Tavaly nyáron jelent meg ez a könyv és már az előzetesből, meg a borítóból úgy gondoltam, ez olyasmi, ami nekem való. Fiatal kutató aki antikváriumban…
2013 nagy felfedezettje számomra is Katie McGarry volt, akinek első két regénye, a Pushing the Limits és a Dare You To bizonyították, hogy tud valamit…
Nagyon kedvelem Jennifer Estep stílusát, ennek ellenére csak a Mítosz akadémiás sorozatával tartom a lépést (februárban jön az utolsó rész!), bár elolvastam az első részeket…
Annak idején én nem elsőre szerettem bele a Szívek szállodájába, mert ilyen címmel azt hittem, valami brazil szappanoperát nyomnak a tévében, de aztán A. barátnőm,…
Külföldi blogokat olvasgatva mindig ráakadok címekre, amikre úgy hivatkoznak, mint nagy klasszikusokra, gyerekkoruk meghatározó élményére, nálunk meg jobb híján mondjuk játszották a regényből készült filmet,…
Neil Gaiman szeret kirándulgatni mindenféle műfajba, s miután megírta az év egyik legjobb regényét, levezetésként, a kisujjából kirázott még egy mesekönyvet is. Nagyon kíváncsi voltam…
Annak idején nagy kedvencem volt Diane Setterfield: A tizenharmadik történet című regénye (s nem csak nekem, hisz bekerült az előkelő 6. helyre is a top50nél),…
Pár hónapja, amikor először láttam a Majd újra lesz nyár című film trailerét valami megmozdult bennem, hogy ez mintha valami adaptáció lenne. Utána is kerestem…
Mint könyves bloggert meg szoktak keresni azért ajánlásokkal arra nézve, hogy mit olvassak és miről írjak. Nos, eléggé válogatós vagyok, jól megnézem, hogy mit választok…
Christopher Moore egyike azon szerzőknek, akiknek ha megjelenik új kötete magyarul akkor én azt szívesen olvasom, mert még nagyot nem csalódtam. Mert ugyan néhol döcögősnek…
Számomra az év egyik legjobban várt könyve természetesen Helen Fielding Bridget Jones sorozatának folytatása volt. Annyi helyen beszéltem, meg írtam már róla, hogy miért is…
Jennifer Crusie és Bob Mayer közösen három regényt írt. Az elsőt közepesen kedveltem, a másodikat eléggé nagyon, ezért aztán beszereztem, amikor papírkötésben is megjelent a…
Igazából ez a duett közös címe, ami két könyvet takar, a The Lost Duke of Wyndham-et és a Mr. Cavendish I Presume-t, de muszáj egyszerre…
Az az igazság, hogy én inkább a jó kis belevaló csajos urban fantasykat szeretem, ahol a főhősnő nagyon szétrúgja mindenki hátsóját. Ennek ellenére valahogy kíváncsi…
Még az év elején olvastam Aguirre Razorland trilógiájának első részét, a Menedéket, ami elég meggyőző posztapokaliptikus ifjusági regény volt ahhoz, hogy várjam a folytatást. Ami…