Menu Close

Sarah Andersen: Puha boldog puffancs

Tavaly nyáron jelent meg itthon is Sarah Andersen Felnőni kiábrándító című képregény gyűjteménye, amely kb. mindenkinek, aki találkozott a rajzokkal bejött. De tényleg, kezébe adtam a 15 éves unokahúgomnak is és ő is azonnal talált benne olyan kockákat és frappáns ábrázolásokat, amivel azonosulni tudott. S szerencsére a második gyűjtemény ilyen szempontból nem tér el az előzőtől. Idén én már legalább 4-szer elolvastam, kétszer még az angol nyelvű változatot, amihez a Netgalley-n jutottam hozzá, aztán nagyon lelkesen jelentkeztem a magyar kiadásra is. S nem bántam meg, mert a könyv még tényleg extra simogatható borítóval is rendelkezik. A képregények és a magyar fordítás pedig továbbra is nagyon találóak. S ki ne érezte volna már ezt:

Igen, ebben a kötetben van az a képkocka sorozat is, amelyet a könyvbarátok már régóta ismernek (s amit anno már angolul be is illesztettem a posztomba), ugyanakkor nekem most a kedvenceim azok voltak, amelyek arról szólnak, hogy mennyire másnak érzi magát az ember lánya, hogy hiába igyekszik, valahogy vannak dolgok amik tök egyszerűnek tűnnek, aztán mégse azok és amit más annyira könnyednek és egyszerűnek mutat az a mi próbálkozásunk során valahogy sose úgy sül el. Plusz még a divatházak képtelenek normális pulcsit gyártani nőknek. De tényleg. Szóval hiába szól ez a csokor rajz is főleg a felnőtté válásról, gyakorló felnőttek (a személyim szerint ugye már nagyon régóta az vagyok) éppúgy találnak benne szíven ütő meg lényegre mutató meglátások. Felnőttnek lenni tényleg nem könnyű, mert van egy csomó probléma, meg nehézség és ha az ember kicsit is művészhajlamú meg introvertált akkor extra kemény melónak tűnik a felszínen maradni. Még jó, hogy Sarah a leglehetetlenebb helyzetekben is meglátja a humort és gyorsan megrajzolja nekünk.

A képregények mellett nagyon jól sikerültek most az illusztrált esszék is, amelyek közül nem eggyel szintén lehet együtt ingatni a fejünket. Főleg a túlgondolás és extrakombinálás rész tetszett, de végre pontos képet kaphattunk a pulcsitolvajlásról is és még az is kiderült, hogy lehet macskagyűlölőből is olyan, aki úgy gondolja, a cicák a világ urai. S komolyabb betekintést is nyerhetünk az introvertáltak életébe.
Úgyhogy ez megint egy nyerő gyűjtemény volt, ami elsőre könnyűnek tűnik, mert megnevettet és elfeledteti az emberrel a nehezebb napokat, ugyanakkor ha belegondolunk nagyon komoly és elgondolkodtató is tud lenni. Szóval csak így tovább Sarah Andersen, jöhet a következő gyűjtemény. De lehetne már kicsit hosszabb 🙂


Blogturné
A Fumax kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Sarah Andersen képregényeit tartalmazó második kötet, a Puha Boldog Puffancs. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere hosszas könyvtapizást követően, figyelmen kívül hagyva a való világbeli kötelezettségeit, elmerült a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit rejtő gyűjteményben.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a pulcsilopás ősi hagyományát, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.

Fülszöveg
Itt a fürdőruha-szezon! Készítsd fel a strandoláshoz a tested! Dolgozz azon a hasfalon! Emeld meg a feneked!
… Őöö, vagy mégse. Felejtsd el, és légy inkább puffancs. Puha boldog puffancs!
A Sarah Andersen összegyűjtött képregényeit tartalmazó második kötet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt – vagyis összegömbölyödve egy kupac paplan alatt, figyelmen kívül hagyva a való világ kötelezettségeit. Ezek az új képregények és rajzokkal ellátott személyes jegyzetek a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit követik: anyagi problémák, nyűglődések, a pulcsilopás rejtelmei, és egy otthonmaradós- pizzázós nap örömei. Mindenki a fedélzetre!
Sarah Andersen egy fiatal brooklyni képregényrajzoló és illusztrátor. Igazából menő és kiegyensúlyozott életet él. De tényleg.

Kiadó: Fumax
ISBN: 9786155514951
Oldalszám: 128 oldal
Fordító: Tót Barbara

Nyereményjáték:
A Puha Boldog Puffancsban jelentős szerep jut a macska- és pulcsilopásnak. És hát ki tudna ellenállni egy édes puffancsnak vagy puha, pasi illatú pulcsinak? Mi biztosan nem, úgyhogy mostani játékunkhoz eltulajdonítottunk néhány cicát és ruhadarabot.
A feladatotok egyszerű, az egyes állomásokon látható képek alapján találjátok ki hogy:
a) ki a pulcsi eredeti tulajdonosa (lehet filmes vagy könyves szereplő).
b) ki a macska eredeti gazdája (lehet könyves, filmes, valós – több gazdi esetén mindegy, melyiket írjátok).
Azok között, akik minden állomást teljesítenek, kisorsolunk egy, a kiadó által felajánlott Puha Boldog Puffancs c. képregényt.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

Az én feladványom:

a Rafflecopter giveaway

További állomások
05/08 Deszy könyvajánlója
05/09 Always Love a Wild Book
05/10 Zakkant olvas
05/11 Dreamworld
05/12 Bibliotheca Fummie
05/13 Angelika blogja
05/14 Olvasónapló
05/15 Sorok között
05/16 Insane Life
05/17 Szembetűnő

Képek forrása: www.facebook.com/doodlehun/ , doodlehun.tumblr.com és presze: sarahcandersen.com/

Save

1 Comment

  1. Pingback:Könyvkritika: Sarah Andersen – Puha Boldog Puffancs | Sorok Között Könyves Blog

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *