Menu Close

Jennifer Crusie – Bob Mayer: Wild Ride

Jennifer Crusie Bob Mayer: Wild RideJennifer Crusie és Bob Mayer közösen három regényt írt. Az elsőt közepesen kedveltem, a másodikat eléggé nagyon, ezért aztán beszereztem, amikor papírkötésben is megjelent a harmadikat is. Hogy aztán tologassam magam előtt, mert ugye a könyv megvan, bármikor elolvashatom, de mégse teszem körbe került, de aztán úgy döntöttem, hogy a várólistás játékba is beveszem, hátha akkor előbbre kerül az olvasásra várva listámon. S valóban, végre sikerült kézbe vennem olvasási célzattal.

Mary Alice Brannigan, azaz Mab vidámparkokat újít fel, a munkája teljesen leköti, s nem nagyon kell foglalkoznia az emberekkel. Végül visszatér a városba, ahol felnőtt, s ahol az anyja miatt mindenki dilisnek tartotta az egész Brannigan családot, hogy jó pénzért segítsen restaurálni a Dreamland-et. Már lassan látja a munkája végét, mikor a kapunál álló hatalmas bohóc egyszerűen legázolja. A lány meg van győződve arról, hogy hallucinált, a vidámpark legrégibb dolgozói azonban erre legyintenek és közlik, hogy á, az csak egy démon volt. Mert a Dreamland nem egyszerűen vidámpark, hanem egyben a világ 5 legfélelmetesebb démonjának a börtöne is. S a park dolgozói között vannak az Őrség tagjai, akiknek az a feladata, hogy vigyázzanak, a démonok ne szökjenek ki ketreceikből. Márpedig a fő gonosz éppen világuralomra tör és 40 évnyi készülődés után alig várja a Halloweent, amikor végre minden terve összejön és ismét szabad lehet. Csakhogy nem számít arra, hogy Mab mennyire szereti a vidámparkot és amikor a védelem igazán profi kezébe kerül, az elkerülhetetlen összecsapás vége már nem is olyan bizonyosnak tűnik számára se.

Nehéz besorolni a könyvet, mert igazából amolyan humoros urban fantasy vagy paranormális lenne és Jennifer Crusie egészen eltávolodik a romantikától. Mert ugyan van a könyvben néhány szerelmi szál, de azok egyáltalán nem számítanak és nem is feltétlenül úgy alakulnak, ahogy első pillantásra az olvasó gondolná. Viszont a szerzőpáros kimondottan élvezi, hogy micsoda őrült helyzetet hoznak létre és jobbnál jobb ötletekkel, mellékszereplőkkel és helyzetekkel állnak elő. Crusie főhősnője Mab nagyon kedvelhető, talpraesett, okos és nem hisztérika, ráadásul jobbnál jobb beszólásai vannak. Elvileg a férfi szempontot Bob Mayernek köszönhetjük, de míg az Agnes and the Hitman-ben és a Don’t Look Down-ban ez nagyon markánsra sikerült itt annyira nem számottevő amit hozzátesz Ethan alakjához, eléggé jellegtelen figura marad. Az excentrikus állatot itt egy holló képviseli, aki persze jóval több mint egy fekete madár, igazi társ.

Igazából a túlzott ötletburjánzás a végére kicsit a történet rovására is megy, mert túl bolondos lesz és összecsapott, egy csomó minden marad lógva, mintha megfeledkeztek volna az írók bizonyos történetszálakról. Ennek ellenére azért nagyon szórakoztató a könyv, jókat lehet mosolyogni rajta, Crusie továbbra is pörgeti a párbeszédeket, humoros helyzetek adják magukat, maga a helyszín és az alapötlet telitalálat. S ha az ember nem várja el, hogy klasszikus romantikus történetet olvasson, mert a szerző neve alapján erre lehetne számítani, nem is csalódik nagyot.

Igazából Halloween környékére könnyed olvasmánynak mindenképpen megfelel.

S aztán amikor végeztem a könyvvel és nagy boldogan le akartam húzni a Várólista2013-as posztomon, kiderült, hogy még a 2012-en volt meg, úgyhogy továbbra is csak az idei lista felénél járok.

Kiadó: St. Martin’s
Megjelenés: 2011
Terjedelem: 403 p.
ISBN: 9780312533823
Honnan: Vásárlás, saját példány

Buy This Book from Book Depository, Free Delivery World Wide

3.5 Stars

1 Comment

  1. Pingback:Rövdien könyvekről 1.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *