Igazából immár másodszor volt szerencsém elolvasni Emily és Amelia Nagoski könyvét, ugyanis még 2020-ban hangoskönyvben már meghallgattam. Akkor nagyon jókor jött a könyv és mindaz amivel foglalkozott, ugyanis épp március végén kezdtem el, azaz amikor jöttek a lezárások. Miután tavaly itthon is megjelent Emily Nagoski: Úgy ahogy vagy kötete és jó fogadtatásra talált, reméltem, hogy a Burnout (Érzelmi kiégés) is olvasható lesz itthon is. S valóban, ez bekövetkezett, úgyhogy nem volt kérdés, hogy én is szeretném újból kézbe venni, jegyzetelni belőle. Mert ez tipikusan az a könyv, amit nem árt többször is fel-fellapozni, ráadásul még „feladatlapok” is vannak benne, amelyek segítséget nyújthatnak hogy értelmezzük és magunkra alkalmazzuk a leírtakat.
A kiégés hihetetlenül elterjedté és közismert fogalommá vált modern társadalmunkban, egyre többet foglalkoznak a jelenséggel mindenütt. Talán a legtöbb információ, amit a Nagoski testvérek itt összegyűjtenek azoknak, akik már eddig is figyelmet fordítottak a szorongásra, stresszre, esetleg erről szóló irodalmat forgattak talán nem hat újdonságként. Azonban ami újat képvisel, az az, hogy elsősorban a nőkre fókuszál. Ráadásul nagyon üdítő, hogy az alaphelyzet amiből indulnak az az, hogy mindenki belead mindent, ez nem kérdéses. De ha stresszel valami, szorongsz és a kiégés tüneteit produkálod, az nem egy hiba s nem is biztos, hogy meg tudod javítani, hanem valami jóval nagyobb dolog tünete. A Nagoski testvérek arra is rámutatnak, hogy nem véletlen, hogy a kiégés főleg a nőket érinti, akiket a társadalom folyamatosan olyan helyzetekbe kényszerít, olyan magas elvárásokat állít eléjük, aminek tényleg képtelenség megfelelni. Ráadásul a legtöbben ezeket a társadalmi követelményeket internalizálják, úgyhogy egyre nehezebben tudnak kiszállni az ördögi körből. Egyáltalán meg kell-e felelni ezeknek az elvárásoknak?
A könyv három nagy részre oszlik. Először is magával a Kiégéssel foglalkozik, elmagyarázza, hogy mi a stressz, milyen válaszokat ad a testünk, lelkünk, s ez hogy vezethet a kiégéshez. Mi az Emberi Adakozó Szindróma, és miért főleg a nők kényszerülnek ebbe a szerepbe. A második rész foglalkozik a külső tényezőkkel, hogyan és miképp szabályoz a társadalom és mennyire nem akar engedni a patriarchátus a szorításából (ha eddig nem tűnt volna fel, innen igencsak feministává válik a megközelítés). A harmadik rész pedig gyakorlati példákat és tanácsokat ad arra vonatkozóan, hogyan tudjuk kezelni a stresszt, megelőzni a kiégést. Lebontják az előző részeket elemeire és megoldási javaslatokat adnak. Különösen arra térnek ki, hogy a kritikusainkkal szemben is a legfontosabb az önelfogadást és öngondoskodást gyakorolni, s itt a bevált tanácsok igencsak jól jönnek.
Igazából nagyon sok tanács olyan, amit olvasva rábólintunk, hogy na igen, ezt tudom ezzel tisztában vagyok (pl. pihenés, alvás, kikapcsolódás, társas kapcsolatok, fizikai aktivitás stb. fontossága) csak különösen jó egyben látni őket ahogy konkrét problémákra fókuszálva vannak felhozva megoldásként.
Emily és Amelia Nagoski nagyon ügyesen bontják darabjaira a kiégést, igyekeznek közérthetőek lenni, egyáltalán nem nehéz olvasni és követni a gondolataikat. A fejezetek végén vannak összefoglalók és mint már említettem, több kérdőív és feladatlap is, ami segíthet a saját helyzetünk felmérésére és elemzésére. Többször is a popkultúrából vesznek majd mindenki számára ismerős példákat hogy bemutassanak néhány tudományos eredményt. A közvetlen stílus a fordításban kicsit erőltetettnek hathat, ráadásul a magyar nyelv szerintem nincs felkészülve minden fordulatra, amit a szerzők alkalmaznak (annak idején amikor hangoskönyvben olvastam, sokkal természetesebbnek hatott a legtöbb fejtegetés).
Mindezek ellenére a könyv igencsak fontos gyakorlati tanácsai és a nézőpontja miatt, úgyhogy ajánlott olvasmány lehet.
Blogturné
Emily Nagoski ezúttal a testvérével, Ameliával karöltve írt könyvet a nőknek, méghozzá az érzelmi kiégésről és a stresszkezelésről. A Libri Kiadónak köszönhetően magyarul is megjelent a kötet. Ezúttal négy bloggerünk mondja el véleményét nektek, természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
Fülszöveg
Útmutató a kiégés és a stressz hatékony kezeléséhez – kifejezetten nőknek.
Nőként temérdek elvárással szembesülünk nap mint nap. Hozd ki a munkádból a maximumot, mindegy, milyen kimerült vagy! Fogadd el önmagad, de a cél a tökéletes külső legyen! Légy boldog és kiegyensúlyozott, de csak módjával, nehogy önzőnek tűnj! Csoda, hogy egy idő után úgy érezzük, összecsaptak a fejünk felett a hullámok, és nem bírjuk tovább? A tartós stressz és a felfokozott érzelmek elkerülhetetlenül kiégéshez vezetnek, ami súlyosan károsíthatja testi és lelki egészségünket.
Amelia és Emily Nagoski közös munkája segít rendet teremteni a zűrzavarban. A szerzőpáros úgy véli, a cél nem az, hogy a külvilágból érkező káros hatásokat kizárjuk az életünkből, hanem az, hogy megtanuljunk harcolni ellenük. A könyvben található kérdőívek és gyakorlatok révén elsajátíthatjuk a stressz felismerésének és kezelésének leghatékonyabb módszereit, illetve jobban megismerhetjük a személyt, akivel a legtöbb időt töltjük: önmagunkat.
Az Érzelmi kiégés legfontosabb célja, hogy a fejezeteket végigolvasva inspirációt kapjunk, hogyan mozdítsuk elő életünkben a pozitív változásokat, illetve hogy egyszer és mindenkorra megtanuljuk, nem az a fontos, hogy mindent elérjünk, hanem hogy rájöjjünk: mindannyian fantasztikusak vagyunk.
Kiadó: Libri Kiadó
Kiadási év: 2022
Fordító: Sóskuthy György
Oldalszám: 311 oldal
Megrendelés
Nyereményjáték
Emily és Amelia közösen írták a könyvet, ezért ezúttal a játékban róluk lesz szó. Minden állomáson találhattok egyikőjükről egy állítást, azt kell beírnotok a Rafflecopter-doboz megfelelő helyére, hogy melyikőjükről.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
Első könyve, az Úgy, ahogy vagy felkerült a New York Times bestsellerlistájára.
Állomások
11. 15. Spirit Bliss Sárga könyves út
11. 19. Könyv és más
11. 21. Olvasónapló
11. 24. A Szofisztikált Macska