Valamikor a tavasszal azt mondtam, hogy kicsit több klasszikust kéne olvasnom, de aztán ez a törekvésem szépen abba is maradt. Amúgy is mostanában a könyvklubunkra…
Annak idején, megboldogult ifjú koromban végigmentem én az összes Bronte-n, elolvastam minden magyarul megjelent regényüket, többek között ezt is, de már nem sokra emlékeztem belőle.…
Ritkán szoktam újraolvasni regényeket, főleg mostanában. A blog fennállása óta legalábbis kevésszer fordult elő. A szenvedély című regényt még a megjelenésekor, 1998-ban vettem meg, pont…
Simone de Beauvoir regényének előhangja elég hosszú. Régine a fiatal becsvágyó színésznő egy vidéki útján különös idegenre figyel fel a hotelben, aki magányosan szinte az…
Mivel minden hype-olt könyvet elolvasok előbb utóbb a híres Twilight se volt kivétel és bár elég régóta megkaptam már, mindig csak pakolgattam, mert annyira meg…
Az ember lánya úgy kapja kézbe ezt a könyvet, hogy a Jane Eyre-hez kapcsolódik, mert Rocherster őrült feleségének előtörténete. Sajnos ilyen bevezetők után (s ezt…
Ezt a könyvklubot most nem hagytam ki és bár amikor a beszélgetés folyt, még csak a könyv felénél tartottam, az összejövetel nem vette el kedvemet…
Linn Ullmann neve nem véletlenül lehet ismerős, igen az ő szülei híres emberek: Liv Ulmann és Ingmar Bergman. Ez pedig az első regénye. Ami nagy…
Tereza Bouckova cseh írónő könyvében három kisregény található. Mindegyik női sorsokról szól az elmúlt 50 évből. Mert hát akkoriban az élet Csehországban se volt fenékig…
Boleyn Anna történetére még gyerekként figyeltem fel, egyszer láttam a tévében az Anna ezer napját. S igazán csak a végére emlékeztem, úgyhogy később érdeklődve tanulgattam…
Drakula után íme a másik alak, aki előszeretettel volt már a kezdetektől B-filmek hőse. Annak idején, amikor először olvastam, melepődtem, hogy a címszereplő nem a…
Margaret Lea magányosan dolgozik apja antikváriumában, s néha életrajzokat írt régi írókról, akik kívül estek az igazi irodalmi palettán. Egy nap levelet kap Anglia legrégebb…
Disztópia- negatív utópia. Ehhez hasonlót legutóbb filmen láttam, Az ember gyermekében, ahol nem született 18 éve gyermek. Ebben a regényben pedig a nők nagy része…
Metahari ajánlója volt, ami felkeltette az érdeklődésemet és arra indított, hogy megtudjam, milyen író is Anna Gavalda. Főleg ez a rész: Éppen reklamáltam egy fórumon,…
Tavaly történt, hogy rákattantam Szabó Magdára. Az Abigél mindig is nagy kedvenc volt, meg olvastam az ifjúsági és meseregényeit, de az életműve többi részével alig…