Simone de Beauvoir regényének előhangja elég hosszú. Régine a fiatal becsvágyó színésznő egy vidéki útján különös idegenre figyel fel a hotelben, aki magányosan szinte az egész napot, időjárásra való tekintet nélkül egy nyugágyban tölti. A nő kizökkenti őt a semmittevésből és bár sokan óvják attól, hogy belebonyolódjon vele bármilyen kapcsolatba, ő bizony nem az a fajta, aki hagyja magát más véleménye miatt eltántorítani céljától. Megtudja, hogy a Fosca nevű férfi halhatatlan. Erre a színésznő teljesen lelkes lesz, mert úgy érzi, megtalálta amit keresett: végre nyomot hagyhat maga után, mert íme itt lesz valaki, aki míg a világ a világ emlékezni fog rá. De aztán hamarosan rémálommá válnak vágyálmai. Fosca pedig elmeséli az életét, hogy Itáliában született 1279-ben és egy elixírnek köszönhetően nem tud meghalni. Megragadt valahol a 30as éveiben és bár eleinte még élvezi és felvirágoztatja városállamát, eltemet pár családtagot közben, de aztán tovább lép és V. Károly tanácsadója lesz, majd Amerikába megy, meg bejárja az egész világot, feltűnik Franciaországban is a forradalmak idején stb. Életének minden állomása tanulsággal szolgál, de legfőképp az derül ki, hogy a halhatatlanság nem áldás, hanem átok.

Tagja vagyok egy könyvklubnak, amiről néha már írtam, s ezt a könyvet is arra olvastam el. Az utolsó hétre hagytam (vasárnap volt a találka róla), hogy még emlékezzek rá alaposabban, mikor elolvasom. Ami nem is volt rossz ötlet, mert így tényleg jobban tudtam hozzászólni a témához. Meg egyébként sose olvastam volna el magamtól ezt a könyvet. De legalábbis biztos abbahagytam volna valahol. Mert ez nem egy olvasmányos regény. Ez bizony egy tézisregény az egzisztencializmusról. A filozofálgatások néha hosszúak, a történelmi leírások pedig unalmasak. Igazából a regénybe is akárcsak Foscába akkor tér vissza az élet, amikor más emberekkel kerül a főszereplő interakcióba.

Szóval azt kell mondanom, hogy nem az én asztalom ez a könyv. Úgyhogy nem különösebben tetszett: a téma jó, de szimpatikusabb szereplőkkel Régine már az elején eléggé bicskanyitogató alak, Fosca pedig folyamatosan válik ellenszenvessé. Bár az ember tényleg nehezen tudja magát a helyébe képzelni, mert én is azt hinném most, ha a halhatatlanság az ölembe hullana, hogy tudnék vele mit kezdeni, de hát ő is így volt ezzel, viszont az évszázadok, a percemberek körülötte, az, hogy nem tudott senkin és semmin se igazán segíteni, nem hozta lázba semmi az ismétlődések láttán felörlődött az akarata. Már nem hitt se Istenben se emberben.

 


Eredeti cím: Tous les hommes sont mortels
Kiadó: Európa
Fordító: Görög Lívia
Megjelenés: 1973 (1946)
Terjedelem: 372 p.

 

 

3 Stars
Oszd meg!

7 thoughts on “Simone de Beauvoir: Minden ember halandó”

  1. Nahát, nálunk is olvasókörön volt téma és parázs vita alakult ki a halhatatlanság/halandóság témájában és persze a választásokról, mitől értékes egy élet stb. Milyen volt a beszélgetés róla? A többieknek hogy tetszett? (Nálunk is többen abbahagyták…)

  2. Érdekes, hogy ezt írtad, mert amikor megjelent az olvasott könyveid között, nekem az járt a fejemben hogy ez nem te típusú könyv.

    Ez a könyvklub olyan mint a filmekben? 🙂 Azok mindig úgy tetszettek. Összeülnek, beszélgetnek a heti/havi könyvekről :))

  3. PuPilla, ezennel tied az 500. komment:)
    Amúgy meg még a Jane Austen Book Club olvasásakor találtuk ki, hogy csináljunk mi is ilyet és először a Mansfieldi Kastéllyal indítottunk. Kisebb-nagyobb rendszerességgel találkozgatunk, eleinte havonta terveztük de inkább csaki évi 6-7 alkalom jön most össze. Van egy majdnem állandó házigazdánk és mindig van süti, meg tea és egy szabály, hogy csak magyarul is elérhető könyvet olvasunk aminek a szerzője nő.

  4. De szuper! Minket anno inkább a Holt Költők Társasága inspirált :), és mindig nagyon jó a hangulat. Nagyjából mi is 6-7 alkalommal találkozunk és mivel könyvtáros vagyok, igen egyszerűen oldottuk meg a helyet. Tea, ropi, üdcsi nálunk is van :).

  5. nagyon régen olvastam, de rám óriási hatással volt, beépült valahogy a világképembe. megnyugtatott, hogy lám, nem érdemes örökké élni.

  6. kadarm: mi is hasonló ajánlásra olvastuk, aki jelölte, annak akkor volt meghatározó olvasmány, amikor életében eljutott arra a pontra, hogy rádöbbent saját halandóságára.

  7. Lobo, nagyon jól hangzik! 🙂 Az évi 6-7 alkalom is azért nem olyan rossz arány. Végülis mindenki elfoglalt, csomó dolog van, mégis valamennyire szakítotok rá időt.

    500. komment! 🙂 Jól időzítettem 😀

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *