Jennifer Crusie Bob Mayer Don't look downMikor tavaly előtt elolvastam Jennifer Crusie és Bob Mayer második könyvét, amit közösen írtak, sejtettem, hogy előbb mégis az elsőt kellett volna. Így kicsit nagyobbak voltak az elvárásaim. Míg a második könyvben már jobban összecsiholódtak az írópartnerek, itt még enyhén döcögős az együttműködés. Kicsit olyan, mintha mindketten megírták volna a regényből a maguk részét, aztán a szigorú szerkesztők miatt ki kellett húzni belőle néhány részt, ezért maradtak elvarratlan szálak, ki nem bogozott konfliktusok és fel nem tárt háttérsztorik.

Lucy Armstrong reklámfilmeket rendez és nagyon is elégedett a munkájával. Először el se akarja vállalni, mikor megkeresik, hogy fejezze be egy játékfilm forgatását, amelyből csak 4 nap van hátra, mert az eredeti rendező szívrohamot kapott. Aztán amikor a húga, Daisy kéri meg rá, aki szintén dolgozik a filmen, meg az unokahúga az 5 éves Pepper is bevet mindent, természetesen nem tud ellenállni és Savannah-ba utazik partnerével és asszisztensével, Gloom-mal. A helyszínre érve kiderül, hogy erre a 4 napra csak kaszkadőrjelenetek forgatása maradt, s bizony a kaszkadőrök feje nem más, mint Lucy ex-férje Connor Nash, aki ha lehet még szemetebb lett, mint valaha volt, nagy a fejetlenség, néhány kulcsfontosságú személy (mint pl a fővilágosító, az operatőr stb.) már felmondott. Ráadásul Bryce, a főszerepet játszó színész, akinek ez a film lenne a nagy kiugrása és komikusból akcióhőssé válhatna beállít egy szabadságon lévő Zöldsapkással, J.T. Wilderrel, akit azért fogadott fel, hogy a dublőre és szaktanácsadója legyen.

J.T. Wilder úgy gondolja, amíg szabadságon van, keres egy kis könnyű pénzt azzal, hogy bébiszittel egy színészt, de alig teszi a lábát a forgatás helyszínére, azonnal bajba keveredik. A kaszkadőrök feje ki nem állhatja, felhívja a CIA és beszervezi egy, a filmforgatással kapcsolatos akcióba, ráadásul az új rendezőnő erősen hasonlít Wonder Woman-ra. A forgatás persze csak álca, mert agyafúrt manőverekre készülnek az ernyője alatt, amelyben szó van mocskos ír üzletemberről, orosz maffiáról, félszemű aligátorról és ősi fallikus szimbólumokról. J.T-nek nemcsak különösen veszélyes elemekre és akciókra kell odafigyelnie, de még Barbie-t is kell vásárolnia.

Szóval minden adott volt egy kitűnő szórakozáshoz, könnyű románc és akciók. Az utóbbiból nem is volt hiány és egész jól volt megírva. Crusie-ra jellemzően a dialógusok peregtek, a mellékszereplők csillogtak. A főszereplők közötti kapcsolat azonban nem volt eléggé hihető, s hiába volt a fele könyv J.T. férfiasabb nézőpontjából megírva, múltját és karakterének sok mozgatórugóját alig érintették, pedig sok üres foltot lehetett volna kibővíteni. Ugyanígy Lucy körül is sok minden maradt szinte vázlatosan: húgával való kapcsolata, a konfliktusuk megoldása na és főleg az ásta alá a hitelét, hogy 4 nap alatt képes volt hirtelen gyökeresen változtatni az életén és ráugrani egy szegény Rambóra.

Összességében azt mondom hát, hogy lehetett volna jobb is. De mivel tudom már, hogy a páros ennél kiválóbb könyvet is össze tud hozni, biztos vagyok benne, hogy következő közös regényüket is el fogom olvasni. Mert itt is vannak brilliáns részek, pergő dialógusok, vicces jelenetek, csak valahogy még az összefésülés egy kicsit sántít. Erős közepes.

Kiadó: St. Martin’s Paperbacks
Megjelenés: 2007
Terjedelem: 384 p.
ISBN: 0312938519

 

3 Stars
Oszd meg!