Category: Hangoskönyv

Sophie Kinsella: Mini Shopaholic

Elképesztő, hogy 8 éve volt utoljára Boltkóros könyv a kezemben. Márpedig ez a kötet is évek óta megvan már, s mivel az utóbbi időkben Kinsellának inkább minden egyéb történeteivel foglalkoztam, feltettem a Várólistámra, hogy majd csak sorra kerül. Végül nem is a papírformátumot választottam, hanem a hangoskönyvet* és azt hiszem ebből a szempontból jól jártam…

Read more

Oszd meg!

Eddie Izzard: Believe me

Hogy megismerkedtem Eddie Izzard munkásságával, egyáltalán létezésével és alakjával egyike volt azoknak a klassz dolgoknak, amiket még a 90-es évek Angliájában szedtem össze, amikor arrafelé bébisintérkedtem. Először a hamar kedvenccé váló Have I got News For You című műsorban találkoztam vele (erről bővebben a Popkult, csajok, satöbbi podcast Panel Showkról szóló adásában beszéltem). Aztán nagyon..

Read more

Oszd meg!

Nora Roberts: Come Sundown

Ismét eljött a nyár eleje, amikor rendszerint megjelenik egy Nora Roberts önálló regény, ami többnyire a romantikus rejtély kategóriába esik. S akárcsak az elmúlt három évben, most is olvasás helyett a hangoskönyvet választottam, s nem bántam meg. Komolyan, eddig mind a három könyvet, amit így tettem magamévá (A hazug, Megszállottság, s most ez is), bármennyire..

Read more

Oszd meg!

Liane Moriarty: Big Little Lies

Liane Moriarty neve már nagyon régóta jött szembe velem mindenfelől. Amikor pedig elkezdték pedzegetni, hogy sorozat készül ebből a történetéből, elhatároztam, hogy jó könyvmoly révén előbb elolvasom. Gondoltam megvárom a magyar megjelenést, de hiába volt már 3 regénye is kapható az ausztrál írónőnek itthon, sajnos pont az Alexandra csoporthoz tartozó Pioneer Könyvek gondozásában jelentek meg,..

Read more

Oszd meg!

Glen Weldon: The Cape Crusade: Batman and the Rise of Nerd Culture

Többféle képpen is magyarázhatom, miért is esett választásom erre a kötetre. Először is, mert bár nem vagyok képregény rajongó, imádom a szuperhős filmeket. Engem nem fárasztanak pont én vagyok a megtestesítője azoknak, akiket az igazi nerd-ök lenéznek. Mentségemre legyen mondva, hogy nagyon korán rákattantam a szuperhős filmekre, ott tobzódtam az első Tim Burton-ös Batman bemutatóján,..

Read more

Oszd meg!

Lauren Graham: Talking As Fast As I Can

Amikor 2014-ben elolvastam Lauren Graham regényét az Egy nap talánt, így értekeztem arról, hogy is kedveltem őt meg: Annak idején én nem elsőre szerettem bele a Szívek szállodájába, mert ilyen címmel azt hittem, valami brazil szappanoperát nyomnak a tévében, de aztán A. barátnőm, miután rengeteget áradozott róla, rám tukmálta a DVDit én meg nem mondtam..

Read more

Oszd meg!

Anna Kendrick: Scrappy Little Nobody

Nem titok, hogy az utóbbi pár évben rákattantam a hangoskönyvekre és azok közül szoktam válogatni, amelyek valamilyen híres emberhez kötődnek, akik még bónuszként maguk is olvassák fel a sztorikat, szóval olyan, mintha tényleg hivatalos forrásból hallanám azokat. Ráadásul az első két ilyen könyv, amit meghallgattam (Bossypants és Yes Please!) elég magasra tette a mércét, de..

Read more

Oszd meg!

Courtney Summers: Some Girls Are

Courtney Summers nevével tavaly ismerkedtem meg és nagyon kedveltem a zombis regényét, az Éles helyzetet, annyira hogy körbenéztem és találtam még tulajdonomban 2 regnyét, azokat azonnal felvettem a Várólista csökkentéses terveim közé. Ezek közül először a korábbi regénye, A Some Girls Are került sorra. A regény tavaly sokat szerepelt a Book Riot oldalon, ugyanis egy..

Read more

Oszd meg!

Helen Fielding: Bridget Jones’s Baby: The Diaries

Igen, tudnom kellett, hogy milyen, hisz mint közismert, nagy Bridget rajongó vagyok. Az első két rész a kedvencek között, a harmadikban se különösebben csalódtam, többször is beszélgettünk Bridget-ről a Podcastban, az őszi megjelenések között is szinte az első helyen emeltem ki ezt a regényt. Mivel a filmet már láttam és végre azt mondhatom, hogy egy klassz..

Read more

Oszd meg!

Curtis Sittenfeld: Eligible

A második Jane Austen-nel foglalkozó epizódunk előtt (mert egy már volt vagy két éve) megbeszéltük Brigivel, hogy ezt a történetet mind a ketten el fogjuk olvasni, hiszen éppen nemrég jelent meg, pont a kedvenc regényünk feldolgozása és annak a Jane Austen projektnek a keretében készült, ami immár a negyedik kötetnél tart. A projekt ugye a..

Read more

Oszd meg!

Shonda Rhimes: A Year of Yes

Természetesen hallottam én már korábban Shonda Rhimes nevét, aki kitalálta a Grace klinikát és a Botrányt, de igazából egyik sorozatot se néztem, viszont a nyáron Brigi ajánlására gyors egymásutánban végignéztem a Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot első két évadát. Mert már az első résztől függő lettem és ki is fejtettem levélben Bridge-nek, hogy szerintem én..

Read more

Oszd meg!

Amy Schumer: The Girl with the Lower Back Tatoo

Amikor tavaly nyáron adást készítettünk a vicces amerikai csajokról, Amy Schumer is szóba került benne. Azt hiszem, hogy az elmúlt években olyan komédiás lett belőle, akire komolyan oda kell figyelni. Van saját tv- showja, tavaly ugye a mozikban is találkozhattunk vele és még az Index.hu szavazását is ő vezette, mint akire Louis C.K. után jegyet..

Read more

Oszd meg!