Ha ránézek a Molyos meg GoodReads-es olvasmányaimra, mindkét helyen nagyon megveregethetem a vállamat, hiszen félidőben pont a felénél tartok az előre kitűzött céljaimnak. A GR Reading Challenge-ben ugye 60 könyvet jelöltem meg, ebből már 32-n túl vagyok és a Várólista csökkentésnél is már 6 címet kipipáhattam. Persze ez még mindig nem jelenti azt, hogy ne bukhatnám el a számokat év végéig, de félidőbne jólesik egy kis örömködés. Viszont ami a blogot illeti, nos ide ezekből az olvasmányokból jóval kevesebbet mutattam meg, s írtam róluk értékelést. Egyik mentségem persze pont az, hogy a Popkult, csajok, satöbbi podcast legújabb évadában csíkos és pöttyös könyveket olvasunk, úgyhogy ott beszéljük ki őket. Akit érdekel, annak ajánlom tehát hogy hallgassa meg, mai fejjel hogy tetszettek ezek a regények. S még nincs vége az évadnak, hogy miket olvastunk és milyen további terveink vannak, ahhoz készítettünk egy GoodReads polcot is. Másik mentségem meg nincs, de éppen ezért érzem úgy, hogy érdemes megmutatnom azért a szokásos kérdések alapján, hogy milyen olvasmányokkal töltöttem az időmet az elmúlt fél évben.
1. A legjobb 2023-as olvasmányod.
Curtis Sittenfeldtől már olvastam anno az Eligible-t amit nagyon szerettünk, ez a regénye pedig olyan témákkal dolgozik nagyon okosan, amit szeretek. Részletesen a Popkult, csajok, satöbbi podcastban meséltem róla.
2. A legjobb folytatás, amit 2023-ban olvastál.
Robin Stevens Agatha Christie, de fiataloknak sorozata továbbra is nagyon színvonalas, s a legutóbbi kalandok után alig várom természetesen a hamarosan megjelenő 3. részt.
3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél.
Pár éve nagyon szerettem Atkinsontól az Élet az élet utánt, tudom, hogy azóta annak is megjelent a második része, de ez a konkrét kötet már a birtokomban van, biztos el fogom olvasni 🙂
4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére.
Még nincs borítója de tudjuk, hogy jön a Könyvfesztiválra Baráth Katalin romantikus kalandregénye. A nyers változat után, amihez szerencsém volt már, alig várom, hogy kézbe is foghassam 🙂
5. Legnagyobb csalódás.
Hangoskönyvben hallgattam végig Nora Roberts Sárkányszív trilógiáját, ami nagyon jó kis portálfantasy-nek indult, de a második kötetre ellaposodott, a befejező rész meg nagyvonalúra és összecsapottra sikerült. Simán két kötetben sokkal ütősebb lett róla. S persze erről is nyígtam egy kört a podcastban 🙂
6. Legnagyobb meglepetés
Kicsit szkeptikus szoktam lenni az instagram oldalból készülő könyvekkel kapcsolatban, de dr. Benkovics Júlia meggyőzött a szakértelmével és könnyed stílusával. Lehet, hogy nem mindenkinek ad sok újat a kötet, de nagyon fontos, hogy ilyenek létezzenek és eljussanak a célközönséghez, elsősorba de nem kizárólag a nőkhöz.
7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)
Luie Stowell beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a Loki nagyon szórakoztató volt,s biztos hogy folytatni fogom a sorozatot, mert mint megtudtam a hangoskönyv változatot Ben Willbond (a Kapitány a BBC Ghosts sorozatából) olvassa fel.
8. Legújabb könyves szerelem
Ez megint olyasmi, ami nem új szerelem, de örülök, hogy évente megjelenik egy illusztrált kötet, amelyben a könyvmolyok élete, problémái vannak ábrázolva. Ilyen volt már Debbie Tungtól a Book Love, Grant Snidertől az I Will Judge You By Your Bookshelf és ennek a trendnek a megkerülhetetlen rajzolója Tom Gauld aki már sok-sok képkockát szentelt az olvasásnak, irodalomnak és most a könyvtárosok kerültek a középpontba, ami megint csak szívmelengető dolog 🙂
9. Legújabb kedvenc karakter
Sarah MacLean Hell’s Belles sorozatának első részét fejeztem be éppen tegnap és az egész csapatot imádom, ezeket az agyafúrt, különleges tehetséggel rendelkező nőket, akik amolyan titokzatos igazságosztók az 1840-es évek Londonjában.
10. Egy könyv, amin sírtál.
Akár a félév legjobb olvasmánya is lehetett volna, de igazából azért ide hoztam, mert sírni sokkal kevesebb könyvön szoktam, mint legjobbnak ítélni.
11. Egy könyv, ami boldoggá tett.
Helen Russell a boldogság mellett azzal is foglalkozik, hogy miért is kell szomorúnak lenni és ez mennyire fontos. Személyes történet ez megint, mint az Egy év a világ legboldogabb országában, de meglepetésre nagyon komoly kutatásokkal, statisztikákkal is alátámasztja a mondandóját. (bővebben erről is a podcastban)
12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál.
Egészen tegnapig a Coraline szerepelt volna itt, amit újra megnéztem meg elolvastam mert a Vakfolt podcastban vendégeskedtem és beszélgettem róla, de pont tegnap jött ki a Nimona a Netflixre. Amit azonnal meg is néztem és imádtam. Nagyon jól sikerült feldolgozni az amúgy is kedvenc képregényt, amit még angolul olvastam, de magyarul is ott figyel a polcomon.
13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál.
Hát idén nagyon kevés értékelést írtam, legalábbis ide a blogra, úgyhogy nehéz volt választani, hogy ne ismételjem magamat.
14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál).
Igazából ide is jöhetne a Klütaimnésztra vagy a Manó Könyvek ifjúsági regényei, de még mindig a legnívósabb felnőtteknek szóló kiadások még élfestés nélkül is a 21.Század Kiadónál vannak, főleg a keménykötésűek, mint az Atkinson vagy épp a Bálnacsont színház.
15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?
16. Kiket jelölsz?
Ezt még mindig kihagyom, ha valaki szintén kitölti és hivatkozik rám, beírom ide, mint mindig 🙂
Dóri, Kovács Dóra, Pupilla, Zakkant,
Tudtam, hogy kihagytam valakit a saját listámból – Baráth Katalin új regénye nálam is az év egyik várt megjelenése! 🙂
Nálam is várólistás Kate Atkinson két új regénye, és az Első osztályú gyilkosság is! 🙂