Courtney Summers nevével tavaly ismerkedtem meg és nagyon kedveltem a zombis regényét, az Éles helyzetet, annyira hogy körbenéztem és találtam még tulajdonomban 2 regnyét, azokat azonnal felvettem a Várólista csökkentéses terveim közé. Ezek közül először a korábbi regénye, A Some Girls Are került sorra.
A regény tavaly sokat szerepelt a Book Riot oldalon, ugyanis egy iskolában, szülői nyomásra levették z ajánlott olvasmányok közül, mert arra panaszkodott valaki, hogy rossz példát mutat a történet a gyermekének (szex, drog, erőszak témában). Erre az egyik Riot munkatárs amolyan gyűjtést szervezett, ugyanis a könyv éppen 1 dollárért volt kapható és közel egy teherautónyi példányt tudott eljuttatni olyan diákok kezébe, ahol felsőbb utasításra az iskolai könyvtár nem tarthatott belőle példányt. Hogy miért ítélték egyes szülők veszélyesnek a regényt? Mert nagyon őszinte és a középiskolai dinamikának olyan oldalát mutatja meg, amely valós de amivel a szülők nem szeretnek találkozni. Márpedig hagyni kell a gyerekeket, hogy ők válasszák meg, mit olvasnak és vagy magukra ismernek a szereplőkben és elgondolkodnak a történeteken és lehetőségeken, vagy pedig felhívják a figyelmet helyzetekre, amikben találhatják magukat.
Miről is szól a Some Girls Are? Főhősünk és narrátorunk Regina Afton azok közé a menő csajok közé tartozik, akiket mindenki irigyel a suliban és akiktől mindenki tart, mert csak merő szórakozásból is képesek pokollá tenni annak az életét, akit kiszemelnek. Csakhogy egyszer őt is csúnyán kihasználják és amikor olyan valakihez fordul, akit a barátjának tart, az ellene fordul és bosszút áll rajta egy korábbi sérelemért. S hogy miért? Hogy ő vehesse át Regina helyét a menő csajok között. S a bosszúálló igazán minden fegyvert bevet és semmi se fogja vissza, s hamarosan Regina megtapasztalja, milyen is kitaszítottnak lenni az iskolában, ahol valamikor ő volt az egyik udvarhölgy és ahol számított amit mond. Most ő az, akivel kitolnak, aki ellen fizikailag és lelkileg is fellépnek és teljesen egyedül marad, mer pont korábbi barátai fordulnak ellene és azoktól kéne segítséget kérnie, akiket korábban ő küldött a padlóra. Az olvasó azt hinné, hogy idővel megenyhülnek Reginával szemben a régi ellenségek, kap segítséget és hogy ő is megtanulja, miképp tud szembeszállni a kínzóival anélkül, hogy lealacsonyodna a szintjükig, de ez nem ilyen egyszerű. A regény az utolsó oldalig tartogat meglepetést.
Courtney Summers sztorija olyan, mint a Bajos csajok, csak sokkal, de sokkal durvább. Igen, van benne szexről és elhajlásos bulikról szó, de leginkább azon van a hangsúly, hogy a tinik mennyire pokollá tudják tenni egymás életét. Mert aztán itt a helyi kiskirálynők nem fogják vissza magukat, s akit kinéznek maguknak és vadásznak rá, az bizony préda lesz, s a teljes arzenáljukat felvonultatják: lelki és fizikai terror mellett kiskatonákkal elvégeztetett piszkos munkát ugyanúgy villantanak, mint felnőttekkel szemben alkalmazott Oscar díjas alakításokat. A regény egyik nagy erőssége az elbeszélés stílusa. Az ember az elejétől érzi, hogy Regina nem a szokásos szegény bajba került lány, hogy van vaj rendesen a fején, nem hiába vannak különböző problémái, amiket persze mindenki előtt titkol, mert a gyengeség jelére ugranának „barátai”. Amikor viszont belőle lesz áldozat, még akkor is érezzük, hogy csak magának köszönheti, hogy nem kap segítséget, mert bizony sokan úgy látják, ami vele történik, az bizony már rég kijárt neki. Szóval egy nem túl szimpatikus narrátorral van dolgunk, akinek a története és kálváriája meg a rajta keresztül megismert dinamikák egyáltalán nem segítenek megkedveltetni őt, mégis végig kitartottam mellette és szinte átéltem a vele történteket. Mert Summers stílusa ennyire lebilincselt és szinte a körmömet rágtam a végéig és eszembe se jutott fennakadni apróságokon, mint például a szokásos na de hol vannak a felnőttek? kérdésen. Mert egyszerűen természetesnek vettem, hogy ezek a tinik bizony képesek úgy végigcsinálni az egész durva háborút, hogy a csaták a színfalak mögött játszódnak és a sérüléseket pedig el tudják kendőzni. Mert itt bizony ők a profik.
Úgyhogy a Some Girls Are nem az a habos-babos YA, hanem egy nagyon őszinte és kegyetlen ifjúsági regény, ami minden szépítés nélkül tárja elénk, hogy mennyire romlott tud lenni egy középiskolai közösség. Engem teljesen lenyűgözött, így ahogy van. Pontosan érdemes lenne ilyeneket is a fiatalok kezébe adni, hogy több oldalról vizsgálhassák meg az iskolai rágalmazást, csúfolódást és következményeit.
Kiadó: Brilliance Audio, Audible
Megjelenés: 2011 (2010)
ISBN: 9781455817320
Honnan: Vásárlás, Saját példány