Egy új Gaiman regény megjelenése mindig esemény. Aztán az is, amikor magyarul is olvasható lesz. Na most ez a két esemény teljesen egy időben történt,…
Alig egy hónap van hátra a következő nagy könyves eseményig, a könyvhétig és szinte naponta jelentik be a kiadók, hogy miket fognak kitenni a pultokra…
Szinte hihetetlen, de majdnem pontosan 9 éve olvastam először a regényt. Akkor is megemlékeztem róla már itt, de mivel régen még csak a memóriám miatt…
Szép csöndben én azért Neil Gaiman rajongó vagyok. Nem az a kemény vonalas fajta, aki már akkor Sandmant olvasott amikor még senki se hallott róla…
Mikor kiderült 2010 végén, hogy az évet a kiadó a 3. Sandman kötettel fogja zárni, eléggé belelkesültem. Főleg, amikor előrendelésben az előzőekhez képest jóval olcsóbban…
Tegnap nagy nehezen összeszedtem azt a négy könyvet, amit ajánlottam, mint őszi beszerzést, erre este lapzárta után újabb könyvmegjelenésekkel teli hírleveleket kaptam. Muszáj ezekből is…
Amikor az első magyarul megjelent Sandman kötetet olvastam, eléggé belelkesedtem, mégse rohantam megvenni a másodikat, mert hiába írják, hogy ha minőségi képregényt akarunk, akkor adjunk…
Neil Gaiman A temető könyve című regénye mindenféle ifjúsági és fantasy díjakat zsebelt be tavaly. Meghökkentő a témaválasztása, s főleg az, hogy mégis a neves…
Nem vagyok a kemény maghoz tartozó Gaiman rajongó, ugyanis én nem a Sandman-nel kezdtem a vele való ismeretséget, hanem az Elveszett Próféciákkal és a Tükör…
A Coraline-t prá óra alatt el lehet olvasni és a végén jó kis szívdobogást kapni. Ahogy azt Gaimantől elvárja az ember. Coraline szünideje elég unalmasan…
Neil Gaiman ezt a kisregényt a World Book day-re írta, amit az Egyesült Királyságban tartanak és célja, hogy a gyerekeket az olvasásra bíztassák. Egy fontért…
Neil Gaiman ezen regényét az Amerikai istenek után írta, s mintha két különálló ember tollából került volna ki a két történet. Most ugyanis amerikai vizek…
Neil Gaimanben az a jó, hogy a különböző történeteihez képes alakítani elbeszélő stílusát. A Stardust felnőtteknek szóló tündérmese s már szinte lírai, mesei prózájával képes…
Neil Gaiman művei nem igazán jelengettek meg magyarul (Amerikai Istenek, Tükör és Füst, valamint a Terry Pratchettel írt Isteni próféciák azt hiszem a teljes paletta),…
Árnyék három évet töltött börtönben, ám a sorscsapások ezzel nem értek véget számára. Szabadulása előtt néhány nappal a felesége és a legjobb barátja meghal autóbalesetben,…