Tavaly történt, hogy rákattantam Szabó Magdára. Az Abigél mindig is nagy kedvenc volt, meg olvastam az ifjúsági és meseregényeit, de az életműve többi részével alig több mint egy éve kezdtem el ismerkedni. S az Ajtó, A Danaida, Katalin utca, Freskó, Mózes, egy huszonkettő után eljutottam a Régimódi történetig. Ahogy utána olvasgattam az írónő előszeretettel építkezik saját életének epizódjaiból, szereplőiből, ennek aztán igazán legszemélyesebb példája Jablonczay Lenke, Szabó Magda édesanyja, a Régimódi történet főhőse. Talán nem is regény ez a könyv, bár a történet amelyet elmesél meglehetősen regénybe illő. Az írónő levelek, naplók, rokonok elbeszélései alapján rekonstruálja anyja életét, hogy megpróbálja megérteni a nőt, aki felnevelte, s halálos ágyán azt mondta mellette ülő lányának, hogy „Annyi titkom volt”. Jablonczay Lenke annyi minden szeretett volna lenni, de a körülmények, a sorsa úgy hozta, hogy le kellett mondania a zenéről, irodalomról, a terveiről, álmairól. S miközben íróvá vált lánya megpróbálja feltárni az életét, kiváló képet kapunk a XIX második feléről és a XX század első két évtizedéről, a vidéki életmódról, a dzsentrikről, egy számunkra távolinak tűnő társadalom hanyatlásáról, s a korabeli nők sorsáról. A mű nehezen indul, rengeteg név és esemény zúdul az olvasóra, de ha itt nem adjuk fel, hamarosan kitisztul a kép, s a környezet és a távoli múlt bemutatása után színre lépnek a főszereplőnő életét meghatározó szereplők, szülők, nagyszülők, rokonok az ő küzdelmeikből, helyes és helytelen döntéseik eredményeképpen alakul Jablonczay Lenke jelleme. S a lineáris történetet meg-megszakítja a Szabó Magdára annyira jellemző ugrás időben, térben, helyzetben és az, hogy egy teljesen másik idősíkon kapunk valamennyire magyarázatot mondjuk egy 1889-es eseményre.
