David Walliams-szal a „21. század Roald Dahljával” már nem először találkozom és bár még mindig nem ismerem teljes gyerekeknek szóló életművét, az eddig olvasott könyvei elég meggyőzőek ahhoz, hogy ne érezzem túlzásnak ezt a már-már eposzivá váló jelzőt. Legújabb jó vastag regényében például egy kórházi tartózkodást tesz felejthetetlenné.

Főszereplőnk, Thomas azok után, hogy a szülei rendszeresen magára hagyják és nagyon fiatal korától bentlakásos iskolába küldik (oh ez az angol találmány engem teljesen kiborít amúgy, micsoda dolog 5 éves gyerekeket hónapokra elszakítani a családjuktól?), ahol persze a legtöbb viccnek ő lesz az elszenvedője még fejbe is lövik egy krikett labdával. Aminek az eredménye ájulás, púp és kórházi tartózkodás lesz. A hatalmas, öreg épület legfelső emeletén van a gyerekosztály, ahol a kórteremben lévő kis betegek alig várják, hogy éjfélt üssön az óra, mert akkor kezdődnek az izgalmak és kalandra indulnak az Éjféli banda tagjai. A csapat nevét és célját (beteg gyerekek álmainak teljesítését) egymásnak adják át a betegek, titokban tartva a felnőttek, de főleg a gyerekrészleg felügyelője elől. Tomnak sikerül egész hamar a belső kör tagjává válnia és nemcsak barátokra talál, de nagyon sok mindent megtanul magáról és a barátságról.

David Walliams azok közé a szerzők közé tartozik, akik nem felejtették még el, milyen gyereknek lenni. Nem tartják vissza a korlátok és mer nagyot álmodni. Ugyanakkor nem nézi le közönségét, hanem elismeri és kiszolgálja azok intelligenciáját és érzékenységét. Talán nem ismeri a csodagyógyszert, de annak a titkát, hogy érezze jól magát egy gyerek olvasás közben, már elsajátította. Ó persze itt is van nem kevés kimondottan gyerekeknek kedvező poén és folynak a testnedvek, meg szurik jutnak fenekekbe stb. A kalandok az omladozó öreg épületben eléggé emlékezetesek maradnak, akárcsak a színpompás szereplők, akiket már a kötet elején meg lehet tekinteni, s természetesen ismét csak feltűnik Raj is.

Több mint 400 oldalával talán kicsit robusztusnak tűnik a könyv, főleg gyerekeknek, de igazából nagyon gyorsan olvasható. Tökéletesen van kitöltve Tony Ross brilliáns illusztrációival, amelyek csak adnak a regény humorához és ismét a betűk szedése is izgalmas, mert bizonyos információk más fonttal meg kiemelve szerepelnek, szóval nehéz megkerülni az okosságokat.

Walliams továbbra is mesterien szövi a szálakat, rövid fejezetekben szinte minden oldalon van valami izgalmas vagy vicces, egyszerre szórakoztat és kikapcsol, ugyanakkor mindezek között még befér az is, hogy mennyire fontos a barátság, egymás segítése a hűség és hogy ne ítéljünk első látásra. A humor mellett egész megható is a történet, nem beszélve arról a kis betegről, ahol ugyan nincs kimondva, hogy miben szenved, de minden olvasónak (még a gyerekeknek is) egyértelmű lehet. Amikor az ő álmát igyekeznek teljesíteni, ott simán lehet több könnyet is morzsolni. A könyv végére Tom is szembenéz a félelmeivel és bevallja, hogy mi a legnagyobb álma és megtanulja a többiekkel együtt,

Hogy az élet értékes. Minden pillanata az. Kedvesnek kellene lennünk egymáshoz. Amíg megtehetjük.

Az Éjféli banda ismét egy olyan Walliams regény, amely kikapcsol, szórakoztat, bőkezűen bánik akár az alpári humorral is. Azaz elgondolkodtató, de pont úgy, ahogy a gyerekek szeretik: nagy kérdésekre ad választ igazán vicces módon.

Blogturné

Kolibri kiadó jóvoltából jelent meg a hazánkban is kedvelt David Williams legújabb gyermekkönyve Az éjféli banda, amelyben éjszakai kalandokra indulhatunk egy kórházszobányi kis beteggel.. Ha szeretnéd megismerni, hogy mennyi izgalom várhat ágyhoz kötött gyerekekre, tarts velünk május 14 és 18 között a három állomásos turnéra. Sőt ha velünk játszol és szerencsés vagy, megnyerheted a kiadó által felajánlott három példány egyikét.

Fülszöveg

Miután Tomot fejbe találja egy krikettlabda, és a kórházban tér magához, a világ legrémisztőbb arca az első, amit meglát. Úgy tűnik, a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra, ám ekkor kiderül, hogy a gonosz főnővér egyetlen dologban leli élvezetét: ha kegyetlenkedhet a gyerekkórterem lakóival.
Tom ekkor még nem is sejti, hogy életében először épp egy kórházban talál igaz barátokra, és csak egy hajszál választja el élete legjobb, legizgalmasabb kalandjától. Egy életre szóló és szívmelengető kalandtól, amilyenről még csak álmodni sem mert…
David Walliams napjaink egyik legismertebb kortárs gyerekkönyvírója. Regényei eddig több mint negyven nyelven jelentek meg, számos közülük az év gyerekkönyve volt Nagy-Britanniában. Gengszter nagyi című könyvéből több mint félmillió példányt adtak el világszerte.
Kiadó: Kolibri
Fordító: Vereckei Andrea
Oldalszám: 470 oldal
Illusztrálta: Tony Ross
Megjelenés: 2018
ISBN: 9789634372844
Megrendelés

Nyereményjáték

Mivel a történet kórházban játszódik a feladvány is ehhez kötődik. Kórházban játszódó tévé sorozatokból találsz képeket az állomásokon, csak fel kell ismerned, melyik kórházban is játszódnak. A helyes megfejtést, a sorozatok címét várjuk a Rafflecopter megfelelő dobozába.

Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Feladványom:

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista:
05.14 Olvasónapló
05.16 KönyvParfé
05.18 Szembetűnő

4 Stars
Oszd meg!