Nagyon megörültem, hogy a General Press kiadó Krimikönyvtár sorozatának szerzői közé felvette Dorothy L. Sayerst is, ráadásul pont az első Lord Peter Wimsey regényét adták…
Ugyan szeretem a krimiket és a közös podcastunkban Brigivel sokszor beszélgetünk a zsánerről, én igazából a modernebb nyomozók és írók között mozgok. Agatha Christie könyvei…
Jelentem július végére befejeztem a Várólista csökkentéses kihívásomat. Ilyen még nem volt, hogy ennyire hamar és büszkén veregettem a vállamat. Igazából ahogy jósoltam, kicsit csökkent…
Valahányszor találkoztam olyan listákkal, amelyekben könyves könyvekről volt szó, azaz olyan kötetekről, amelyek maguk is könyvekkel, könyvesboltokkal, olvasásokkal voltak kapcsolatosak (egyszer már készítettem erről egy…
Radclyffe Hall neve itthon csak az angol irodalomtörténettel vagy a társadalmi nemekkel foglalkozók körében volt ismert, magyarul még semmi se jelent meg tőle, holott ezt…
Hallottál már Matildáról? A lányról, akivel minden könyvmoly garantáltan tud azonosítani. A lányról, aki falja a betűket és könyvtárnyi olvasnivaló van már a háta mögött.…
Mivel állandóan azt éreztem, amikor fantasyt olvasok, hogy nekem a klasszikus alapozás hiányzik, szóval nem ezzel a zsánerrel nőttem fel, érdekel, hogy mi az, amit…
A csavar fordul egyetről valamiért sokáig azt hittem, hogy nem jelent meg magyarul, pedig dehogynem, sőt még a MEKen is fent van. Mivel sok helyen…
Van egy amolyan kis magánfeladatom, hogy amikről jártamban-keltemben blogokon való szörfölés közben hallok, hogy nagy klasszikusok és olvasó emberek első nagy élményeit jelentették, azokat megpróbálom…
Külföldi blogokat olvasgatva mindig ráakadok címekre, amikre úgy hivatkoznak, mint nagy klasszikusokra, gyerekkoruk meghatározó élményére, nálunk meg jobb híján mondjuk játszották a regényből készült filmet,…
Már lassan olyan régóta írok blogot, hogy rengeteg témában tudok arra hivatkozni, erről már itt és itt szó volt az Olvasónaplóban. Mint ahogy a kötelező…
Szeretem az újraértelmezett meséket, amikor az ismert történetet valami egészen egyedi módon feldolgozzák, felhasználva az elemeit és hozzáadva valami újat, amitől az új történet különleges…
Annak idején azért imádtam könyvtárba járni, mert akkor még tényleg mindenféle csodákra bukkanhatott az ember és a gyerekkönyvtárból számolatlanul tértem olyan kötetekkel haza, amelyeket én…
Nem olvastam utána, de úgy tudom elképzelni, hogy amikor Réber László és Janikovszky Éva egymásra találtak, akkor készült ez a négy könyv. A Te is…
Az úgy volt, hogy nagy lelkesen magamra vállaltam annak idején amikor az unokahúgom megszületett, hogy majd én segítek a könyvtárát összeállítani és alig vártam, hogy…