Mivel Victoria Dahl előző könyve a kisvárosi csajokról egészen kellemes volt, plusz ugye könyvtároskisasszony, kíváncsi voltam, hogy a Jacksonban élő barátnő trió harmadik tagja, a…
Mivel a 2014-es várólistámat ugyan teljesítettem, de csak 5 könyvről írtam, kicsit sűrítve, de megemlítem a maradékot is. Úgyhogy jöjjön a maradékból először a romantikus…
Amikor a nyáron elolvastam Sarah Morgan O’Neill testvérek sorozatának második részét, mondtam is, hogy kíváncsi leszek a harmadikra, mert Taylor alakja mögött egész jó sztorit…
Az az igazság, hogy bár külön keresem a könyvtároskisasszonyokról szóló könyveket, románcokat, eléggé nehéz igazán jókat találni. De persze nem adom fel, mert ha nagyon…
Miután jól szórakoztam Molly Harper Jane Jameson regényén, viszont nem akartam gyorsan a sorozat végére járni, körbenéztem, hogy mi mást lehetne még tőle olvasni, s…
Molly Harper Jane Jameson sorozatával még e-readerem hajnalán ismerkedtem meg, mert kb 1 dollárért lehetett megvenni az első részt. Ami kellőképpen szórakoztató volt ahhoz, hogy…
Már tavaly télen felfigyeltem arra, hogy Sarah Morgan regényét mennyire pozitívan fogadta a románcközösség általam figyelt köre, úgyhogy felvettem a listára, hogy majd egyszer elolvasom…
Évek óta nem nagyon olvastam Susan Elizabeth Phillipset, főleg magyarul nem, angolul is csak azért, mert épp rajta voltak a várólistámon. Pedig a legtöbb regénye…
Ugyan a regényről már beszéltem a Popkult, csajok, satöbbi 7. adásában, de azért írok is róla, mert annyira meghatározó élmény volt, hogy akik nem szeretik…
Persze én is szeretem a Büszkeség és balítéletet, erről már többször is szó volt, amint arról is, hogy nem vagyok egy kemény Jane Austen rajongó,…
Igazából ez a duett közös címe, ami két könyvet takar, a The Lost Duke of Wyndham-et és a Mr. Cavendish I Presume-t, de muszáj egyszerre…
A romantikus regényeknek ritkán szokott főszereplője lenni súlyproblémákkal küzdő, sőt egyenesen kövérnek mondott nő. Az általában a chicklit vonalhoz tartozik. Persze van arról szó, hogy…
Marie Robinette Kowal Bűbájoló történet sorozatáról már olvasgattam itt-ott, legutóbb magyar oldalon pont megint az Sfmagon írt szokás szerint meggyőző ajánlót róla Kleinheincz Csilla, s…
Shannon Hale igazából gyerekkönyveket ír, magyarul is megjelent tőle A suttogó, ami nagyon klassz meseregény, de sajnos a folytatásai azok nem. Felnőtteknek írt regénye, az…
Tammara Webber is azon szerzők egyike, aki az e-könyves magánkiadásnak és az internetnek köszönheti népszerűségét. Az Egyszeregy című NA regénye ugyanis így lett annyira népszerű,…