Marie Kondo: Rend a lelke mindennek

Elég nagy a rakás, de kicsi a lakás és nem forgatja mese kacsaláb… Szóval én ezzel a felkiáltással nem valami távoli ük-ük unokával próbáltam felvenni a kapcsolatot, hanem már-már mániákusan keresem a hogyan rendszerezzünk és rakjunk rendet dolgokat. Komolyan, a Pinterest állandóan ilyenekre hívja fel a figyelmemet, mert ismer engem. Marie Kondo nevével, akit a nagy japán rendrakóként ismernek, mégse ott találkoztam először (és ez a könyvből ki is derül, hogy miért), hanem akkor figyeltem fel rá, amikor Brigi írt a könyvéről értékelést a Goodreads-en. Utána leveleztünk is róla, sőt külön felhívtam a figyelmét, hogy erről mesélnie kell a podcastban is, amit meg is tett, amikor a kedvenc non-fiction könyveinkről beszéltünk. Akkor derült ki, hogy lám ez a könyv magyarul is kapható, aztán ott volt még a húgaimtól kapott Alexandrás könyvutalványom és a Duna Plázában bezáró bolt, ahol minden 30%-kal olcsóbban kapható, úgyhogy rohantam egyik nap munka után és megvettem. Sőt felkészülten vettem kézbe a kötetet, ugyanis eleve öntapadós jelzőkkel álltam neki és nem is bántam meg, mert egy csomó helyre sikerült emlékeztetőt betennem (lásd illusztráció).
Marie Kondo gyerekkorától megszállottan kereste az utat, hogy tudna minél nagyobb rendet tartani a cuccai között, a szobájában, az összes lakberendezési meg női magazinban talált okosságot rendszeresen a családján, sőt az iskolájában is igyekezett alkalmazni és kipróbálni. Aztán felnőttként olyan vállalkozást indított, amiben megtanítja az ügyfeleit arra, hogyan tudják az otthonukat rendben tartani és megoldani a legnehezebb tárolási gondokat is. Módszere néhány helyen drasztikus és felettébb meghökkentő, de mielőtt ebbe belemennénk, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ő és ez az egész KonMari (ez az internetes beceneve) módszer miben gyökerezik. Először is, a hölgy Japán, ahol ugye egyrészt a tárgyak becsben vannak tartva, másrészt a túlnépesedett városokban kevés a hely, tehát a személyes tered kialakítása, annak nyugodt volta, bármennyire is kicsi, nagyon fontos. Továbbá ez az egész módszer és a könyv is eredetileg csak és kizárólag a japán közönségre lett tervezve. Csak később lett belőle nemzetközi siker és nem dolgozták át Marie Kondo stílusát és tanítását. Azaz nem butították le a nyugati szemléletre és ez például a könyv felépítésében is visszaköszön, nincs benne az amerikai „segíts magadon” könyvek állandó ismétlése és feleslegesen 300 oldalra felduzzasztott szómenése. A kötet szerzője magabiztos és egyenes, nem kertel és néha felettébb idegesítő, ahogy lerombolja az olvasóban élő képet a rendrakásról, hogy aztán bebizonyítsa, neki van igaza és ez nagyon rosszul tud esni. A módszere nem babusgat, viszont eredményes, amit szerinte mi se bizonyít jobban, mint az, hogy nincsenek visszatérő ügyfelei, ugyanis miután közösen megoldja velük a tárolási gondjaikat, azok már egyedül is alkalmazni tudják a tanultakat és teljes életet élhetnek.
Marie Kondo módszerének alaptétele, hogy a rendrakást a selejtezésnek kell megelőznie és ha az otthonunk rendben van, akkor az életünk is ki tud teljesedni és helyre zökken: életmódunkban és életszemléletünkben is gyökeres változás állhat be.
Első lépés a selejtezés, amely során kézbe kell venni minden cuccunkat és eldönteni, hogy mi az, ami még mindig igazán örömet okoz. Ami nem, ami már beteljesítette ezt a feladatot, legyen szó ruháról vagy radírról, attól meg kell válnunk. Így igazából a múltunkat is lezárjuk, elbúcsúzunk tőle és kész leszünk a jövőre. Szóval szerinte zsákutca az, hogy tároló elemeket és rendszereket találunk ki, hogy eltegyük és tovább gyűjtsük a felesleges dolgokat: ettől továbbra is csak felhalmozók leszünk és nem csak a fizikai, de a lelki terünk is nehézkesen navigálhatóvá válik. A rendrakásnak a felesleges dolgok kidobásával kell kezdődnie. Hogy a kidobott dolgokkal mit csinálunk, arra nem ad sok magyarázatot, mindenesetre semmiképp nem ajánlja, hogy lepasszoljuk a szüleinknek, rokonainknak, üzletfeleinknek, mert ezzel csak az ő terheiket növeljük… A rendrakás és a feleslegek kidobálása persze nem egyszerű dolog, az ember megretten a feladattól, de Marie Kondo arra bíztat, hogy vágjunk bele, szánjunk rá időt. Jó sokat számol, mert szerinte kell vagy fél év hozzá, hogy teljesen megszabadíts egy lakást a feleslegtől, hogy otthon legyen belőle, ahol kiteljesedhetsz. Ráadásul az egész igazából valami tisztítófolyamatként fog bennünk rezonálni, mert innentől kezdve messzire fogjuk kerülni a rendetlenséget és a halmozást. De ehhez az kell, hogy egy nekifutásra tegyünk rendet. A legnehezebb persze az, hogy eldöntsük, mit dobunk ki.
Be kell vallanom, az egész nagyon nehéznek és félelmetesnek tűnik, ugyanakkor a mögötte rejlő filozófia nagyon szimpatikus.

Amikor egyesével kezedbe veszed azokat a tárgyakat, amikhez érzelmileg kötődsz, hogy eldöntsd, mitől válsz meg, a múltadat dolgozod fel. Ha csak egy fiók vagy egy kartondoboz mélyére süllyeszted ezeket a holmikat, a múltad tere észrevétlenül rád telepedik, és nem hagyja, hogy átéld azt, ami itt és most van. Amikor rendet teszel a holmiijaid között, a múltadat is rendbe kell raknod. Ez olyan, mintha újraindítanád az életedet és rendeznéd a számláidat, hogy továbbléphess.

Persze vannak olyan dolgok, amik meghökkentőnek tűnnek, könyvmolyoknak főleg a könyvekkel való bánásmód mehet le nehezen a torkunkon, hogy tényleg csak azokat tartsuk meg, amiket szeretünk, amikre komolyan szükségünk van és gondoljuk át alaposan, hogy tényleg olvasni fogjuk-e őket valaha, vagy csak porosodnak a polcokon… Marie Kondo drasztikusan csökkentené a könyvállományt. El kell ismerni (és ez aztán az idegesítő az egész könyvben), hogy igazat kell adnom egy csomó dologban neki és ennél a résznél a fejemben már jöttek is a listák, hogy melyek azok a könyvek, amelyektől tényleg szívbaj nélkül meg tudnék válni.
Ugyanakkor az iratokkal való bánásmód határozottan tetszik, hogy megadja a kategóriákat mire van szükség, mit hogy kell szortírozni és megtartani, mi az, amire nincs szükség és felesleges helyet foglal (eredeti dobozok, használati utasítások), s úgy érdemes a maradékot tárolni, hogy amikor kézbe kerülnek (pl. a jótállások) azonnal tudjuk is majd selejtezni őket, mert már lejártak.
A selejtezés után pedig jöhet a rendrakás, amikor megtaláljuk a tárgyak helyét, otthont adunk nekik és így segíteni fognak minket. Mert ha mindennek megvan a kijelölt helye, ami logikus és átgondolt akkor abból összeáll egy olyan otthon, ahol igazán jól érezzük magunkat és kiteljesedünk. Kondo úgy véli, a tárgyaknak is lelke van és amikor kidobjuk őket, igazából felszabadítjuk azokat és megköszönhetjük, hogy hozzájárultak jellemünk fejlődéséhez. Ugyanígy ő rendszerint köszönti a tárgyakat, amelyek körbe veszik őt. Ezt talán nehéz felfognia a mi világképünknek.
Inspirálódtam-e a nagy rendrakásra? Igen. Hogy véghez fogom-e úgy vinni, ahogy ő leírta? Egyelőre nem hiszem. De szeretnék hasznosítani belőle dolgokat: ruhák, papírok, fényképek, kütyük, tárgyak selejtezésére és rendrakására mindenképp sort fogok keríteni. S aztán újra előveszem majd, mielőtt mondjuk elköltöznék máshová, hogy az új helyen már a kezdetektől otthon érezzem magam és csak a megfelelő mennyiségű tárgyat vigyem magammal, s azoknak a tárolása meg legyen oldva.

Eredeti cím: 人生がときめく片づけの魔法
Megjelenés: 2014 (2010)
Kiadó: Kiskapu
Fordította: Rézműves László
Terjedelem: 234 p.
ISBN: 9786158013505
Honnan: Vásárlás, saját példány