolvastam a Germán Kelta regéket és mondákat, valamint a Görög regéket is. Ma már nem emlékszem rá, de biztos, hogya többszöri újraolvasásban közrejátszott az is, hogy nem éppen egyszerű szöveggel íródtak és nem igazán voltak gyerekbarátok ezek a kötetek. Trencsényi-Waldapfel Imrének

Frank Schwieger: Zeusz és bandája Read Post »

Mary Nichols: Találkozunk még

6, Blogturné, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2018ban, Regény, Történelmi

Az elmúlt időszakban amikor világháborús történeteket olvastam, vagy éppen láttam (s igen, a Wonder Womant is ide gondolom) főleg női szemszögből, azok eléggé bejöttek, úgyhogy az amerikai változatok után érdekelt egy angol történet is végre. Mary Nichols könyve pedig pont kapóra jött: elvégre van benne londoni bombázás, kitelepítés, kódfejtés, ellenállás. Sheila Phipps élete darabjaira esik,

Mary Nichols: Találkozunk még Read Post »

Antoine Laurain: A piros notesz

6, Blogturné, Férfi író, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény, Romantikus

Antoine Laurain-nek nem ez az első regénye ami magyarul megjelent, korábban már lehetett olvasni tőle Az elnök kalapja című regényt, de igazából ugyanúgy mint Nicolas Barreau regényei (valahogy egy kalap – haha – alá soroltam őket, a fülszövegek alapján) nem annyira mozgattak meg. A piros notesz azért volt más, az keltette fel az érdeklődésemet, hogy

Antoine Laurain: A piros notesz Read Post »

Nora Roberts: The Collector

6, Angolul, Bestseller, Hangoskönyv, Könyvajánló, Krimi, Női író, Olvastam 2018ban, Regény

Mivel az elmúlt pár évben hosszabb kihagyás után nagyon jól szórakoztam Nora Roberts regényein, gondoltam bepótolom amik kimaradtak úgy a 2010-es évektől, az egyedülálló regényeire vetettem szemet, különösen, hogy megint szembe jött velem egy audible akció, amiben szerepelt a The Collector (magyarul „A gyűjtő”) című regénye is. Nem tántorított el a közel 16 órás hosszúság,

Nora Roberts: The Collector Read Post »

Kai Meyer: A betű mágusa

6, Bestseller, Fantasy, Férfi író, Ifjúsági, Könyvajánló, Magyarul, Olvastam 2018ban, Regény

Valahogy hozzánk ritkábban jutnak el a német ifjúsági irodalom nagy nevei, pedig kíváncsi lennék rájuk nagyobb mennyiségben is, hiszen elég csak Michael Ende-re gondolni, Kerstin Gier-re aki szintén nagyon kedvelt ifjúsági sorozatokat írt (Évek óta készülök, hogy elolvassam az Időtlen szerelem trilógiáját, meg most már ide lehet sorolni a Silber-trilógiát is), vagy izgatottan várni, hogy

Kai Meyer: A betű mágusa Read Post »

Sophie Kinsella: Mini Shopaholic

6, Angolul, Bestseller, Chick-lit, Hangoskönyv, Humor, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2017ben, Regény, Várólista

Elképesztő, hogy 8 éve volt utoljára Boltkóros könyv a kezemben. Márpedig ez a kötet is évek óta megvan már, s mivel az utóbbi időkben Kinsellának inkább minden egyéb történeteivel foglalkoztam, feltettem a Várólistámra, hogy majd csak sorra kerül. Végül nem is a papírformátumot választottam, hanem a hangoskönyvet* és azt hiszem ebből a szempontból jól jártam.

Sophie Kinsella: Mini Shopaholic Read Post »

Rainbow Rowell: Fangirl

6, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Női író, Olvastam 2016ban, Regény

Mivel gyors és egész kellemes élmény volt alapjában az Eleanor és Park, amikor megláttam, hogy a második magyarul is megjelent regénye a szerzőnek bent van a könyvtárban, hazahoztam. Aztán most valahogy mégse ment olyan gyorsan az olvasás. Először is, a Fangirl nagyon vastag, úgyhogy nem volt kedvem ingázásokra magammal cipelni, így maradt az otthon este

Rainbow Rowell: Fangirl Read Post »

Lenn Délen, édes éjen Édent remélsz

6, Bestseller, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Női író, Olvastam 2015ben, Olvastam 2016ban, Regény

Nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy vonzanak az amerikai délen játszódó regények. Van nekik egyfajta különös hangulatuk, és még a mágikus realizmus is gyakran beteszi a lábát erre a vidékre. Úgyhogy rendszeresen én is előveszem a polcomról az ilyen témájú könyveket, vagy éppen nem megyek el mellettük a könyvtárban. Úgyhogy itt van most két

Lenn Délen, édes éjen Édent remélsz Read Post »

Garth Nix: Newt’s Emerald

6, Angolul, Fantasy, Férfi író, Humor, Könyvajánló, Olvastam 2015ben, Regény, Romantikus

Garth Nix-et én is úgy ismerem, mint aki nagyszerű ifjúsági regényeket ír. Miután a tavasszal volt szerencsém a Sabrielt elolvasni, és megkedvelni, a szerző mindenképp felkerült a figyeltjeim közé. Meg is lepődtem, amikor a legújabb regényével és annak leírásával találkoztam, mert bár ebben is van mágia, igazából felnőtteket célzó történet, de azért mégis inkább emlékeztet

Garth Nix: Newt’s Emerald Read Post »

Kody Keplinger: Lying Out Loud

6, Angolul, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Annak idején Kody Keplingernek is rögtön a második regényével találkoztam előszört, a Shut Out!-al, ami meggyőzött, hogy jó hangja van, érti a fiatalok lelkét, elvégre maga is alig nőtt ki az iskolapadból. Sőt utána elolvastam az első regényét, a DUFF-ot is (ami azóta megjelent magyarul A Pótkerék címen), amit tényleg még akkor hozott össze, amikor

Kody Keplinger: Lying Out Loud Read Post »

Diane Setterfield: Bellman & Black

6, Angolul, Bestseller, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2013ban, Regény

Annak idején nagy kedvencem volt Diane Setterfield: A tizenharmadik történet című regénye (s nem csak nekem, hisz bekerült az előkelő 6. helyre is a top50nél), s mégis 7 évet kellett várni, hogy az író újabb kötettel rukkoljon elő. Nem is csodálom, hogy akárcsak Niffenegger Setterfield is nehezen tudott valami olyasmivel megjelenni, ami méltó nyomába érhet

Diane Setterfield: Bellman & Black Read Post »

Scroll to Top