Cait Flanders még a 2010-es évek közepén döntött úgy, hogy egy évig vásárlás stopot tart és csak a feltétlenül szükséges dolgokat veszi meg. Könyvének eredeti…
Az elmúlt években jómagam is több olyan memoárt olvastam, amit nem feltétlenül híres ember írt. Maximum azután lettek híresek, hogy könyveik sikeresnek bizonyultak, mert az…
Mindig is nagyon érdekesnek találtam, hogy míg a szülésről, terhességről és gyereknevelésről rengeteg irodalom van, meg tájékoztató internetes oldal és csoportokkal is Dunát lehetne rekeszteni,…
Igazából immár másodszor volt szerencsém elolvasni Emily és Amelia Nagoski könyvét, ugyanis még 2020-ban hangoskönyvben már meghallgattam. Akkor nagyon jókor jött a könyv és mindaz…
Még 2017-ben a BookRiot Annotated című podcastjában volt egy adás a Világ legelbűvölőbb könyvtárosáról (The World’s Most Glamorous Librarian) , s itt hallottam először Belle…
Természetesen én is azok közé tartozom, akiket meg lehet venni angol romantikus történetekkel, főleg ha télen meg mondjuk Notting Hillben játszódnak. Szóval már a címmel…
Emily Nagoskiról először az egyik legrégebb óta követett romantikus regényekkel foglalkozó oldalon, a Smart Bitches Trashy Books-on hallottam. Méghozzá konkrétan egyik podcastjukban volt vendég, ahol…
Azt hiszem nem kell sok magyarázat, hogy miért is keltette fel az érdeklődésemet a könyv, de azért szedjük csak össze a vonzópontokat: történelmi regény a…
Azt hiszem az Értő figyelem című könyv akkor került fel a radaromra, amikor még megjelenés előtt megláttam az egyik reklámszövegét: „Nem figyelünk és senki nem…
A futás nagyon népszerű sport, mert igazán kevés dolog kell hozzá, szinte bárhol űzhető. Tavasszal megszaporodnak a futók mindenütt. Ugyanakkor nagyon könnyen lehet rosszul csinálni…
Szerintem mindenki, aki már kicsit is hallott Agatha Christie-ről, még ha nincs is teljesen tisztában az életrajza összes mozzanatával hallott arról a bizonyos „Krimiíró eltűnt…
Be kell vallanom, hogy már nem emlékszem, előbb olvastam-e a könyvről vagy akkor figyeltem fel rá, amikor kiderült, hogy egy újabb adaptációt készít a Netflix,…
Elképzelhető, hogy hallottam a regényről a megjelenése körül, meg amikor díjakra jelölték, de be kell vallanom, akkor figyeltem fel rá először, amikor megláttam a csodás…
Amikor én még kislány voltam a magyar tévében gyakran vetítettek régi filmeket a 30-as, 40-es évekből, s mivel nagy választék nem volt, hogy miket lehetett…
Sheila Heti könyvére a fülszövege miatt figyeltem fel, ami ígérte, hogy megosztó témával foglalkozik, na meg ott volt még az a kiemelt részlet is a…