May 192018

Mivel az elmúlt pár évben hosszabb kihagyás után nagyon jól szórakoztam Nora Roberts regényein, gondoltam bepótolom amik kimaradtak úgy a 2010-es évektől, az egyedülálló regényeire vetettem szemet, különösen, hogy megint szembe jött velem egy audible akció, amiben szerepelt a The Collector (magyarul „A gyűjtő”) című regénye is. Nem tántorított el a közel 16 órás hosszúság, mert tudtam, hogy Roberts elég szórakoztató hozzá, ráadásul megbízom Julia Whelan-ben, a felolvasóban is, úgyhogy jöhetett a füles és a nagyobb séták.
Lila Emerson hivatásos házpásztor, ami annyit jelent, hogy ha valakik hosszabb időre utaznak el, de nem akarják a lakásukat/növényeiket/kiskedvenceiket magára hagyni, felbérelik őt, aki jön, 1-2-3 hétig náluk lakik, cserében rendben tart mindent és megbízhatóan kezeli a feladatait. Lila számára ez azért is szuper elfoglaltság, mert hosszú évek alatt sikerült jól működő és fizető megbízókat találnia, hírneve van és csak ajánlásra fogad el munkákat, ráadásul mivel közben ifjúsági fantasyket ír, igencsak kényelmes számára ez az élet. Van egy bőröndje a szükséges dolgaival és egy laptopja, más nem is kell neki. Illetve még van egy távcsöve is, ugyanis szereti nézegetni, hogy mi történik körülötte, a szomszéd házak lakásaiban, az ablakokban látott jelenetekhez kitalál történeteket. Kukkolós hobbijának köszönhetően egy este gyilkosság tanúja lesz. Amit, ha ő nem látta volna, hogy a szomszéd ház egyik emeleti ablakából kilöknek egy nőt, talán leírtak volna öngyilkosságként, csakhogy hála neki, a rendőrség nem így foglalkozik az üggyel. A kilökött nő mellett azonban még egy áldozat volt, a barátja, aki szintén mintha főbe lőtte volna magát, de Lila tanúvalommásának hatására immár kettős gyilkosságról van szó. A lány a rendőrségen találkozik és ismerkedik össze Ashton Archerrel, a híres festővel, akinek az öccse volt az eset másik hullája. A férfit nem hagyja nyugodni az eset, tudni akarja, mibe keveredett a testvére, aki hajlamos volt nagyot álmodni és nem gondolni a következményekre. Lila segítségével igyekeznek kibogozni a szálakat, s közben kiderül, hogy itt bizony nagyon értékes ritkaságokról, családi legendákról és szenvedélyes gyűjtőkről van szó, akik akár vérprofi bérgyilkosokat is alkalmaznak, hogy megszerezzék maguknak azt, ami úgy gondolják őket illeti. Pénz nem akadály, sőt az emberéletek se…

Klasszikus, ha kicsit vértelen Nora Roberts is volt ez. Megvolt persze minden benne, amit bírok, sikerült megint egy olyan munkát bemutatni, amilyenről csak álmodnék (ez a házsintér dolog mennyire menő már, főleg ha a felső tízezerben meg elegáns nemzetközi helyszíneken űzheted), ugyanakkor a bajom a főszereplővel volt. Lehet, hogy a kukkolása miatt, de Lilát igazán nem sikerült megkedvelnem, talán mert nem volt igazán egyénisége. Míg máskor Norának sikerül pár mondattal markánsan megrajzolni a főhősét ez most hosszas leírások és Ash szemén keresztül látottak után se sikerült. Ráadásul maga a nyomozás és a titok is langyos volt. A nyomozás meg csak annyiból állt, hogy sokat gugliztak és jó embereket ismertek… hát ez nem volt sok. Tetszett persze a bérgyilkos alakja, aki igazi szociopataként nem a pénzért, hanem a gyilkosságért dolgozik és szuveníreket visz magával, ráadásul belevaló csaj is. Na róla inkább lehetett volna egy izgalmas könyvet írni, de itt túlságosan egydimenziósra sikerült, pedig rengeteg potenciál volt benne.

De legalább tényleg nem unatkoztam, mert a stílusa Nora Robertsnek még fél kézzel is lebilincselő és érdekfeszítően tud írni legyen szó elegáns New York-i lakásokról, kutyasétáltatásról vagy éppen a toszkáni vidékről. De úgy éreztem, ebben a regényében csak sablonokat mozgatott és a jellemek meg a történet árnyalásába sok időt nem ölt. Ugyanígy megbízhatóan szórakoztató volt Julia Whelan felolvasása is, akivel épp nemrég hallgattam egy beszélgetést, tök érdekes volt, hogy lesz valakiből hangoskönyv olvasó és mire kell odafigyelni.

Úgyhogy ez egy erős közepes élmény volt.



Kiadó: Brillance Audio
Felolvasta: Julia Whelan
Megjelenés: 2014
ASIN: B00J7RLJQ6
Honnan: Vásárlás, saját példány

3 Stars
Oszd meg!

Write a Comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *