A régi szép időkben évente 2 Fable regénnyel lehetett számolni. Egy jött ki tavasszal, többnyire április-május környékén, szóval mindig tutira meg tudtam lepni magam a…
A Csontfuvola immár a 8.(9.) része a Halkirálynő sorozatnak, amely kisebb-nagyobb megszakításokkal 23 éve szórakoztatja a rajongókat. Az a jó benne, hogy mivel már az…
Levonom a tanulságot a rejtvényemből: mivel magasra emeltem a lécet, kevés megfejtés érkezett. Pedig voltak, akiket nem tántorított el, hogy nem tudták mindenre a választ,…
Kedves Játékos kedvű olvasók itt van tehát, amire vártatok, a Vavyan Fable – Halkirálynő játék. A nyeremény tehát egy dedikált Csontfuvola. Több helyes megfejtő esetén…
Vavyan Fable számomra egy igazi ikon: amikor először kezembe került 1987-ben a Halkirálynő egészen új élmény volt: szórakoztató, magyar szerző írta, ráadásul nő, akinek van…
Nem kezdem megint azzal, hogy Vavyan Fable milyen hatással volt rám anno és mennyire nem vagyunk már egy hullámhosszon. Vagyis azért van még, hogy meg…
Én évente mindig becsületesen megveszem és elolvasom a Vavyan Fable könyveket. Majd mindegyiknél elmesélem, hogy is állok éppen az írónővel és stílusával. Most azért voltam…
Úgy látszik, Vavyan Fable felbátorodott a Halkirálynő sikeres folytatásán, illetve elkapta őt is a mostanában divatos írjunk-rendezzünk folytatást régi kedvencekhez is hullám és egy igazán…
Azt hiszem, megenyhültem Vavyan Fable iránt is, akinek a mélyrepülése szerintem kb. a Tűzvarázzsal kezdődött és az Ezüstegérben csúcsosodott ki. Azóta azonban, mintha összeszedte volna…
Egy réges-régen varázsálomba süllyesztett, legendás király, akit visszasír a nép. Egy hős Viador, aki hitevesztettségéért hosszú raboskodással fizet. Egy nyelves-szájas, komédiás lány, legendabéli hősök rajongója.…
Vis Major és Kyra Emett, minden idők leghatékonyabb akciózsaru párosa tovább kergeti a bűnt Fertő City utcáin! Mintha az egész megapolisz megbolydult volna! Feltűnést hajszoló…
Nos hosszas félretevések után legyűrtem és elolvastam a Nászjelentést. Először is, jobb volt, mint az Ezüstegér. A szájbarágás, a túl erőteljes véleménynyilvánítás elmaradt. Sőt a…