Szóval Amy Poehlerhez Tina Fey-en keresztül vezetett az utam, hiszen ők nagyon jó barátok és kiválóan dolgoznak együtt. Ha máshonnan nem ismeritek őket, talán már…
Mivel a 2014-es várólistámat ugyan teljesítettem, de csak 5 könyvről írtam, kicsit sűrítve, de megemlítem a maradékot is. Úgyhogy jöjjön a maradékból először a romantikus…
Nos arra azért lehet számítani, hogy évente egy Christopher Moore is ékrezik az Agave-tól. Bár ez a kötet egy kicsit mindenképpen sántít a sorban, mert…
Úgy tűnik, hogy most már menetrendszerűen Lawrence Block Scudder sorozatát kétévente adagolja az Agave. (Legutóbb, a Tánc a mészárszékent pont 2012 őszén olvastam.) Ráadásul a…
Jim C. Hines nagyon szimpatikus író. A Libriomancer című regényéről mindenfelé áradoztam már, még Brigit is sikerült rávennem, hogy elolvassa a könyvet, aztán meg követem…
Amikor a nyáron elolvastam Sarah Morgan O’Neill testvérek sorozatának második részét, mondtam is, hogy kíváncsi leszek a harmadikra, mert Taylor alakja mögött egész jó sztorit…
Na jó, kicsit el vagyok maradva a postok írásával, úgyhogy huszáros vágással úgy döntöttem, három hasonló témájú könyvet az elmúlt hónapokból most összefűzök és egy…
Graeme Simsion első regénye, a Rosie Projekt az egyik idei nagy kedvenc olvasmányom volt. Annyira, hogy 10 csillagot kapott, mindenhol rajongtam érte, örültem, amikor megjelent…
Rendszerint a szememet forgatom, amikor arról van szó, hogy valami új könyvet úgy próbálnak eladni, mint két korábban sikeres téma keresztezését (pl: Éhezők viadala keresztezve…
David Walliams gyerekkönyvére még Brigi beszélt rá, amikor a Könyvfesztiválon kerestem valamit ajándékba a nagyobbiknak. Aki aztán kijelentette, hogy neki ugyan nem kell a könyv,…
Annak idején, amikor elolvastam, egészen tetszett nekem az Austenland című regény, bár voltak vele kapcsolatban fenntartásaim, szórakoztató chick-lit volt, amolyan ultimate Austenita fantázia. (A regény…
Az az igazság, hogy bár külön keresem a könyvtároskisasszonyokról szóló könyveket, románcokat, eléggé nehéz igazán jókat találni. De persze nem adom fel, mert ha nagyon…
Lois Lowry az amerikai ifjúsági regények egyik koronázatlan királynője. Majd minden könyve kap díjat, de legalábbis nagy klasszikusnak számítanak, s persze Amerikában rendszeresen cenzúrázzák és…
Miután jól szórakoztam Molly Harper Jane Jameson regényén, viszont nem akartam gyorsan a sorozat végére járni, körbenéztem, hogy mi mást lehetne még tőle olvasni, s…
Bizony, két év telt el azóta, hogy legutóbb Dávid Veronnal találkozhattunk Ókanizsán, s ha a kedves olvasónak kicsit nehéz is volt kivárni ezt az időt,…