Menu Close

Cait Flanders: A ​kevesebb több

Cait Flanders még a 2010-es évek közepén döntött úgy, hogy egy évig vásárlás stopot tart és csak a feltétlenül szükséges dolgokat veszi meg. Könyvének eredeti címe A Year of Less igazából kevésbé félrevezető, mint amit a magyar fordításban kapott, ugyanis ha valaki azért venné meg A kevesebb több-et, mert azt gondolja, hogy olyasmit kap kezébe, mint amit mondjuk Marie Kondo-tól várunk el (tanácsadó könyv tele javaslatokkal és gyakorlati példákkal) az csalódni fog. Be kell vallanom, hogy az első fejezetek alatt én is úgy éreztem, át lettem rázva. Aztán eszembe jutott pont a nemrég olvasott Cathy Rentzenbrink kötet a Hogyan írjunk memoárt? és rájöttem, hogy Cait Flanders pont ezt csinálta: megírta a saját történetét, tehát inkább önéletrajzi mint önsegítő ez a könyv.

Cait ebben a könyvben elmeséli, hogyan jutott el addig, hogy úgy döntött: egy évig nem vásárol semmit. Korábban is már voltak harcai az addikciókkal, a könyvben megörökített egy év előtt már túl volt azon, hogy letette a poharat és másfél éve nem fogyasztott alkoholt, megtakarított annyit, hogy vissza tudta fizetni a diákhitelét. Tehát igazán már tudta magáról, hogy képes végigvinni azt, amit elhatároz. Ennek ellenére azért az egy év alatt többször is voltak megingásai, s egyáltalán nem kendőzi el, hogy ez a megtartóztatás a vásárlástól, a minimalizmussal élés és a rendcsinálás azért nem volt egy fáklyásmenet. Kitűzött maga elé célokat és havonta felmérte, hogy áll anyagilag és mentálisan is a dolgokhoz. Persze miután mi már olvashatjuk ezt a könyvet, tudjuk, hogy sikerült neki végigcsinálni az évet, sőt azt is, hogy utána is folytatta ezt az életmódot: a körültekintő vásárlást és pazarlás elkerülését. 2015 júliusában amúgy egyik pillanatról a másikra (de legalábbis mindenféle drámai körítés nélkül) indult el ezen az egy éves kihíváson amit maga elé állított és a kötet a következő év júniusáig dokumentálja a vele történteket. Nem csak belső, de külső hatások is érik ez alatt az egy év alatt, s ezekről is őszintén beszámol, de nem túl részletesen, mert például a családjában történő változásokról annyit mond, hogy az nem az ő története, arról nem tud és nem is akar beszélni. Viszont azt elmeséli, hogy ezek a traumák és események őt hogyan érintették, milyen érzéseket és reakciókat váltottak ki belőle. Úgyhogy valójában a könyv tényleg nem csak arról szól, hogyan szakadt ő el a mértéktelen fogyasztástól, hogy már nem használta vigaszként a vásárlást hanem arról is, hogy nem a dolgok, hanem az emberek és a kapcsolatok azok, amik igazán fontosak ahhoz, hogy kiegyensúlyozott életet éljen. Ráadásul Cait saját magát is jobban megismerte ezekben a hónapokban, például kiderült, hogy sokat segített a mentális egészségén is az, hogy még amikor nehéz helyzetben volt, akkor is ragaszkodott a keveset vásárlunk szabályokhoz.
A könyv hónapok szerint van fejezetekre osztva, az elején mindig összeszedi Cait, hogy hol tart és a következő fejezetnél láthatjuk a fejlődését. Aztán leírja, hogy mit tett a céljai érdekében s közben beszámol bármiről ami eszébe jut. Itt-ott csapongónak is tűnik, mert gyakran visszatér a múltjához, a családjához, korábbi kapcsolataihoz, eseményekhez amelyek úgy érzi fontosak ahhoz, hogy megértsük, mi indította el ezen az úton. Igazán hasznos tippek, tanácsok, gyakorlati útmutatók alig pár oldalban vannak a kötet végén.

Amiért én érdeklődve olvastam végig, az a stílusa volt: látszik, hogy Cait ért a szavakhoz (sikeres blogjából lett ez a könyv, tehát korábban már nagyjából dokumentálta amit véghez vitt). Ráadásul nem jelenti ki, hogy az az egyetlen igaz út a fogyasztásunk mérséklésére amit ő követett, szimplán csak bemutatja a saját példáján, miként tudunk kevesebből is jól megélni és hogy milyen előnyei lehetnek egy ilyen kihívásnak. S mint korábban említettem az is szimpatikus, hogy beszámol a felmerülő kihívásokról is, amikkel szembe kellett néznie ez alatt az egy év alatt.

Úgyhogy ha valakit az érdekel, egy ember hogyan valósította meg azt, hogy megszabadult a felesleges dolgaitól és minimalizálta a vásárlását, akkor bátran olvassa el Cait történetét.

Blogturné

Bizonyára a legtöbben időről időre, vagy akár rendszeresen is költünk pénzt olyan fogyasztási cikkekre, amelyek – jobban belegondolva – teljesen feleslegesek. Cait Flanders néhány éve a hitelkerete brutális kimerítése után ismerte fel, hogy drasztikusan változtatni kell az életmódján. A nő kihívásba kezdett, melynek keretében egy éven keresztül nem vásárolt semmit a létszükségleti cikkeken kívül. A kihívás eredményét A kevesebb több című könyvében osztja meg velünk, mely magyarul a Libri Kiadó gondozásában jelent meg.

Fülszöveg

A ​húszas évei végén Cait Flanders – mint oly sokan mások – a túlfogyasztás ördögi körében találta magát: keress többet, vásárolj többet, akarj többet. Hamarosan azonban rájött, hogy a fogyasztás nem teszi boldoggá, ezért olyan döntésre jutott, amely megváltoztatta az egész életét: elhatározta, hogy

EGY TELJES ÉVIG NEM VÁSÁROL SEMMIT.

Cait ebben a könyvben meséli el, hogyan élt ez alatt az év alatt, amelynek során csak alapvető fogyasztási cikkeket (élelmiszereket és tisztálkodási szereket) vett. Ezenkívül megpróbált általában véve kevesebbet fogyasztani: megszabadult személyes tárgyainak hetven százalékától, megismerkedett a zero waste mozgalommal, és leszokott a tévénézésről. Furcsamód minél kevesebbet fogyasztott, annál boldogabbnak érezte magát. Azt is megértette, miért fojtotta korábban a problémáit a vásárlásba, az alkoholba és az evésbe. Mivel azonban már nem tudott ezekhez a „megoldásokhoz” fordulni, új megküzdési stratégiákat alakított ki, és rájött, mi a legfontosabb az életében.

Cait a saját tapasztalatain túl gyakorlati tanácsokkal is szolgál, amelyek segíthetik az olvasót abban, hogy

MEGTALÁLJA A SAJÁT ÚTJÁT EGY KEVESEBBET FOGYASZTÓ, DE ANNÁL BOLDOGABB ÉLET FELÉ.
Kiadó: Libri
Év: 2023
Oldalszám: 232
Fordította: Bakonyi Berta
Megrendelés

Nyereményjáték

Játékunkban az a feladatotok, hogy sorba rakjátok a betűket, hogy olyan kifejezéseket alkossanak, amelyek kapcsolódnak Cait Flanders értékrendjéhez is.

(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladványom

giiollnsvw

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

08.26. Readinspo
08.28. Könyv és más
08.30. Hagyjatok! Olvasok!
08.31. Olvasónapló

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *