Tavaly újra felfedeztem, hogy a történelmi romantikusok mennyire kikapcsolók és szórakoztatók tudnak lenni, ráadásul még gyorsan is olvashatók, sőt van belőlük egy csomó az otthoni…
Sarah Addison Allen regényei amolyan megnyugtató, kellemes és tutira kikapcsoló olvasmányok. Bennük van minden, amit szeretni szoktam, ha női regényekről van szó: varázslatos amerikai dél,…
Van amikor az ember anélkül vág bele a könyvek olvasásába, hogy bármi különöset is tudna róla és hagyja magát sodorni, aztán ez elvezet valami jó…
Elena Ferrante regényéhez két úton jutottam el. Először is, még annak idején, a könyves blogolás ősidejében ő volt az a szerző, aki híres volt a…
Elizabeth Hoyt nevével és a Maiden Lane történelmi romantikus sorozatával rendszeresen találkozgatok az általam követett oldalakon és nem egy regényének értékelése miatt szerepelnek is a…
Kicsi gyerekeknek egész sok télapós mese van, sok színező meg képes történet, de kevés szól a 8-10 éves korosztálynak, főleg olyan ami nem túl lekezelő…
Az úgy volt, hogy annak idején nagy kíváncsisággal vágtam bele Atticus O’Sullivan a vasdruida kalandjainak olvasásába. Az első rész után kicsit várni kellett a másodikra,…
Ha manapság az ember rendrakásról beszél, akkor előbb-utóbb előkerül Marie Kondo neve, aki az elmúlt pár évben, amióta angolul majd mindenféle egyéb nyelven megjelent a…
Annyira magával ragadott a Some Girls Are, hogy úgy éreztem, azonnal kell még olvasni valamit Summerstől. S mi sem jobb, mint a legutóbbi regénye, ami…
Courtney Summers nevével tavaly ismerkedtem meg és nagyon kedveltem a zombis regényét, az Éles helyzetet, annyira hogy körbenéztem és találtam még tulajdonomban 2 regnyét, azokat…
Nagyon tudok gyönyörködni a gyermek- és ifjúsági regények külsejében, mert az illusztrátorok tényleg mindent beleadnak. Itt van például Ivy Pocket esete is, már amikor angolul…
Igen, tudnom kellett, hogy milyen, hisz mint közismert, nagy Bridget rajongó vagyok. Az első két rész a kedvencek között, a harmadikban se különösebben csalódtam, többször…
A Fumax kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Felnőni kiábrándító című Sarah’s Scribbles-gyűjtemény. Ennek örömére a Blogturné Klub 12 tagja bemutatja az őszinte, ámde annál…
A Dumplin az a könyv volt, amiről tavaly óta rengeteg jót hallottam, s alig vártam, hogy magam is meggyőződjem róla, mennyire állja meg a helyét…
A második Jane Austen-nel foglalkozó epizódunk előtt (mert egy már volt vagy két éve) megbeszéltük Brigivel, hogy ezt a történetet mind a ketten el fogjuk…