Olvastam 2015ben

2015-ben olvasott könyvek

Lenn Délen, édes éjen Édent remélsz

6, Bestseller, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Női író, Olvastam 2015ben, Olvastam 2016ban, Regény

Nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy vonzanak az amerikai délen játszódó regények. Van nekik egyfajta különös hangulatuk, és még a mágikus realizmus is gyakran beteszi a lábát erre a vidékre. Úgyhogy rendszeresen én is előveszem a polcomról az ilyen témájú könyveket, vagy éppen nem megyek el mellettük a könyvtárban. Úgyhogy itt van most két […]

Lenn Délen, édes éjen Édent remélsz Read Post »

Kalandozás egy messzi messzi galaxisban

7, 8, Bestseller, Férfi író, Ifjúsági, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Női író, Olvastam 2015ben, Olvastam 2016ban, Regény, sci-fi

Annak idején még komoly kihívást jelentett Csillagok háborúja rajongónak lenni, mert például a szüleim nem engedtek el moziba, hogy megnézzem A birodalom visszavágot, hiába példálóztam azzal, hogy de hát már minden osztálytársam látta, őket ez nem hatotta meg. Úgyhogy be kellett érnem azzal, hogy állandóan kivettem a regényt a könyvtárból és már kívülről tudtam, mire

Kalandozás egy messzi messzi galaxisban Read Post »

Erin Blakemore: The Heroine’s Bookshelf

7, Angolul, Ismeretterjesztő, Könyvajánló, Könyvtárból, Női író, Olvastam 2015ben

Felbuzdulva Samantha Ellis: How to be a Heroine? című könyvön, ami 2015 egyik kedvence lett, kicsit úgy döntöttem, ilyen témában is tapogatózom tovább. Tehát olvasok más emberek olvasmányairól, meg arról, hogy ez miként befolyásolta az életüket. Néha magam is belebotlok ilyesmikbe magamtól is, de van amikor a GoodReads olvass hasonlókat funkciói segítenek. Így akadtam rá

Erin Blakemore: The Heroine’s Bookshelf Read Post »

Rainbow Rowell: Eleanor és Park

7, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Könyvtárból, Magyarul, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Van olyanom nekem is, hogy olvasási válság, csak éppen nem szoktam siránkozni róla, mert magánügy. Inkább most is csak jelzem, hogy nem csak azért nem írogattam könyvajánlókat, mert lusta voltam, hanem mert alig olvastam. Úgy gondoltam, kerítek valami könyvet, ami elvileg mindenkinek bejött, s nagy meglepetésemre bent találtam a könyvtárban Rainbow Rowell: Eleanor és Park-ját,

Rainbow Rowell: Eleanor és Park Read Post »

Jennifer Estep: Dark Heart of Magic

7, Angolul, Bestseller, Fantasy, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Jennifer Estep egyike azon szerzőknek, akiknek bejött a felnőtt Urban Fantasy-je, bár igazából én az ifjúságnak szóló Mítosz Akadémia sorozatába szerettem bele, úgyhogy amikor az véget ért és tavasszal útjára indította az újabb YA sorozatát Fekete Penge címmel, vevő voltam rá. S az első kötet meg is vett magának, úgyhogy kíváncsian vártam a folytatást. A

Jennifer Estep: Dark Heart of Magic Read Post »

Christopher Healy: The Hero’s Guide to Saving Your Kingdom

9, Angolul, Fantasy, Férfi író, Humor, Ifjúsági, Könyvajánló, Mesekönyv, Olvastam 2015ben, Regény

A klasszikusok újramesélése vagy nagyon jól tud sikerülni, vagy nagyon béna lesz. Mindenesetre én keresem a szórakoztató példákat és ha ezeket ifjúsági regények köntösében találom meg, az se tántorít el. A Hősök kalauza birodalmuk megmentéséhez például egyértelműen az illusztrációival keltette fel a figyelmemet. Ráadásul egy kicsit másnak ígérkezett az eddig általam favorizált feldolgozásokhoz képest (lásd:

Christopher Healy: The Hero’s Guide to Saving Your Kingdom Read Post »

Garth Nix: Newt’s Emerald

6, Angolul, Fantasy, Férfi író, Humor, Könyvajánló, Olvastam 2015ben, Regény, Romantikus

Garth Nix-et én is úgy ismerem, mint aki nagyszerű ifjúsági regényeket ír. Miután a tavasszal volt szerencsém a Sabrielt elolvasni, és megkedvelni, a szerző mindenképp felkerült a figyeltjeim közé. Meg is lepődtem, amikor a legújabb regényével és annak leírásával találkoztam, mert bár ebben is van mágia, igazából felnőtteket célzó történet, de azért mégis inkább emlékeztet

Garth Nix: Newt’s Emerald Read Post »

Sophie Kinsella: I’ve Got Your Number

7, Angolul, Bestseller, Chick-lit, Humor, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

A blogom régi olvasói talán még emlékeznek rá, hogy szeretem Sophie Kinsellát és a chick lit regényeit. Ugyan néha le vagyok vele maradva, de épp ezért van a várólista csökkentésem, amire menetrend szerint felpakolom egy-egy regényét. S amiket egész rendesen el is olvasok, szóval felzárkózom, bár Beckyből le vagyok maradva, de a többi történetével jól

Sophie Kinsella: I’ve Got Your Number Read Post »

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

9, Bestseller, Egyéb, Életrajz, Featured, Férfi író, Könyvajánló, Olvastam 2015ben

Tegye fel a kezét, aki az Így jártam anyátokkal-t nem elsősorban Barney Stinson miatt nézte. Na, mi vagyunk  kisebbségben, elárulom*. Itthon azt hiszem ez a szerep tette igazán ismertté a Barneyt játszó színészt, Neil Patrick Harrist, pedig ő viszonylag fiatal kora ellenére (idén 42 éves) igazi veteránnak számít, ugyanis nagyon korán kezdte a pályáját. S

Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel Read Post »

William Ritter: Beastly Bones

9, Angolul, Bestseller, Fantasy, Férfi író, Ifjúsági, Könyvajánló, Olvastam 2015ben, Regény

Annak idején, amikor az első könyvet olvastam, mondtam, hogy azonnal megfogott a Sherlock és Dr. Who keresztezése szlogen és nagyon kellemesen csalódtam, mert túl ezeken a hívószavakon tényleg jó kis sorozatnyitánnyal volt szerencsém találkozni. A Jackaby intelligens történelmi-paranormális regény volt egy határozott és okos hősnővel, aki egyben a narrátorunk is volt. Úgyhogy nagyon örültem, hogy

William Ritter: Beastly Bones Read Post »

Dawn French: A Tiny Bit Marvellous

5, Angolul, Chick-lit, Humor, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Dawn French az egyik legviccesebb angol csaj. Egyrészt ugye a nagyszerű French and Saunders duó tagja, másrészt meg ő játssza Geraldine-t a Dibley-i lelkész című sorozatban. De hogy a Harry Potter generációnak is ismerős legyen: ő a portré Kövér Hölgye. Színészség mellett azért írogatott is mindig tévére, meg életrajzot is. Igazából az utóbbit szerettem volna

Dawn French: A Tiny Bit Marvellous Read Post »

Melanie Sumner: How to Write a Novel

8, Angolul, Bestseller, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Nos, már most mindenkit ki kell ábrándítsak, nem tanultam meg, hogyan írjak regényt. Főleg azért nem, mert ez a könyv, a címével ellentétben maga is egy regény, nem valami Tantusz kötet (vagy Idiot’s Guide). Narrátorunk Aris (Aristotle rövidítve) Thibodeau, koraérett 12 és fél éves, aki elhatározza, hogy leginkább azzal tudna segíteni a családján, ha pénzt

Melanie Sumner: How to Write a Novel Read Post »

Y.S. Lee: Rivals in the City

8, Angolul, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Krimi, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Befejező részéhez érkezett hát az egyik kedvenc történelmi ifjúsági regénysorozatom. A Mary Quinn nyomozásait bemutató kvartett azért különleges, mert nagyon sok mindenben eltér a megszokott YA sztereotípiától. A történet a Viktoriánus Angliában játszódik, nincs benne semmi paranormális, főhősnője pedig egy félvér lány, aki szó szerint a csatornákból küzdötte fel magát és találta meg a helyét és

Y.S. Lee: Rivals in the City Read Post »

Stephanie Burgis: A Most Improper Magick

9, Angolul, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Nagyon ravaszul kitaláltam, hogy tudom megkerülni, hogy írnom kelljen a nyári olvasmányaimról, mégis azért tudassam a világgal, mivel szórakoztattam magamat az elmúlt hetekben. Viszont a tervezett beszélgessünk arról, milyen könyveket vettünk a kezünkben a nyáron tematikájú Podcastban csak egy olyan regényről beszéltem, amiről itt még nem volt szó, úgyhogy hamarosan sorra fogom venni, milyen olvasmányélményeim

Stephanie Burgis: A Most Improper Magick Read Post »

Victoria Dahl: Taking the Heat

9, Angolul, Bestseller, Featured, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény, Romantikus

Azt hiszem, most már elmondhatom, hogy Victoria Dahl neve is bekerült azok közé akiknek az új könyveire kíváncsi vagyok, mert jól ír, kiválóak a témái és mindenképpen azt a fajta szórakozást nyújtja kedvenc zsáneremben, ami jól elegyíti a megszokott sablonokat a fontosabb mondanivalóval. Eddig ez a harmadik kötete a Jacksoni csajok történetéből, amit olvastam és

Victoria Dahl: Taking the Heat Read Post »

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek

10, Bestseller, Ismeretterjesztő, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2015ben

Elég nagy a rakás, de kicsi a lakás és nem forgatja mese kacsaláb… Szóval én ezzel a felkiáltással nem valami távoli ük-ük unokával próbáltam felvenni a kapcsolatot, hanem már-már mániákusan keresem a hogyan rendszerezzünk és rakjunk rendet dolgokat. Komolyan, a Pinterest állandóan ilyenekre hívja fel a figyelmemet, mert ismer engem. Marie Kondo nevével, akit a

Marie Kondo: Rend a lelke mindennek Read Post »

Robin Rinaldi: The Wild Oats Project

9, Angolul, Bestseller, Életrajz, Ismeretterjesztő, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben

Robin Rinaldi memoárjára valahogy egész véletlenül bukkantam, talán az Amazonon vagy a Goodreads-en jött fel, amikor nézelődtem, már nem is emlékszem, mindenesetre nagyon megfogott a fülszövege. Aztán megláttam, hogy hangoskönyvben is elérhető, úgyhogy elköltöttem rá az egyik kreditemet és az elmúlt másfél hetet sztori meghallgatásával töltöttem. Nagyon őszinte könyv és bár lehet, a legtöbb olvasónak

Robin Rinaldi: The Wild Oats Project Read Post »

Mary Robinette Kowal: Sosemvolt nyár

8, Bestseller, Featured, Könyvajánló, Magyarul, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Immár a harmadik köteténél tart Mary Robinette Kowal Bűbájoló története és szinte minden kötettel egyre érdekesebb lesz a világ, amiben járunk és megtudunk újabb dolgokat arról, hogyan működik ez a különös mágiával itatott kora 19. század. De az alternatív valóság mellett a politikai intrikák és megint egy kis Jane Austen is fűszerezi az eseményeket. Ugyanis

Mary Robinette Kowal: Sosemvolt nyár Read Post »

Miranda Kenneally: Jesse's Girl

Miranda Kenneally: Jesse’s Girl

8, Angolul, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Miranda Kenally egyik legnagyobb sikerű regénye már magyarul is megjelent (Catching Jordan azaz Kivédhetetlen szerelem címmel), s mivel eddig csak jókat olvastam róla, meg az összes többi írásáról, bevállaltam a legújabb könyvét, a Jesse’s Girl-t. Amiben egyébként feltűnik Jordan és Sam, hiszen az utóbbi húga, Maya a főszereplőnk. Maya zenész: kiválóan gitározik, főleg a 80-as

Miranda Kenneally: Jesse’s Girl Read Post »

Kody Keplinger: Lying Out Loud

6, Angolul, Bestseller, Ifjúsági, Könyvajánló, Női író, Olvastam 2015ben, Regény

Annak idején Kody Keplingernek is rögtön a második regényével találkoztam előszört, a Shut Out!-al, ami meggyőzött, hogy jó hangja van, érti a fiatalok lelkét, elvégre maga is alig nőtt ki az iskolapadból. Sőt utána elolvastam az első regényét, a DUFF-ot is (ami azóta megjelent magyarul A Pótkerék címen), amit tényleg még akkor hozott össze, amikor

Kody Keplinger: Lying Out Loud Read Post »

Scroll to Top