GoodReads Choice Award 2019

Ismét eljött a szokásos novemberi programom: végigszavazni a GoodReads legjobb könyvei listáját. Érdekes, hogy míg tavaly készítettek kategóriát a 10 éves jubileumi szavazás évfordulóra, idén egyelőre nincs szó arról, hogy az évtized legjobb könyveit kiválasszák. Mint ahogy most már október óta olvashatjuk ezeket a típusú toplistákat is, nemcsak az évzárókat. Egyébként manapság volt arról…Continue Reading

Good Reads Choice Award 2018

Ahogy a karácsonyi zenék is mindig korábban szólalnak meg és már november második hetében elkezdődik az Adventi vásár, úgy a legjobb könyves listák is már az év utolsó előtti hónapjában elkezdenek becsorogni. A GoodReads legjobb listájára is már október végén elkezdődött a beszavazás: első körben bármire lehetett szavazni ugye, ami 2018-ban jelent meg, aztán…Continue Reading

GoodReads Choice Award 2017

Most már mondhatom, hogy tradíció, hiszen 2014 óta magyarázom a szavazatom, azaz végigmegyek a GoodReads Közönségdíjra jelölt könyveinek kategóriáin és elmondom, hogy kire miért szavaztam, esetleg mik lennének azok a könyvek, amelyeket szívesen elolvasnék, melyik szerzővel ismerkednék meg és mi jelenhetne igazán meg magyarul is. Érdekes megnézni, hogy az elmúlt években mennyivel több könyv…Continue Reading

GoodReads Choice Awards 2016

Amerikában már novemberben elkezdik kinyomni az év legjobb könyvei listáit, s persze, hogy a közösségi olvasást propagáló GoodReads élen jár ebben. Bár számomra is kicsit fura, hogy elindul a jelölőkör november első hetében és már fent vannak rajta olyan könyvek, amelyek csak november második felében fognak megjelenni.  De az első hét még csak amikre…Continue Reading

Idén is magyarázom a szavazatom

Oké, akkor ebből is lehet sorozatot csinálni, de nem kell izgulni, mert Goodreads Choice Awards szavazás csak évente egyszer van. Viszont mivel most, amikor megkezdődött az egész előszavazósdi és visszanéztem a tavalyi bejegyzésemre, elhatároztam, hogy idén is fogok írni hasonlót. Mert bár tudom, hogy a GR-en sok lúd disznót győz alapon a legnagyobb rajongói…Continue Reading

Magyarázom a szavazatom

Az angolszászoknál az a divat, hogy már november elején elkezdik megjelentetni a Best of  listákat. De nem csak a magazinok, hanem mindenféle oldalak is. Például az amazon már  összeállította, hogy mik voltak a legjobbak szerintük 2014-ben. Kedvencem egyébként az EarlyWorld összefoglalása, ők táblázatban vezetik, hogy melyik könyv milyen oldalak, napilapok, szakfolyóiratok stb. év végi…Continue Reading

Így neveld a könyvtáradat II.

A sorozatom második részét a Goodreads-nek gondoltam szentelni, amit jóval többen kedvelnek, mint a LibraryThing-et, ami ellen a fő kifogás, hogy nem eléggé felhasználóbarát. A Goodreads sokkal nagyobb népszerűségnek örvend, rengeteg mindent tud s pár év alatt lett olyan befolyása az online könyves világban, hogy az amazon le is csapott rá és megvette. A…Continue Reading