Alison Goodman: Vakmerő hölgyek nemes lelkű társasága

Rengetegszer fordult már elő, hogy találkoztam egy könyvvel, aminek a leírása érdekesnek tűnt de úgy gondoltam, sose fog magyarul megjelenni, erre nicsak: kiadja az I.P.C.. Akik nem igazán hirdetik magukat az általam sűrűbben látogatott közösségi médiában mégis van sok olyan főleg nők, nőkről, nőknek íródott kiadványaik, amelyek kimondottan izgalmasak. Pont ilyen volt Alison Goodman regénye is, amiről azt hittem valami régenskori történelmi romantikus lesz, de ennél többet kaptam: történelmi kalandregényt.

Főszereplőnk és narrátorunk Lady Augusta (Gus) Colebrook az ikertestvérével, Lady Juliával él együtt, s mivel 1812-ben a regény kezdetén már bőven túl vannak a házasulandó koron (42 évesek múltak), ki kell találniuk, hogy mivel töltsék az idejüket. Míg Juliának volt vőlegénye, aki tragikus körülmények között vesztette az életét, addig Gus sose volt még menyasszony se, ugyanis se a külseje (a legtöbb férfinél fél fejjel magasabb), se a modora (okos, határozott és szókimondó) nem igazán felelt meg soha a társasági elvárásoknak. Nagyon berzenkedik a vénkisasszony jelző ellen és nem is hajlandó visszavonulni, főleg, miután kalandos körülmények között segítenek egy férjezett barátnőjüknek visszaszerezni ránézve kompromittáló leveleket, úgy érzi, hogy van még tennivalója. A 19. század eleje igazán nem kedvez a bajbajutott nőknek, legyenek hajadonok vagy férjezettek, hiszen a legtöbbjük élete felett valami férfi őrködik, akinek minden gond nélkül lehetősége van a rá bízott nőnemű rokont kordában tartani: elzárni, elrejteni a családtagjai elől, megnyirbálni szabadságát esetleg elmegyógyintézetbe is záratni. Augusta elhatározza, hogy ahol tud, segít. Juliának pedig nincs más választása, mint követni őt.

“Akkor ez eldőlt. Hasznosak leszünk. De éppoly fontos, hogy dacosak. alkalmanként modortalanok és teljes mértékben hajthatatlanok is legyünk.”

A regény három esetet mesél el, amelyben a Colebrook testvérek bajban lévő nők segítségére sietnek. Először megpróbálnak megmenteni férje házából egy nőt, akinek a húga arra gyanakszik, hogy nővérét el fogják tenni láb alól, mert nem szült még fiúörököst. Megmentésére igyekezve a nővéreket útonállók támadják meg, s itt találkozik Gus Lord Evan Belforddal, akit vagy két évtizede senki se látott, mert egy rosszul elsült párbaj miatt elítélték és a gyarmatokra száműzték. A férfi akaratlanul is segít a kimenekítésben, s Augusta elhatározza, hogy tisztára mossa a lord nevét. Csakhogy közben újabb feladatuk is lesz: bordélyházból kell kimenekíteniük ártatlanokat, s még egy szemfüles nyomozónak is felkelti a nők tevékenykedése az érdeklődését.

Lehet hogy azért, mert a Popkult, csajok, satöbbi idei évadát Jane Austen születésének 250. évfordulója alkalmából neki szenteljük, de úgy tűnik, hogy mostanában csupa olyan 19. századi női sorssal találkozom amelyek valamennyire rezonálnak az ő körülményeire is. Itt például Gus és Julia kapcsolata, meg a helyzetük emlékeztetett Jane és nővére, Cassandra viszonyára. Csak annyi különbséggel, hogy a Colebrook hölgyek anyagilag függetlenek voltak, bár még így is kénytelenek voltak engedni bizonyos dolgokban a fivérükkel, aki az igazi örökös volt. Amit persze Augusta a maga robbanékony természete miatt nehezen visel el és csúnyán össze is veszik az öccsével párszor amikor az igyekszik megnyirbálni a nővérek jogait. Az ikrek között viszont roppant szoros és szeretettel teli a kapcsolat, nagyon érzékletesen van leírva, hogy mennyire megértik egymást szavak nélkül: elég egy-egy tekintet vagy szemöldökfelhúzás és azonnal tudják, mire számít a másik. Lord Evan megjelenése kicsit felkavarja a nővérek kapcsolatát, mert Gus meg van győződve arról hogy a férfi ártatlan, Julia viszont ennél jóval tartózkodóbb: szerinte nem véletlenül lett elítélve annak idején. Ugyanakkor azt el kell ismernie, hogy idejében tud felbukkanni és segít nekik kijutni a slamasztikából.

Alison Goodman nagyon alaposan ismeri a korszakot, tényleg igyekszik rengeteg hasznos történelmi információt is elejteni a könyvben, érezhetően elsősorban a korabeli nők helyzete az, ami igazán motiválja, s az utószóból kiderül, hogy még bizonyos gyógymódok leírása is valós a regényben, tényleg léteztek már azok a kezelések amelyekről szó van.
Augusta szemszöge azért is jó, mert kiváló képet kapunk főhősünk jelleméről, a szúrós megjegyzései is telitalálatok ugyanakkor néha elképesztő részleteket is megtudhatunk mindennapos dolgokról, de egyáltalán nem unalmasak a leírásai.
A kalandok mellett azért vannak szívszorongató részei is a regénynek, például ahol arról a bizonyos orvosi eljárásról és betegségről van szó, amit említettem illetve az utolsó eset, amikor egy elmegyógyintézet közelébe kerülnek a hőseink az nagyon kemény.(Érdekes módon, ez a motívum már Az ízek költészetében is benne volt)

A történetet történelmi romantikusok közé sorolják, de igazán a románc a leggyengébb szál benne, mert valahogy a beindulása és alakulása egyáltalán nem illik a főhősök jelleméhez. Valójában a rengeteg kaland, akció és izgalmas női sors mellé, kicsit feleslegesnek is tűnt.
Mindenesetre azt mondom, ez az a könyv, amit mindenképp a főszereplők jelleme és kalandjai miatt érdemes elolvasni. A folytatás eredetiben idén fog megjelenni és a magyar kiadás is tartalmazza már a fülszövegét, főleg mert van egy nagyobb ívű cselekmény, ami itt még nem oldódik meg, úgyhogy izgatottan várom, milyen újabb esetekkel találkoznak majd a Colebrook nővérek.

Ha szeretitek az olyan történelmi romantikus regényeket, ahol a főhősök nem ártatlan bárányok, határozott elképzeléseik vannak és tettre készek, nincs lepedőgyűrögetés viszont van rengeteg akció, akkor mindenképpen ajánlom, hogy ismerkedjetek meg a Vakmerő hölgyek nemes lelkű társaságával!