Ha már annyira vágytam egy jó kis igazi romantikus rejtélyes regényre, akkor a nagyasszonyhoz fordultam. Amúgy is az elmúlt pár évben tőle nem is olvastam, csak az alteregójától, pedig mindig igyekszem beszerezni az önálló regényeit, amiket még mindig évente bocsát ki. Igaz, mostanában nem kaptak túl jó kritikákat a könyvei ezért csak porosodtak a polcomon, de erről a legújabbról nagyon bíztatókat hallottam, meg rajta is volt az alternatív várólistámon, hát gondoltam, hogy megnézem, változott-e valamit Nora. S azt kell mondanom, hogy kellemesen szórakoztam, a The Witness a régi, klasszikus Roberts regényekre emlékeztetett, amiket annyira kedveltem.
Elizabeth Finch tizenhat évig mindenben megfelelt az anyjának, tette amit előírtak neki, szorgalmasan tanult, korábban érettségizett és jó úton haladt affelé, hogy orvos legyen, ám egy nyáron életében először fellázadt. Mivel eddig nem volt alkalma, hogy szórakozzon, kapva kap az alkalmon, két ál-személyit készít és barátnőjével bejutnak egy menő klubba. Amit az orosz maffia tart kézbe, s ahogy a lányok kirúgnak a hámból annak a vége az lesz, hogy Elizabeth koronatanúja lesz egy gyilkosságnak, s ezzel segíthet abban, hogy a teljes Volkov családot lebuktassák. Ám az oroszok megpróbálnak előbb eljutni a lányhoz, mint tárgyalásra kerülne a sor, s végül nincs más hátra, menekülnie kell. Tizenkét évvel később Abigail Lowery, szabadfoglalkozású programozó, Bickford kisvárosának szélére költözik, visszavonultan, egy kutya társaságában él, tartja mindenkitől a távolságot. Csakhogy a helyi seriff, Brooks Gleason érdeklődni kezd utána, s őt nem abból a fából faragták, aki hagyja, hogy könnyedén lerázzák. Abigail fura természete, logikus gondolkodása és kiváló fegyverismerete valami olyan rejtéjt sejtet, amit meg kell fejtenie. Mivel a férfi eléggé határozott és kitartó, hamarosan leomlanak a gátak és a lánynak szembe kell néznie azzal a lehetőséggel, hogy ha valami mást akar tenni, mint eddig, akkor le kell zárnia a múltját.
Szokás szerint Nora Roberts az első oldalaktól megfogott, s egyszerűen megkedveltem Elizabeth-et, a magányos zsenit, akinek nem volt gyerekkora, s akit a felhőtlen felnőttkortól is megfosztottak, mert egész életét állandóan készenlétben kellett töltenie. Nagyon jól megírt szereplő volt ő, teljesen hihető jellemvonásokkal: okossága, intelligenciája és magányossága nyomán nem nagyon tudja, hogy viselkedjen társasági eseményeken, hogy építsen kapcsolatot. De pont ebből fakadó őszintesége és ártatlan rácsodálkozása a helyzetekre az, ami elbűvölővé teszik őt Brooks szemében is. Na meg innen fakad a humorforrás is, mint amikor meghívják egy kötetlen kerti partyra, ő pedig az interneten néz utána, mit kéne viselnie és kétségbeesik, hogy senki se mondta neki, ilyenkor szokásos valami készételt is vinni a vendéglátóknak.
A szerelmi része a történetnek nagyon kedves és hihető. Vannak apróbb mellékszálak, amelyek itt-ott azzal kecsegtetnek, hogy nagyobb hatással lesznek a fő történet kimenetelére, mint gondolnánk. Legalábbis én végig vártam erre, s végül a megoldás, ami egyrészt várható és kicsit átlátszó volt a felépítéshez képest, laposra sikerült. Ám mivel a szereplők és konfliktusaik eléggé lekötik az ember figyelmét, alig tűnik fel, hogy egy hatalmas csúcspont és igazán káprázatos leszámolás, amire azért számítottam, elmaradt. Pontosan feltűnt, csak annyira nem rázott meg, mert olyan sok minden más volt kedvelhető a regényben.
Egyébként a könyv nemrég megjelent magyarul is A tanú címmel, s ha valaki szeretné megérteni, hogy mi is annyira jó Nora Robertsben, annak bátran ajánlom ezt a regényt. Mert ha sikerült magyarra is átültetni Abigail furcsaságait, társasági baklövéseit és teljes nyíltságát, szókimondását, akkor nagyon jó élmény olvasni a könyvet.
Kiadó: Putnam
Megjelenés: 2012 május
Terjedelem: 396 p.
ISBN:9781101580363
Honnan: Vásárlás, saját példány, e-book,
Pingback:Visszatekintés: 2013