Jennifer Crusie: Trust Me on This

Jennifer Crusie-nak is lassan újra adogatják ki a régi regényeit, ezért nem kell már különösebben vadászni rá, hanem simán hozzáférhetők. Eredetileg a Trust me On This 1997-ben jelent meg és ez volt az utolsó kategória románca amit a Harlequinnek írt, ezek után jöttek a nagyobb regényei. Dennie Banks egy kisvárosi lapnál dolgozik, s úgy érzi…

Jennifer Crusie: The Cinderella Deal

Mikor az ember találkozik egy író legfrissebb könyvével, beleszeret a stílusba, történetbe és megpróbálja beszerezni a korábbi műveket és figyelemmel kíséri a szerző működését. Kétféle eredmény várható: a korai regények csalódások, esetleg a későbbiek azok. Jennifer Crusie-tól először a Bet me!t (magyarul is megjelent: Fogadj rám! címmel) olvastam, egész véletlenül találtam rá, Rigából hazafelé a…

Jennifer Crusie – Bob Mayer: Don’t Look Down

Mikor tavaly előtt elolvastam Jennifer Crusie és Bob Mayer második könyvét, amit közösen írtak, sejtettem, hogy előbb mégis az elsőt kellett volna. Így kicsit nagyobbak voltak az elvárásaim. Míg a második könyvben már jobban összecsiholódtak az írópartnerek, itt még enyhén döcögős az együttműködés. Kicsit olyan, mintha mindketten megírták volna a regényből a maguk részét, aztán…

Jennifer Crusie: Manhunting

Addig addig próbáltam megszerezni még az eredeti kiadást Jennifer Crusie regényéből, hogy közben újra kiadták és be kellett érnem ezzel a rózsaszín borítóval. Viszont az új kiadásnak van egy előszava az írónőtől, mely szerint ez volt az első regénye, s a sok hibájával együtt is még mindig szereti mert megírta, aztán elküldte a kiadónak és…

Jennifer Crusie: Charlie all night

Már csak egy regény van hátra és akkor elolvastam Jennifer Crusie korai műveit is. Amelyek közt volt jobb, rosszabb és közepes is. Ez a regény a jó kategóriába tartozik és megmutatja, hogy miért is könnyű megkedvelni Crusie stílusát. Mert humoros, kiválóak a karakterek, gördülékenyek a párbeszédek, a mellékszereplők is találóak a sablon romantikus formulába is…

Jennifer Crusie: Strange bedpersons

Nos 400. bejegyzésnek azt hittem kicsit komolyabb könyv kerül majd ide, de hát nem számoltam ezzel a nagy számmal, ráadásul amit először kinéztem magamnak olvasni, Michael Faber regénye, A bíbor szirom és a fehér nagyon nem kötött le az első 50 oldal után, s mivel volt még hátra vagy 750, inkább abbahagytam. Pedig reménykedtem benne,…

Jennifer Crusie: Getting rid of Bradley

Lucy Savage éppen a házásságát bontja fel, de a férje még erre se volt hajlandó eljönni. Ráadásul hiába igyekezett új külsőt kreálni magának, a haja bezöldült, s úgy tűnik, hogy valaki még az életére tör. Az ügyben érdekelt nyomozó Zack Warren pedig híres ösztöneire hivatkozva meg van győződve arról, hogy Lucy hűtlen férjét keresi, méghozzá…

Jennifer Crusie: Anyone but you

Nina Askew 40 évesen kezdi újra az életét. Elvált jogász férjétől, akinek segített felépíteni ugyan a karrierjét, de közben teljesene egyedül maradt és elveszítette a társát. Ezért aztán eladja házat, amit amúgy is utált, újból munkába áll egy kiadónál, a karrierje halad, vett egy lakást, s mindezt megkoronázni azzal kívánja, hogy végre lesz egy kutyája.…

Jennifer Crusie: What the Lady wants

Mae Sullivan azzal az indokkal béreli fel Mitch Peatwick-et, a tőzsdeügynökből lett magándetektívet, hogy nagybátyját, Armad Lewist megölték, s a gyilkosnál van a férfi évtizedek óta rendszeresen vezetett naplója. A gyilkosság dolgot ugyan csak kitalálta a lány, ám ahogy egyre mélyebbre ásnak az elhunyt ügyeibe, kiderül, hogy bizony nem sokan fognak könnyet hullatni a temetésén,…

Jennifer Crusie: Faking it

Íme a Goodnight család, egy teljesen tiszteletreméltó család, akik már generációk óta egy jó hírű művészeti galériát tartanak fenn. Itt van Gwen, a mátriárcha, aki szeret elmenekülni a valóságtól, Eve az idősebbik lánya, akinek egy kisebb identitás problémája van (vagyis kettő), Nadine az unoka, aki kész követni a családi utat, amint talál egy olyat, ami…

Jennifer Crusie: Welcome to Temptation

A Dempsey család védjegye, hogy a szélhámosság a vérükben van. Bár a legidősebb lány, Sophie évek óta egy aránylag biztonságos esküvői videókat filmező vállalkozást vezet a hugával, Amyvel, akit az öccsükkel együtt nevelt fel, miután anyjuk balesetet szenvedett, a papa pedig a törvény elől menekült. Amikor azonban megérkeznek az ohioi Temptation-be, bebizonyosodik, hogy a vér…

Jennifer Crusie: Crazy for you

Quinn McKenzi már belefáradt a bézs életébe. Klassz állása van mint művészettarnár egy kisvárosi gimiben, van egy figyelmes barátja, mégis úgy érzi, hogy valami hiányzik. Néha úgy gondolja, kicsit sokat kíván a társától, Billtől, aki önelégült és lekezelő vele, ugyanakkor tisztelik, mint az iskolai kosárcsapat edzőjét. Quinn sorsa akkor fordul meg, amikor kedvenc tanítványa megjelenik…

Jennifer Crusie: Tell me lies

 Maddie Faraday az egyik legirigyeltebb nő az alabamai kisvárosban. Mindenki kedveli, sose csinált olyasmit, amin a szomszédok csámcsoghattak volna. Azon a napon azonban, amikor nekiáll kitakarítani a férje kocsiját és talál egy csábos fehérneműt, ami teljesen biztos, hogy nem az övé, ez az élet megborul. A bizonyítékot rejtegetni kell a szomszédok és 8 éves lánya…

Jennifer Crusie: Fast women

Nell Dysart huszonkét évi házasság után pár hónapja vált el, semmi étvágya sincs, szinte álomkórosként éli a napjait, egészen addig, míg a barátnői rá nem beszélik, hogy jelentkezzen titkárnőnek egy magánnyomozói irodába. Úgy tűnik, hogy a főnököt könnyű lesz kezelni, az irodában pedig vannak kiaknázatlan lehetőségek. Gabe McKenna a McKenna Nyomozói Iroda tulajdonosa nincs éppen…