Van egy amolyan kis magánfeladatom, hogy amikről jártamban-keltemben blogokon való szörfölés közben hallok, hogy nagy klasszikusok és olvasó emberek első nagy élményeit jelentették, azokat megpróbálom elolvasni. Így két legyet is ütök egy csapásra, egyrészt pótolom a lemaradásaimat, másrészt meg készítem az olvasmánylistát a fiúknak. Madeline L’Engle Időcsavar című regényével még 2012-ben volt tele az internet általam látogatott sarka, ugyanis akkor ünnepelték megjelenésének 50. évfordulóját. Örömmel láttam, hogy magyarul is megvan a regény (bár a borítója határozottan ijesztőre és elrettentőre sikerült), sőt antikváriumokban olcsón beszerezhető innen már csak a szokásos idejét kellett kivárni, hogy sorra kerüljön.
A regény főszereplője Meg Murry akinek elég különleges családja van. Szülei nagyon okos tudósok, az édesanyja csodaszép is ráadásul, ikertestvérei népszerűek és normálisak, imádott öccse, Charles Wallace pedig olyan rejtélyes tudás birtokában van, amit ő képtelen felfogni. Ezek után a kamaszkor küszöbén Meg persze nagyon rosszul érzi magát, nem hiszi el, hogy bármiben is fel tud valami kiemelkedőt mutatni, ráadásul roppant zavarja, hogy miket beszélnek a családjáról, hogy az édesapja két éve eltűnt, már levelet se ír, és Charles Wallace-t fogyatékosnak tartják. Ezért aztán rendszeres vendége az igazgatói irodának, verekedésekbe bonyolódik és hihetetlen düh forrong benne. Aztán egy éjszaka, amikor nem tudnak aludni öccsével és anyjával, különös vendég érkezik hozzájuk, akitől megtudják, mi történt az apjukkal és hogy tudnak segíteni rajta. Úgyhogy a tétovázó Megre, a magabiztos Charles Wallace-ra és új barátjukra, Calvinra vár a feladat, felkutatni és megmenteni nem csak az apjukat, de az egész bolygót a fenyegető sötétségtől.
Azt hiszem tökéletes ifjúsági regény ez, ami ha nem is annyira letaglózó felnőttként olvasva, de gyerekként tényleg igazi élményt jelenthet. Lányoknak azért ajánlható, mert a főszereplője és végül a történet hőse Meg, aki egyáltalán nem olyan szerencsétlen és tehetségtelen mint amilyennek hiszi magáról. Sőt igazából bár sokat aggódik a regény során végig, valójában ő az és a szeretete hatalma, ami végül szó szerint megmenti a világot. Fiúk pedig élvezhetik benne a sci-fi elemeket és a tudományos utalásokat, hisz szó van itt időugrásról 5. dimenzióról, bolygókról, hiperkockákról stb. meg hát vannak kalandok rendesen. De igazából mindenféle tudományos előképzettség nélkül is szórakoztató a regény.
S az üzenete se az a szájbarágós fajta, a fentebb említett szeretet erejéről. A gonosz amivel szembeszállnak pedig még most is eléggé valóságosnak és félelmetesnek tűnhet. Hisz nem akar mást, mint a teljes konformitás és megalkuvást, a szabad akaratról való lemondást, hogy senki ne kérdőjelezhessen meg semmit és lelkileg roppant erősnek kell lennie annak, aki szembeszáll vele.
Nem tudom a folytatások milyenek lehetnek, mert végül 4 részes lett az Időcsavar, Meg és Charles Wallace meg Calvin további bonyodalmakkal is szembeszállnak, úgyhogy valószínűleg a gyerek, aki rákap a történet ízére szívesen olvassa majd a többit is. De a lényeg, hogy nem csodálom klasszikus és szeretett voltát, még ha felnőttként annyira nem is varázsolt el, de például 12 éves koromban biztos oda meg vissza lettem volna tőle. Úgyhogy a végeredmény: mehet a gyerekek jövendőbeli olvasmányai közé.
Ja és még plusz pont L’Engle humorának, hogy a regényt a “Sőtét, viharos éjszaka volt” fordulattal nyitotta.
Eredeti cím: A Wrinkle in Time
Sorozat: Time/Időcsavar #1
Megjelenés: 2002 (1962)
Kiadó: Animus
Fordította: Dési András György
Terjedelem: 240 p.
ISBN: 9639307637
Honnan: Vásárlás, saját példány
A harmadik rész, amelyik a kék, szerintem az a legjobb az összes közül. Már ha van kedved és türelmed végigolvasni a sorozatot 🙂
Hú, ezt gyerekként mennyire szerettem! 🙂 Az Animus Kiadó anno úgy hozta ki, hogy ezt ajánlják a HP5-ig, én meg rohantam megvenni. Az első részt azt hiszem négyszer olvastam újra, a másodikat és a harmadikat kétszer. A második (Szélvarázs) emlékeim szerint kissé zavaros – lehet keverem, de talán valami emberi testben mászkálnak, meg mitokondriumok között – , viszont a harmadik rész (Csillagvágta) valóban a sorozat legjobbja. Mindegyik történetnek más a főhőse (a családtagok közül), és önmagukban is élvezetes olvasmányok. Igaz, ezeket csak az emlékeimre alapozva mondom, mert régen volt már, hogy olvastam a sorozatot, és akkor nagyon tetszettek. Lehet, én is újra előveszem őket, ha vége lesz a záróvizsga-időszaknak. 🙂
@Poggi @Chris köszi a hozzászólást, mert Ti pont az a generáció vagytok, akiket jókor kapott el a magyar kiadás és ezzel pont bizonyítottátok a feltételezésem, hogy mindkét nemnek bejön a történet.
Viszont akkor folytatom, főleg mert a kéknek (Csillagvágta) legalább már normális a borítója a második rész még az elsőhöz hasonlóan elég bizarr 🙂
A trilógia nekem is kedvencem volt. Főképp mikor Meg és a barátja családjának a múltja van terítéken.