David Walliams: Gengszter nagyiDavid Walliams gyerekkönyvére még Brigi beszélt rá, amikor a Könyvfesztiválon kerestem valamit ajándékba a nagyobbiknak. Aki aztán kijelentette, hogy neki ugyan nem kell a könyv, mert az ő nagyija nem gengszter. Úgyhogy a kötet tovább vándorolt az “unokahúgaimnak szánom ajándékba” zacsiba, s onnan végül születésnapjára megkapta a Svédországban élő Adri. Akivel aztán együtt nyaraltam pár napot a Balatonon és nála volt a könyv, lelkendezve mesélte, mennyire bejött neki, úgyhogy kölcsön kértem, s elolvastam, s ő is izgatottan várta, vajon bejön-e nekem a sztori.

Annyiban igaza volt Babszemnek, hogy kicsit idősebbeknek szól ez a regény, mint ő, mert neki még nem unalmas egyik nagyszülő se, pláne náluk lenni külön élmény. Nem úgy, mint a regény főhősének, Bennek, aki 11 éves és nagyon utálja, hogy minden péntek estét a nagymamájánál kell töltenie, akinél soha semmi izgalmas nem történik. Egészen addig, amíg a fiú rá nem jön, hogy van a nagyinak egy titkos múltja, s innen minden sokkal izgalmasabb lesz.

Ja hát röviden ennyit lehet mondani a regényről, mert bár ha az ember kezébe veszi a könyvet sőt belelapoz egy csomó minden kiderül azért az illusztrációkból is.  Walliams könyve egyrészt roppant vicces, néhol átmegy azért a durva poénkodásba és klotyó humorba is (testi funkciókkal való rendszeres operálás pl. nagyon vonzó lehet a fiataloknak), de ugyanakkor mindezek mögött egész komoly a mondanivalója a generációs különbségekről. Szóval semmi nagy dolog, csak apróság: oda kell figyelni és nem elhanyagolni szeretteinket. Mert mindenki igényel törődést, kicsitől a nagyig. Bent elhanyagolják a szülei, a nagyit mindenki (kivéve a minden lében kanál szomszéd), s így vezethet a dolog a teljes magányhoz és elidegenedéshez. S mivel nem mindenkinek van különös múltja és hajlandó megalázni magát a szerettei kedvéért, de azért elismerésre és szeretetre van igénye a 11-41-71 évesnek is, jobb időben lépni és tenni valamit, mielőtt még késő lenne. Igazán nem kell hatalmas gesztusokra gondolni (koronaékszerek mellőzhetőek), csak egy kis mentolos cukorka is csodákra lehet képes, mert benne van az, hogy gondoltunk az illetőre. S kiderül, hogy ennyi épp elég, mert máris kimutatjuk vele a szeretetünket.

Szóval ez egy olyan gyerekkönyv, ami közvetetten (mindenki lásson az alpári humor mögé, köszi) szól nagyon fontos és mély dolgokról. Ráadásul a vicces rajzok és csetlések-botlások, meg a gyerekes humor ellenére meglepően megható is a regény. Úgyhogy valóban jogos a címke Walliams-re: “A 21. század Roald Dahlja“, s ezt még Brigi is emlegette a podcastban, amikor gyerekkori olvasmányainkról volt szó. Csupán annyit kell így utólag helyesbítenem, hogy az illusztrációkat nem Quentin Blake, hanem a másik zseni, Tony Ross követte el. Aki meg nyugodtan lehetne a “21. század Quentin Blake-je“, mert felejthetetlen rajzokat rittyentett a kötetbe, visszaadva és kiegészítve annak humorát és a többi rétegét is.

A könyvön rajta van, hogy 8 éven felülieknek ajánlott, de persze idősebbek is bőven elolvashatják, sőt szülők is okulhatnak belőle a fiatalabbaknak meg talán tényleg nem való még, főleg, ha jól kijönnek a nagyszülőkkel 🙂

Eredeti cím: Gangsta Granny
Megjelenés: 2012 (2011)
Kiadó: Kolibri
Fordította: Totth Bendek
Illusztrálta: Tony Ross
Terjedelem: 286 p.
ISBN: 9786155234521
Honnan: Kölcsön

4.5 Stars
Oszd meg!