Annak idején ez a pöttyös könyv kimaradt az életemből. De legalábbis nem emlékszem, hogy olvastam volna és közben is csak 1x gondolkoztam el azon, hogy lehet, hogy mégis, amikor a főhősnő wartburgi Szent Erzsébethez imádkozott, mert az olyan ismerős volt. De amikor Isolde lelkendezett még róla régen, hogy kedvenc könyve volt aztán szembe jött velem párszáz forintért valamelyik antikváriumban, akkor megvettem és ott pihent a polcomon. Most a nehéz olvasmány után valami könnyűre és kedvesre áhítottam és kaptam egy kedves, vicces, de ugyanakkor megható és szívszorító történetet.
Horváth Katalin 15 éves, középiskolába jár, jó tanuló. De vannak kisebb hibái. Rendetlen, szeleburdi és élénk a fantáziája. Gyakran kínos dolgokat elhallgat és nem beszél róla otthon vagy az iskolában. S néha bizony a fejére nőnek ezek a dolgok és mulatságos helyzetekbe keveredik. Vagy éppen cikibe. De hát kamasz. S a kamaszok még 1940/41 fordulóján is hasonlítottak a mai kamaszokhoz, a trükkök és gondok ugyanazok voltak. Eleinte. Csak aztán komolyabbra fordult a helyzet.
A regény 1966-ban íródott és ilyenkor még ha komoly nosztalgiával is olvassa az ember kicsit odafigyel arra, vajon mennyire van benne ideológiai vezérvonal, mennyire ajnározza az akkor fennálló rendszert a könyv. S bár néha bele lehet olvasni azt, hogy itt ott kivilágít, Horváthéknak, bármennyire is tehetségesek a lányok mennyire nehéz a helyzetük mert parasztokból, vidéki tanítóból lett szüleik nehezen tudják taníttatni őket és a lányok ösztöndíjjal tanulhatnak egy alapítványi iskolában, ahol szinte minden társuk náluk jobb anyagi helyzetben van és sokuknak nem is számít leérettségiznek-e. S természetesen Kati egy olyan világról álmodik, ahol mindenkinek minden egyformánjut. De ezek mind nem túl bántón vannak jelen a regényben.
A regény végéig úgy 8 csillag körül mozgott de amikor én is pityeregtem rajta kicsit kiderült, hogy Fehér Klára egy zseni. Na meg Réber László rajzai is nagyon illenek a történethez.
Kiadó: Móra
Sorozat: Pöttyös Könyvek
Illusztálta: Réber László
Megjelenés: 1966 (1966)
Terjedelem: 199 p.
Sajnos nekem csak e-bookban van meg, pedig jó lenne az ilyen kis pöttyösöket kézben szorongatni 🙂
Nagyon tetszett amit írtál róla! Már egy ideje én is el akarom olvasni, csak egyszerre sokba kezdtem már bele.
A Mi, szemüvegeseket olvastam Fehér Klárától, azt is nemrég csak, előtte szinte nem is hallottam róla, és az jó volt. ez meg még jobbnak tűnik. Mélyebbnek.
Imádom, gyerekkoromban legalább hússzor elolvastam. Részben ennek a könyvnek köszönhetem, hogy 11-12 éves koromban egyik napról a másikra “csak a törit-irodalmat-földrajzot-biológiát-rajzot szeretem, az összes többi tárgy elmehet a sunyiba” diákból stréber éltanulóvá váltam. Valahogy belém ivódott Kati szorgalma és módszertana. 🙂
És van még egy okom arra, hogy szeretettel emlékezzek a könyvre. Gyűlölök szerepelni, de az általános iskolában minden évben volt Ki mit tud. Bloáhh. Általában sikerült kihúznom magam alóla, majd hetedikben jött az isteni ötlet: előadtam az első fejezetet. Az osztálytársaimnak nagyon tetszett, és az összoskolai döntőn második vagy harmadik lettem. Itt be is fejeződött az előadóművészi pályafutásom, de jó élmény volt. 🙂
Ajánlom még Fehér Klárától a Mostohatestvéreket, az is szép történet. Masszív ideológia ide vagy oda.
Ó, és éljenek a pöttyös könyvek.
A mostohatestvérek az Thury Zsuzsa, úgy emlékszem. Őt nagyon szerettem, ideológia ide vagy oda, főleg a Tűzpiros üveggömböt.
Lobo:
Basszus, de marha vagyok, tényleg Thury Zsuzsa műve. *gollam, gollam* Köszi. 🙂
Visszatérve Fehér Klárához, a Gésák, pagodák, titkok című könyvet biztosan ő írta. A hatvanas években elutazott a férjével Japánba, majd megírta ezt a humoros, elbűvölő élménybeszámolót, ami annyira jól sikerült, hogy utána még a Japán-rajongásomtól erősen idegenkedő anyukám is közölte, hogy rendben van, ha megnyerjük az ötös lottót, szívesen velem tartana Tokióba. 🙂
Arikon olvasgatta mostanában a férjével közösen írt könyveit, és nagyon jó véleménnyel volt róluk!