Van olyanom nekem is, hogy olvasási válság, csak éppen nem szoktam siránkozni róla, mert magánügy. Inkább most is csak jelzem, hogy nem csak azért nem írogattam könyvajánlókat, mert lusta voltam, hanem mert alig olvastam. Úgy gondoltam, kerítek valami könyvet, ami elvileg mindenkinek bejött, s nagy meglepetésemre bent találtam a könyvtárban Rainbow Rowell: Eleanor és Park-ját, s hazahoztam. Úgy gondoltam, épp itt az ideje, hogy tőle is olvassak valamit és kiderüljön, hogy mégis miért lett ekkora sztár hirtelen.
S azt kell mondanom, hogy megértem, mert a regény tényleg roppant olvastatja magát, pörögnek a lapok, az események. Ennek biztosan az is az oka, hogy a váltott nézőpont soha se hoz össze túl hosszú fejezeteket, sőt vannak csak 1-2 mondatos részek is. Ráadásul végig E/3 marad az elbeszélés, azaz nem kell különösbenn ki-be zökkenni stílusbűl-stílusba az olvasónak (s tuti, hogy így írni is sokkal könnyebb, hisz nem kell odafigyelni a stílusjegyekre).
Adott Eleanor és Park, mindegyiknek megvan a maga baja. A lány új a suliban, szörnyűek a családi körülményei, egyáltalán nem felel meg a kora szépségideáljának (80-as évek közepén járunk) és legszívesebben azt szeretné, ha békén hagynák. Mondjuk itt van közös közte és Park között, aki szintén meghúzza magát, mert ugyan ő rendezett, viszont vegyes házasságból származik, úgyhogy félvér, mert az anyja koreai. Eleanor első napján az iskolába menet már csak Park mellett talál ülőhelyet és fokozatosan ez a szomszédság barátsággá, majd szerelemmé formálódik. Első tiniszerelem, a csillagok állása nem éppen kedvező, úgyhogy sok sok agónia várható.
Igazi ifjúsági regény az Eleanor és Park, azt hiszem imádtam volna én is ha tizenévesen olvasom. Mert benne van mindaz a bizonytalanság a saját magammal rendben nem levés, a kívülállóság érzése, ami az én tini éveimet is jellemezte. Ráadásul tele van nagyon idézhető mondatokkal amik mindegyike mindha az én akkori naplómból lenne kiragadva. Kicsit úgy is érzem, hogy Rainbow Rowell a saját középiskolás éveit írta meg és éppen ezért van a 80-as évekbe helyezve, mert akkor volt ő is ennyi idős. Ráadásul a 80-as évek nagyon kényelmes, mert már volt egy csomó minden ami már akkor is játszott és nerd-et faraghatott az emberből (persze akkor még nem nerd-nek hívtak engem se) és a maiak is tudnak hasonulni hozzá, mint például a walkman-ek révén mindenkinek elérhetővé váló zenehallgatás, a képregények, s a filmek révén ma is tisztában van minden fiatal olvasó a megnevezett szuperhősökkel, történetekkel. S ugyanakkor benne vannak azok az egyetemes dolgok, amik még mindig egy középiskolás napjainak velejárói: csúfolódás, klikkesedés, kicsinyes áskálódás stb. Eleanor és Park szerelme nagyon kedves és megható és lehet nekik szurkolni, mert ha nem is Rómeó és Júlia történet, de azért érezhető, hogy valamiért ennek jó vége nem lehet.
Felnőtt fejjel ugyanakkor egy csomó mindenbe bele tudnék kötni, ami a történetet illeti. Egy idő után utáltam, hogy Eleanor annyira magának való volt és igazából még a nagy kitárulkozás után se mondott el mindent Park-nak, hogy nem lett számomra rendesen lezárva a regény, érdekelt volna, konkrétan mégis mi történt a lány családjával. Egyáltalán amennyire kedvelhető szereplőnek indult Eleanor, amennyire megszakadt érte a szívem a körülményei miatt, a regény végére nem kicsit kedvetlenedtem el őt illetően és kezdtem el sokkal szerethetőbbnek és normálisabbnak tartani Park-ot.
Azt hiszem vannak esetek az ifjúsági regényekben, amikor már túl öreg vagyok ahhoz, hogy az irracionális problémákat, amikkel biztos én is találkoztam annak idején, sőt meg is éltem, megértsem. Illetve az szokott zavarni, hogy ezeket a regényeket mégiscsak felnőttek írják, s persze tinikről meg tiniknek, de azért pont a felnőtt mivoltuk miatt belevihetnének kicsit több józan eszet és rávilágítást a problémákra. Hogy az olvasók akkor már okuljanak belőle és mondjuk ne azt szűrjék le, hogy ez így helyes, cselekedjenek ők is így (legyenek öngyilkosak, sose forduljanak felnőtt segítséghez stb.) Egyébként pont ezért szeretem Katie McGarry regényeit, mert ő ezt a vonalat képviseli és nem hagyja a hőseit a saját csapdájukban vergődni és a végén felmagasztalni a tragédiát vagy a rossz választást.
Szóval értem én a rajongást Rainbow Rowell iránt, tényleg roppant olvasmányos, beszippantós volt a könyv, segített az olvasási válságomban, csak éppen, hogy Roger Murtaugh örökbecsű szavaival éljek, öreg vagyok már ehhez.
Eredeti cím: Eleanor & Park
Fordította: Simonyi Ágnes
Kiadó: Scolar
Megjelenés: 2014 (2012)
Terjedelem: 334 p.
ISBN: 9789632445359
Honnan: Könyvtárból
