Ritkán szoktam újraolvasni regényeket, főleg mostanában. A blog fennállása óta legalábbis kevésszer fordult elő. A szenvedély című regényt még a megjelenésekor, 1998-ban vettem meg, pont szakítás után voltam és akkor hatalmas hatással volt rám a könyv, talán még idézgetni is tudtam belőle, s úgy maradt meg bennem, hogy a történetnek csak a főbb elemeire emlékeztem. Most aztán sorra került a könyvklubunkban is és újra elolvastam, elvégre nem túl vastag és úgy gondoltam, biztos gyorsan fog menni másodszorra, illetve jobban oda tudok majd részletekre figyelni. Ami határozottan meg is történt.
Két főszereplőnk felváltva mesél a könyvben. Henri 16 évesen egy kis faluból áll be Napóleon seregébe s mivel alacsony, hamarosan már rajongásának tárgyát szolgálhatja. Ártatlan és naív gyerekként kerül a Grande Armée-ba, szenvedélyesen lobogva Napóleon és az eszméi iránt, s csak néha kérdőjelezve meg pár dolgot. Bálványát egészen Oroszországig kíséri, ahol a zérus tél belőle is kifagyaszt mindent. Villanelle egy velencei csónakos lánya, akinek életét a babonák tartják kordában. Ő ennek a hihetetlenül csábító városnak a peremén mozog, kihasznál mindent, amit kaphat, egészen addig amíg szerelmes nem lesz egy házas patríciusnőbe, akinél hagyja a szívét. Így hiába fonódik össze hihetetlen módon élete Henriével, kettejük kapcsolatának nincs jövője, mert szenvedélyük máshova húzza őket és más sorsot is tartogat nekik.
El is feledkeztem arról, hogy a sok esemény mellett milyen jelentős a filozofálgatós rész is a kötetben. S nem csak a szerelemről, szenvedélyről – érezzük azt bárki iránt is -, hanem a háborúról, erkölcsről, történelemről. A regény nem történelmi regény, a valós események és helyszínek csak hátteréül szolgálnak Winterson elméleteinek kibontásához.
Ami azonban most másodszor is megragadott, az Velence leírása volt. Ez a város talán a harmadik főszereplő Henri és Villanelle mellett, állandóan változik, a lakosai se ismerik teljesen, sötét sarkok van és sose tudhatod, hogy a maszk mögött ki van: nemes vagy szegény, gyilkos vagy áldozat, férfi vagy nő. S igen, a csodás elemek is hihetetlenül varázslatosak, az a mágikus realizmus amivel hirdetik lépten nyomon a regényt ugyancsak megkapó és élvezetes.
Kár, hogy az eszmefuttatások néha ennek a rovására történnek és szinte oda se illenek a történetbe (főleg Henri oldaláról, de persze lehet, nőként másképp látom ezt), s néhol zavaróan vált nézőpontot is a szerző.
Viszont arra még mindig emlékszem, hogy melyik is volt az az idézet, ami miatt sokáig úgy éreztem, ez a könyv kimondottan hozzám szól:
“Bárkivel esel is először szerelembe úgy igazán, ő lesz az, ki míg élsz, mindig haragot ébreszt benned, akiről nem tudsz logikusan gondolkozni. Lehet, hogy megtalálod a helzed valahol, lehet, hogz boldog leszel, de az, ki elvette a szíved, mindig uralkodni fog feletted.”
Összességében sokkal kellemesebbek voltak az emlékeim a könyvről, most az újraolvasáskor már nem voltam annyira labilis állapotban, hogy egy-egy jól irányzott mondat elfedje a kötet hibáit. Jeanette Winterson csodás mesét tud szőni, de egy ilyen kis könyvbe felesleges olyan sok nehéz gondolatot beszuszakolni.
Eredeti cím: The Passion
Kiadó: Európa Kiadó
Fordító: Lengyel Éva
Megjelenés: 1998 (1987)
Terjedelem: 191 p.
ISBN: 9630763729
