Menu Close

Elle Kennedy: Bad Apple – Tiltott gyümölcs

Be kell vallanom, hogy Elle Kennedy kimaradt eddig az életemből. Persze sokszor láttam a nevét elsősorban New Adult romantikus-erotikus könyvek címlapján, de pont ezért kerülhettük el egymást, mert ez az ága a románcoknak nem érdekelt. Viszont most, hogy a nyáron több celebrománc is elém került (Vicces romantikus, Nora kilép a forgatókönyvből), gondoltam trilógiát csinálok az olvasmányokból és ebből típusból is.

Maggie Reilly pincérkedik, hogy fizetni tudja az albérletét, szociális munkásnak tanul és önkénteskedik egy ifjúsági központban is, szóval nincs sok mindenre ideje éppen ezért teljesen megefel neki az a felállás, amit pár éve az egyik haverjával kitaláltak: évente párszor összefutnak és kiengedik a felgyülemlett szexuális feszültséget. Mindenki jól jár és nem terhelik egymást olyan dolgokkal, mint kapcsolat meg elvárások. Csakhogy a legutóbbi megbeszélt randi rosszul sül el: Maggie nem azt a fickót találja az ágyban, akire számított. Aki meg semmire se számított csak egy jó alvásra, az Ben Barrett, akciófilmsztár, aki éppen szeretne egy kicsit nyugiban távol lenni a rivaldafénytől. Persze nincs ellenére, hogy egy csinos nő mászik be az ágyába, de ami igazán szimpatikus neki, hogy a lány nem attól lesz zavarban, hogy kivel akart kavarni, hanem egyáltalán a helyzettől. Maggie-nek ugyanis nincs ideje arra, hogy kövesse a popkultúrát, moziba, színházba nem jár és csak szökő évente néz híreket is a tévéjén. Bennek felkelti az érdeklődését ez a lány, aki nincs elájulva attól, hogy ő kicsoda, s amikor megkeresi akkor is teljesen normálisan kezeli, s pont ez az, ami a srác életéből már régóta hiányzik: a normalitás. Ráveszi Maggie-t, hogy had húzza meg magát nála egy hétre, csak amíg elcsitulnak körülötte a dolgok, amíg kipiheni magát viszonylagos nyugalomban. Megígéri cserébe, hogy a lány kiengedheti vele a szexuális frusztrációját, s mivel a kettejük közötti fizikai vonzalmat Maggie se tudja tagadni, belemegy ebbe. De egy idő után kérdésessé válik: vajon elég-e az egy hét …

Maggie igazi munkamániás, van egy kitűzött célja: szociális munkás képzés befejezése és elhelyezkedés ezen a területen, s igazából tovább nem is gondol a jövőjére, csak szeretne már végzettséget és munkát. Eléggé makacsul ragaszkodik mindahhoz, ami eddig bejött neki. Igazi védekező mechanizmus ez az ő életében, de közben meg elfelejt kikapcsolódni és néha elengedni magát. Ben pedig ezt jól látja, sőt tapasztalja is és míg együtt vannak, próbálja is ráébreszteni, hogy emelje már fel kicsit a fejét, nézzen körül és higgye el, hogy nem fog rosszul járni, olykor pihen is. A srác meg ugyan elérte amit akart életében, sikeres filmsztár, de beskatujázták és a paparazzik állandóan a nyomába vannak, a sajtó mindenféle álhíreket terjeszt róla, s igazán hiányzott neki, hogy egy kicsit normálisabb körülmények közé kerüljön. Találjon valakit, aki nem kétszínű vele, hanem megmondja amit gondol és nem akarja őt kihasználni mint oly sokan akivel Hollywoodban találkozott.

Igazán egyszerű történet a Bad Apple, nincs benne semmi extra fordulat, tudjuk hogy fognak kikötni a főszereplők. Amin kellemesen csalódtam, hogy nem voltak kínos fordulatok benne a szöveget gyorsan lehetett olvasni. Utána néztem, hogy a regény Kennedy egyik korai műve, amit átdolgozott, mert furának találtam, hogy ilyen fiatalok között a mobilok és a közösségi média alig szerepelt, szóval csak kicsit tette modernebbé.

Ha tehát valaki könnyed szexi sztorira vágyik akkor sokkal rosszabbakat is találhat 😊

Blogturné

Elle Kennedy Bad Apple – Tiltott gyümölcs című regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában érkezett el a magyar olvasókhoz. Maggie, az elfoglalt egyetemista lány, akinek nincs ideje szerelemre és Ben, a híres filmsztár útjai egy véletlen során kereszteződnek. A férfinek imponál, hogy Maggie nem ismeri fel őt, majd egyezséget kötnek: amíg Ben körül elül a vihar, addig a nő lakásában fogja meghúzni magát. Vajon mi lesz a vége egy olyan történetnek, ami egy eltévesztett hotelszobában kezdődik? Tarts a bloggereinkkel, és ha jól válaszolsz a kérdéseinkre, esélyed nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott példányt is!

Fülszöveg

A felszolgálás, az önkéntes munka és az egyetemi tanulmányai mellett Maggie Reillynak semmire sincs ideje. Különösen nem egy kapcsolatra.Szerencsére megtalálta a tökéletes megoldást: azt a férfit,akivel évente csupán három-négy alkalommal találkoznak. Amikor azonban ritka találkáik egyikére megérkezik a hotelbe,nem azt a férfit találja ott, akire számított, így merő véletlenségből a leghírhedtebb hollywoodi rosszfiú, Ben Barrett ágyában köt ki.
Ben, aki legutóbbi botránya után szeretne eltűnni a nyilvánosság elől,semmi másra nem vágyik, csak egy kiadós alvásra. Ehelyett szenvedélyes csókcsatába bonyolódik egy gyönyörű és meglehetősen meztelen vörös hajú nővel. A bocsánatkérést elfogadja, ám egy búvóhely most igen jól jönne számára… és ha még izgalmas és bonyodalommentes szex is jár a lakáshoz, hát miért is ne menne bele? Ben azonban hamarosan ráébred,hogy egy hét a legkevésbé sem elegendő a karakán, szókimondó hálótársával. Ennél ő többet akar. Sokkal többet… Maggie viszont a kapcsolatok esküdt ellensége, Ben pedig nem csak egy egyszerű srác, hanem a világ egyik legismertebb sztárja.A sok csillogás és a félelmek között megbújva lángra kaphat az igaz szerelem?
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 240
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635978748
Fordította: Hudácskó Brigitta
Megjelenés

Nyereményjáték

A nyereményjáték során olyan könyvek fülszövegéből idézünk, melyek borítóin tetovált férfialak látható. Nektek nincs más dolgotok, mint az írót és a könyv címét beírni a Rafflecopter dobozba.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladványom

“Jude mindent elveszített egy tavaszi napon, amikor autójával egy útszéli almafának hajtott.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.01. Kitablar
08.04. Olvasónapló
08.07. Dreamworld

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *