Könyvajánló

2017-es féléves összegzés

Eddig nem szoktam összegzéseket nagyon írni, csak az év végén. De most annyira belelkesültem attól, hogy a Goodreads szerint már 9 (!) könyvvel jobban állok az éves tervemhez képest, hogy úgy gondoltam miért is ne? Pont ma kezdődik a második félév, érdemes visszanézni, mi történt eddig olvasás terén velem. Ráadásul Bubumaczkónál és Pupillánál láttam ezt az irányított kérdéssort (utálom a tag kifejezést :P), úgyhogy úgy gondoltam ha már ők szabadjára engedték, hogy bárki felhasználhatja, hát miért is ne tenném én is.

1. A legjobb 2017-es olvasmányod.
Azt kell mondanom, hogy már jól állok, mert az első félévben 5 könyv is kapott tőlem 10 csillagot. De ami igazán kiemelkedő volt számomra, az bizony az Egy sötétebb Mágia.

2. A legjobb folytatás, amit 2017-ben olvastál.
Rá kellett jönnöm, hogy kevés sorozatot olvasok, de azért még így is becsúszik pár. Szóval imádtam Lucy Parker West End-en játszódó történetét, az Act like itot és egyáltalán nem csalódtam a Pretty Face-ben sem. Kíváncsi vagyok, mivel áll még elő a szerző.

3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.
Angie Thomas: The Hate U Give – A gyűlölet amit adtál rengeteg pozitív dolgot hallottam a könyvről és nagyon kíváncsi vagyok rá, már itt áll az asztalomon!

4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.
Ez teljesen egyértelmű, már rengeteg helyen áradoztam róla, hogy mennyire várom Colson Whitehead-től a Földalatti vasút-at, novemberben érkezik, szerintem szuper karácsonyi ajándék lesz.

5. Legnagyobb csalódás.
Túl nagy csalódásom még nem volt idén. Esetleg A víz mélyén-t tudnám kiemelni, mert nem voltam annyira beájulva tőle.

6. Legnagyobb meglepetés
Az Antilányregény volt, mert teljesen félrevezető a csomagolás, a borító a felirat és bár az eredeti megjelenés körül olvastam róla jókat, mégis meglepett, hogy nem ifjúsági regény, hanem annál sokkal komolyabb és igazabb történet.

7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Leslyle Walton, akinek Ava Lavender-ről szóló regénye teljesen lenyűgözött, s jólesett ez az ifjúsági regénybe oltott mágikus realizmus.

8. Legújabb könyves szerelem
Képregények és Ms. Marvel. De róla még majd írok feltétlenül!

9. Legújabb kedvenc karakter
Selina az Egy sötétebb mágiából. Alig várom már, hogy megtudjam mi van a múltjában és milyen újabb kalandok várnak rá.

10. Egy könyv, amin sírtál.
Jenny Lawson: Őrülten boldog című kötete, mert néhol annyira tudtam őt egyszerre sajnálni és ugyanakkor csodálni is.

11. Egy könyv, ami boldoggá tett.
Eddig ez egyértelműen a When Dimple Met Rishi volt. Odaragadt a vigyor az arcomra olvasás közben.

12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.
Mivel sok filmet mostanában nem nézek, egyértelműen a Lego Batman 🙂

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Egyértelműen The Cape Crusade, mert hát Glen Weldon, akiről bebizonyosodott, hogy nem csak a hangja kiváló, de igazán szórakoztató írásban is és narrátorként meg még inkább viszi a pálmát.

14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).
Puha boldog puffancs, mert a borítója olyan bársonyos:)

15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

16. Kiket jelölsz?
Mivel engem se jelölt senki én se jelölök senkit de szerintem ezt simán viheti aki szeretne irányítottan félév összegzést tartani 🙂 Mint ők:
Pupilla, BubuMaczkó, Dóri, Nikkincs, Ilweran, Sister

Oszd meg!

3 thoughts on “2017-es féléves összegzés

  1. Ennek a “tagnek” olyan szörnyű neve van eredetileg, de mivel már harmadik éve viszem tovább, szinte megszoktam. 😀 Egyébként az irányított kérdéssor tök jó elnevezés, de jó lenne, ha lenne valami még magyarabb frappáns akármi a tag helyett. 🙂 Apukám a minap azt mondta – bár nem erre a tagre, hanem egy előzőre -, hogy olvastam a blogodon az “interjút”. 😀 Hát ez is egy lehetséges név neki, végül is. 😀
    Schwabot majd én is olvasni akarom, Hawkinsból nekem nem kell több A lány a vonaton után, a Puha boldog jaj nagyon jópofa volt, és tényleg jó a kiadás. 🙂 Az Őrülten boldogon meg gondolkodom kell-e nekem.

    1. Igazából Hawkins nem volt rossz, de annyira jó se 🙂 Még ha lesz könyve adok neki esélyt.
      Az Őrülten boldogot esetleg ősszel kölcsön tudom adni (valahol családnál jár körbe 🙂

      1. Hawkinssal szerintem akkor lehet pont ez a nagy baj: középszerű… :S
        Köszi, más is kölcsön tudja adni a közelemben. 🙂 Majd még meggondolom, lesz-e hozzá hangulatom.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *