Menu Close

2025-ös félévi összegzés

Eltelt ismét az év első 6 hónapja, s mint az elmúlt években, most is annyira jól állok és annyit olvastam meg annyiról nem írtam itt, hogy megint van értelme végigcsinálni a szokásos kérdőívemet. A GoodReads szerint már 6 könyvvel többet olvastam, mint eddig kellett volna (36/60), a Molyon átvettem a 10,000 oldalt elolvastál kitüntetést, bár ott a hangoskönyveket nem számolják, a Storygraph szerint viszont 126,88 órányit is letoltam már idén. Tudom, a számok nem számítanak és senki ne is hasonlítgassa magát máshoz én is csak magamnak örülök, hogy mennyiségileg is látható: kezd visszatérni az olvasási kedvem és lendületem. Ami persze nem jelenti azt, hogy év végéig ez még ne változzon. Idén például a Várólista csökkentéssel állok kicsit rosszabbul, mert még csak 4 könyvet olvastam a listámról, de mint mindig, abban reménykedem, hogy a nyár majd felpörgeti a dolgokat. Na de akkor jöjjön a szokásos irányított kérdéssor (még mindig utálom az eredeti nevét, a Mid-Year Freak Out book tag – ot)

1. A legjobb 2025-ös olvasmányod.

Lazi, 2013

Általánosan elismert igazság, ha az adott évben elolvasod a Büszkeség és balítéletet, más könyv már nem fogja lelökni az élményt a csúcsról,
Mivel a Popkult, csajok, satöbbi podcastban Jane Austen évadot tartunk, azaz újraolvassuk a regényeket és beszélünk az adaptációkról meg mindenféléről, ami a szerzőhöz köthető ezért egyértelmű, hogy ezt választottam.

2. A legjobb folytatás, amit 2025-ben olvastál.

Idén eddig Sarah MacLean-től olvastam 3 folytatást is, kettőt magyarul, amelyek le is zárták két sorozatát, a Knockout pedig egyelőre az utolsó a Hell’s Belle’s ciklusból, és talán a legjobb az eddigiek között. Van benne egy nem szokványos tudóskisasszony, aki inkább robbanószereket kotyvaszt mint bálokra jár és egy rendőrnyomozó, aki nem érzi magát méltónak hozzá. Persze a kiütéses győzelem nem kérdés 🙂

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.

Természetesen izgatottan várom ismét, hogy az Úrilányok, akik nem gyilkolnak milyen kalandokba fognak keveredni.

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.

Érkezik Stephen Fry görög mitológiát feldolgozó sorozatának utolsó kötete 🙂

5. Legnagyobb csalódás

Sajnos a főhősnő viselkedése miatt nagyon keserűvé vált az élmény, elolvastam inkább a folytatás tartalmát valami wikin és úgy döntöttem itt abba is hagyom.

6. Legnagyobb meglepetés

Azt vártam, hogy valami rosszul sikerült Üvöltő szelek feldolgozás lesz, de egy nagyon szórakoztató regényt olvastam, ha valaki szerette Carrie Soto-t annak nagyon ajánlom a Pengeélent.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Alexandra Potter nagyon jó stílusban írt, teljesen nosztalgiát éreztem a chicklit könyvek után, amikor olvastam, mert benne volt minden, amit a zsánerben szerettem.

8. Legújabb könyves szerelem

Nos, ez volt az a Lego szett, amire azt mondtam, nekem is kell. S szerencsére kapható volt anélkül is, hogy 60.000-t költöttem volna (bár próbáltam a kisebbik fiamat rábeszélni, kérjen valami nagy LEGO-t az összes családtagtól születésnapjára, de már ő is kinőtt belőle :()

9. Legújabb kedvenc karakter

Jackson Brodie nagyon jó nyomozó és hús-vér ember. Remélem jön a sorozat többi része is magyarul.
10. Egy könyv, amin sírtál.

Már az értékelését is azzal kezdtem, hogy a regény, amin utoljára sírtam, az ez volt.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.

Ugyan nem én vagyok a regény célközönsége, viszont a szerzője különleges: Au pair koromban palacsintát sütöttem neki rendszeresen. Amikor rátaláltam az Instagramon szurkoltam, hogy kiadják a könyvét, aztán megörültem, hogy magyarul is megjelent.
12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.

Az az igazság, hogy szerintem ez is egy jól sikerült adaptáció volt. Nekem anno a könyv is tetszett és a filmben se csalódtam. Természetesen alaposan kibeszéltük a podcastban is.

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.

Egyszerűen nagyon szerettem olvasni a könyvet és írni róla meg rávenni másokat is, hogy vegyék kézbe, mert egy élmény volt.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).

Tudom, gyerekkönyv és már volt nálam kint a könyvtárból de annyira menőn néz ki, s olyan jópofa dolgok vannak benne, hogy amikor 60% kedvezmény volt rá, nem tudtam ellenállni neki 🙂

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

16. Kiket jelölsz?
Ezt még mindig kihagyom, ha valaki szintén kitölti és hivatkozik rám, beírom ide, mint mindig 🙂

Dóri, Pupilla

4 Comments

  1. Dóri

    A Pengeélenre nem nyúltam volna rá a borítója alapján, de az ajánlásod elgondolkodtatott 🙂
    Rosie Talbot – milyen örömteli az ilyen kapcsolódás – beszélgetettek azóta?
    Alexandra Potter – könyv szintén miattad került fel a várólistámra, jó lenne valami Bridget Jones pótlék és mostanában sikerem volt a General Presses, hasonló könyvekkel. 😀

    • Lobo

      Rosie-val utoljára akkor beszéltem amikor 16 éves volt, csak távolról figyelem a karrierjét 🙂
      Igen a General Pressnél akadnak gyöngyszemek.

  2. PuPilla

    Én annyira nem bírom, hogy ha hangoskönyvnek jelölök be valami, akkor az semennyi oldal, hogy egyszerűen nem vagyok hajlandó hangoskönyvnek jelölni semmit, amit hallgatok, csak kiválasztom az egyik kiadást (sokszor épp azt ami esetleg meg is van fizikai példányként).
    Hajtű rejtély Hongkongban, azta, milyen jó cím! Meg kéne próbálkozzak ezzel a sorival is, olyan jónak tűnik!
    Csodajó a Lego szetted is! 🙂 Tetszik. Azt meg el se tudom hinni, a kisebbiked is már kinőtt a Legóból? :O
    Rosie Talbot – nahát, micsoda kapocs!
    Basszus, mennyire le vagyok maradva, van új BJ film? :O Felvettem listára (10 éven belül csak sorra kerül :D).

    Jó könyveket az év második felére is! 🙂

    • Lobo

      Hangoskönyvekkel ezt csinálom én is, illetve StoryGraph-on hangoskönyveket jelölöm, mert ott meg számolja az óraszámot, úgyhogy a végére kaphatok egy hány órát hallgattál dolgot 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *