Laura Griffin: Nyom nélkül

Erre a könyvre igazából két dolog vett rá. Először is, hogy már olyan régen olvastam valami jó kis romantikus krimit, márpedig én még mindig nosztalgiával gondolok vissza azokra a klasszikus Nora Roberts, Sandra Brown, Linda Howard, Tami Hoag, Erica Spindler, Jayne Anne Krentz stb. regényekre, amelyek megkedveltették velem a zsánert, s mindig keresek valamit,…Continue Reading

Oszd meg!

Charlaine Harris: Halottnak a csók

Nem csoda, hogy ezt a regényt tavaly beválogattam a Várólistámra, mert már vagy 2 éve olvastam az utolsó Sookie könyvet. Azt hiszem akkor kicsit megcsömörlöttem és időt akartam adni, hogy leülepedjen a dolog. Nos annyira leülepedett, hogy egy csomó mindenre, amire utalgattak nem is emlékeztem. Azért a fő vonalakra igen, meg arra, hogy is…Continue Reading

Oszd meg!

Lawrence Block: A betörő, aki portyára indult

Elérkeztünk hát az eddigi utolsó Bernie-hez is, mert Block 2004-ben befejezte a sorozatot és azóta nem jelent meg újabb kötet. Eljött tehát az idő, hogy elbúcsúzzunk a kedvenc betörőnktől. Bernie most arra készül, hogy ismerősnek tegyen a kedvére, de előtte kicsit viszket a tenyere és elmegy portyázni. S persze kellemetlen helyzetbe keveredik: először is…Continue Reading

Oszd meg!

Gail Carriger: Blameless

Annak örülök, hogy Gail Carriger regényei végre megjelennek magyarul és úgy tűnik, hogy a Soulles sikeres volt, mert november végén-december elején jön a Changeless is. Még tavasszal, amikor az írónő itt járt Magyarországon és beszélgettünk vele, elmondta, hogy ő annak idején önálló regénynek írta meg az első Alexia Tarabotti történetet, de aztán berendelte tőle…Continue Reading

Oszd meg!

Shannon Stacey: All He Ever Needed

Tavaly nyáron ismerkedtem meg a Kowalski családdal, s nagyon megkedveltem őket, gondolkodtam, megkérem, adoptáljanak. Shannon Stacey annyira élettel telien írt róluk. S jó sokat kellett várni a következő részre a sorozatból, ami Mitch, a legidősebb Kowalski testvér története. Mitch Kowalski az ország egyik legjobb robbantó szakértője, sikeres vállalkozása van, s nagyon szereti, hogy sokat…Continue Reading

Oszd meg!

Susan Mallery: Summer Nights

Mivel a legutóbb eléggé bejött nekem Susan Mallery regénye, ráadásul az egy kisebb trilógia kezdete volt három barátnőről, elolvastam a következő részt is a Fool’s Gold sorozatból. Ja és bónuszként ennek főszereplője egy könyvtároskisasszony, úgyhogy duplán érdekelt a könyv. Annabelle White a kisváros könyvtárát vezeti, s nagyon is jól érzi magát Fool’s Gold-ban, már…Continue Reading

Oszd meg!

Halálos hármas

Ha jól belegondolok, közel másfél évvel voltam lemaradva J.D. Robb sorozatával. Persze mindig megvettem az aktuális kötetet, de csak tologattam így lehetett, hogy már hármat felhalmoztam olvasatlanul és kezdett zavarni. Közben pedig a húgom is, aki szintén kedveli a regényeket mindig kérdezgette, hogy van-e már új rész, elolvastam-e és adom-e már kölcsön neki. Úgyhogy…Continue Reading

Oszd meg!

Rachel Vincent: Stray – Kóborok

Azt hiszem a vámpírok után a különböző alakváltók kerültek a paranormális romantikus regények fókuszába, de hozzánk elég későn jutottak el. Mondjuk eddig szerencsém volt a vérfarkasokról, járókról szóló regényekkel, mert mind Kelley Armstrong Bitten című könyve, mind Patricia Briggs Mercy Thomsponja bejött. Főleg azért, mert nem annyira a romantikára, hanem a természetfeletti lények egymás…Continue Reading

Oszd meg!

Benina: Megsebzett szabadság

Nem vagyok valami kalandvágyó, ha fiatal magyar írókról van szó, főleg akkor nem, ha azok az éppen aktuális divathullámot akarják meglovagolni. Fenntartással kezelem az ilyesmit, inkább várok mások véleményére mielőtt egyáltalán megfontolom, hogy talán várólistára veszem az adott művet. Most azért kicsit más történt, mert bár az elmúlt pár évben a Könyvmolyképző Kiadó jó…Continue Reading

Oszd meg!

Brent Weeks: Túl az árnyakon

Elérkezett hát az Éjangyal trilógia is a befejezéséhez, s az előző kötetekhez méltó vastagságú kötettel találhatjuk magunkat szemben. Míg az első rész Az árnyak útján igazi bevezetés és fejlődésregény volt, a második meg, Az árnyékvilág peremén már hatalmas ívű fantasyvá nőtte ki magát, naná, hogy érdekelt, hol fognak elvarródni a szálak és miként. Az…Continue Reading

Oszd meg!

Carrie Fisher: Shockaholic

Akárhogy is számolom, a 80-as években túl sok női példaképet nem találtam a mozikban, s ezért nem feltétlenül okolom a vasfüggönyt, de azért akadt pár hősnő, akikre még mai szemmel is fel lehet nézni: Leia Organa, Ellen Ripley, Marion Ravenwood, Sarah Connor. Úgyhogy azóta is kb. minden azokkal a nőkkel kapcsolatban, akik megtestesítették ezeket…Continue Reading

Oszd meg!

Beth Kephart: You Are My Only

Azt hiszem, a borító keltette fel a figyelmemet, meg persze a fülszöveg és az, hogy ilyen témáról egy YA könyvben lehet olvasni. Érdekelt, miképp valósítható meg a történet és hogyan lehet erre felhívni az ifjúság figyelmét. Mindenesetre nem csak a téma miatt nem egy szokásos ifjúsági regény ez, hanem Beth Kephart egészen irodalmi hangja…Continue Reading

Oszd meg!

Karen Marie Moning: Álom és valóság

Amikor a nyáron elolvastam Moning sorozatának első részét, azt mondtam, hogy oké, majd ha szembejön velem a könyvtárban a folytatás, hazahozom. Ami megtörtént most ősszel, úgy gondoltam, Lehane után könnyűeket fogok egy darabig olvasni, s ez is sorra került. Mivel sorozatról van szó, lehetetlen úgy írni róla, hogy az előző részt nem olvasók ne…Continue Reading

Oszd meg!

Anne Mallory: In Total Surrender

Szeretek új szerzőket kipróbálni és számomra az is sokat mond egy közös szereplőkkel operáló sorozatról, hogy friss szemmel és a középső résszel kezdve vajon mennyire találom szórakoztatónak és élvezhetőnek a regényt. Andreas Merricket szinte egész életében az a vágy hajtotta, hogy végre teljesüljön a terve és az embert, aki kis híján a halálát okozta…Continue Reading

Oszd meg!

Jill Monroe: Lord of Rage

A sorozat második részét egy számomra teljesen ismeretlen írónő írta, még csak nem is hallottam korábban Jill Monroe-ról. De mint korábban is írtam a világ és az alapötlet elég érdekes ahhoz, hogy ne hagyjak ki részeket a sorozatból, bár igazán magában is lehet olvasni minden kötetet: mágiára, mesére számítottam. A történet kezdetén kicsit árnyaltabb…Continue Reading

Oszd meg!