Néhány éve nagy kedvenc nyári olvasmányom volt Abbi Waxman: The Bookish Life of Nina Hill című regénye, ami azóta már magyarul is megjelent (Egy könyvmoly…
Emily Henry regényeivel kerülgettük egymást egy ideje, tudtam, hogy olvasni fogok tőle, hiszen most éppen a modern románcok egyik sztárja, ráadásul rendszerint olyan környezetben játszódnak…
Amióta hála a TikTok-nak a romantikus regények bekerültek a mainstream-be, igazából csak kapkodom a fejemet, hiszen mindig van valami új szerző, könyv vagy éppen téma,…
Elizabeth Hoyt előző regényosorozatába, a Maiden Lane-be útközben csatlakoztam be, de végig élveztem a regényeket. Szerettem, hogy nem a történelmi romantikusoktól megszokott régensség korában játszódtak…
Igazán nem értem, hogy miért kell mindig egy csomót várni Sarah MacLean regényeire, ráadásul mindig valahogy pepitában jelenteti meg őket a Könyvmolyképző, ezért aztán az…
Rachel Burton Könyvesbolti karácsony című regényére még a nyár végén jelentkeztem, amikor szó volt róla, hogy csinálunk Blogturnét vele. Szóval jóval előbb, hogy Szabados Ági…
Engem elég könnyű rávenni, hogy humoros történelmi romantikus regényeket olvassak (igen, már a Bridgertonok előtt is volt merszem hozzá), sőt egy időben sajnálkoztam, hogy magyarul…
A tacskó Pradát visel című regénynek a címe, a külseje de még a fülszövege is arra emlékeztetett, hogy mennyire hiányzik már valami jópofa, chick-lit szerű…
Katee Robert Neon Gods regényére is azért figyeltem fel, mert a modernkori szereplőknek olyan neveik voltak a fülszövegben, mint Zeusz, Hádész, Perszephoné, Demeter stb. S…
Talia Hibbert nevével pár éve találkoztam, amikor általam követett külföldi bloggerek rajongani kezdtek a Brown nővérek sorozatáért. Tavaly a harmadik részt meg is hallgattam hangoskönyvben…
Még hat évvel ezelőtt vettem kézbe az első Elizabeth Hoyt regényemet, mert már sokat hallottam a szerző Maiden Lane sorozatáról és meggyőzött, hogy okos történelmi…
Még év elején olvastam Maggie Fenton Pajkos régensség sorozatának első kötetét, A herceg liezonját, ami könnyed romantikus történetnek bizonyult. Biztos vagyok benne, hogy azért hozta…
Christina Lauren név egy szerzőpárost takar, akik már évek óta dolgoznak együtt és gyártják a romantikus történeteket. Eleinte New Adult és erotikus szerzőként indultak, úgyhogy…
Természetesen én is azok közé tartozom, akiket meg lehet venni angol romantikus történetekkel, főleg ha télen meg mondjuk Notting Hillben játszódnak. Szóval már a címmel…
Úgy tűnik, hogy nekem az év eleje könnyed romantikus regények olvasásával telik. De sose rosszabb elfoglaltságot. Sarah MacLean-től már tudom mire számíthatok, de Maggie Fenton…