Az elmúlt években jómagam is több olyan memoárt olvastam, amit nem feltétlenül híres ember írt. Maximum azután lettek híresek, hogy könyveik sikeresnek bizonyultak, mert az olvasók százezrei voltak kíváncsiak az életük történetére. Ide tartoznak az általam kedvelt könyvekkel, olvasással kapcsolatos memoárok (pl.: Bookworm, How to Be a Heroine ) de elég csak az közelmúlt egyik nagy sikerére, A tanult lányra gondolni (amit én is pont idén olvastam).
Cathy Rentzenbrink maga is úgy kezdte, hogy életének egy fontos történetéről írt visszaemlékezést ma már több memoárt is jegyez (ezek főleg a gyásszal, gyászfeldolgozással foglalkoznak, de olvasmányairól is van egy kötete, ami ment is a kívánságlistámra), sőt rendszeresen tart képzéseket olyanoknak, akik szeretnének az írással foglalkozni. Ebben a kötetében saját példáját inspirációnak beállítva arra bíztat, hogy mindenkinek lehet érdekes az élete amit érdemes leírni. Aztán eldönthetjük, hogy csak a fióknak vagy ki is adjuk, mert szertnénk, ha minél több emberhez jusson el.
A kötet négy részből áll: Előkészület, Kitermelés, Műhelymunka és szerkesztés, Elvégezni a munkát, amiből az utolsó kettő a legrövidebb. Egyébként a stílusa végig olyan, mintha egy kedves oktató mesélne nekünk, anekdotázgat és ötleteket ad: „gondolkodni valót ajánlok neked, nem szabályok sorát” írja már az elején a könyvnek és ehhez tartja magát. Az itt megmutatott technikák, feladatok tényleg csak mankók, kiinduló pontok, amikből lehet szemezgetni. Elmondja, hogy ő hogyan dolgozik, milyen rendszereket épített ki, mik azok a szabályok, keretek amik őt munkára ösztönzik, de többször felhoz más példákat is, hogy tanítványait, ismerőseit vagy pályatársait mi az ami segíti abban, hogy jól haladjanak az írással. Cathy nem dorgál, fegyelmez vagy szól le, sőt többször is felhívja arra a figyelmet, hogy legyünk kedvesek magunkkal szemben.
Az alapegyenlet szerinte: Te + élményeid = történet. A lényeg, hogy le kell ülni a papír (vagy amit használ az ember) elé és írni. Nem szabad nagy elvárásokat támasztani magunkkal szemben, sőt az előkészület rész nagy részében szépen lerombol mindenféle hátráltató kijelentést vagy gondolatot, amivel az írni vágyók hajlamosak szabotálni önmagukat. Le kell számolnunk a kétségeinkkel és munkához kell látni.
A Kitermelés részben sok gyakorlati ötletet is ad, hogyan álljunk neki az írásnak, sőt feladatok is olvashatók a könyvben. Például hogy nyugodtan inspirálódjunk másoktól, próbáljunk már kedvelt könyvek kezdőmondataihoz hozzáírni a saját folytatásunkat. Figyeljünk oda az érzékszerveinkre és fogalmazzuk meg, hogy mit hallunk, s ez milyen reakciókat vált ki belőlünk, Cathy szerint sokkal kevésbé van szükség az érzéseink leírására, inkább az írás érzékszervi elemeire koncentráljunk. De gyakorolhatjuk a levélírást is úgy hogy leírunk egy történetet/eseményt többféleképpen, attól függően másképpen, hogy ki a közönségünk (fiatalabb énünk, a szomszéd, egy kitalált személy stb.) Rentzenbrink végig hangsúlyozza, hogy fontos gyakorlatot szereznünk az írásban, s ez csak úgy megy, hogy minél többet foglalkozunk vele, szerinte az egyik legjobb módszer, ha naponta rávesszük magunkat arra, hogy papírra vessük gondolatainkat. Amikor írunk a lényeg a mennyiség legyen, termeljünk rendületlenül, nem kell törekednünk a választékosságra és a jó helyesírásra ebben a szakaszban. Mindezekkel foglalkozhatunk majd a szerkesztés során. Ami megint csak egy nehezebb feladat lesz: hiszen nagyon keménynek és határozottnak kell lennünk magunkkal a saját írásunkkal szemben. Minden könyv mögött rengeteg meg nem jelent szó, mondat, bekezdés sőt talán fejezet van.
Engem, mint akinek életében folyton jelen volt az írás valamilyen formája, még ha végig megmaradtam amatőrnek is (napló írás, blogolás stb.) mindig is nagyon érdekeltek a kreatív írással foglalkozó könyvek. A Hogyan írjunk memoárt-ra azért voltam kíváncsi, mert egy olyan műfajról szól, amihez én is közel érzem a tevékenységemet (lásd napló, blog 😊), s nagyon örültem, hogy egy csomó dologra amit a saját kis homokozómban csinálok validációt kaptam, sőt visszaköszönt néhány motívum is (pl. gimis koromban sokáig fiktív személyeknek írtam levélként a naplóbejegyzéseimet, vagy hogy én is jártam már úgy, hogy egy füzet túl szép volt és nem mertem bele írni). Nagyon szimpatikus végig Cathy stílusa, hozzáállása, hogy mennyire komolyan veszi azt, hogy biztatja az olvasóját a potenciális írókat: mindenkinek más a története és ezt minél többen többféleképpen mesélik el, annál jobban gazdagítják a könyves világot is.
Teleragasztottam a könyvet post-itokkal és valószínűleg jó pár tanácsot, ötletet hasznosítani fogok belőle. Mindenképpen ajánlom elolvasni akár akar az ember memoárt írni, akár nem, de még ha kreatív írással is akar foglalkozni, a dolog mechanikájához mindenképpen talál a kötetben inspirációt. S nem csak azért, mert a kötet végén van egy csokor jótanács híres íróktól 😊
Blogturné
Milyen tanácsokkal szolgálhat egy publikáló szerző a memoár írásával kapcsolatban? A Libri Kiadó gondozásában megjelent Hogyan írjunk memoárt című kiadványban Cathy Rentzenbrink vezeti végig olvasóját az önkifejezés egy lehetséges útján. Tartsatok a Blogturné Klub öt bloggerével,s ismerjük meg együtt a tippeket és tanácsokat! A turnéval tartva meg is nyerhetitek a könyv egy példányát a kiadó jóvoltából.
Fülszöveg
Benned is ott lapul egy történet, de nem tudod, hogyan mondd el?
Szeretnél memoárt írni, de nem tudod, hogyan vágj bele?
Tartasz tőle, hogy senkit sem fog érdekelni a mondanivalód?
Nem tudod, hogyan küzdd le az előtted tornyosuló akadályokat?
Cathy Rentzenbrink kötete számos más kérdés mellett ezekre is megadja a választ, és segít mindazoknak, akik meg szeretnék írni saját életük történetét. Ha követjük a könyv tanácsait, az írás egyszerre lesz örömforrásunk és támaszunk, és megélhetjük az alkotás csodáját, amely során életünk eseményei átalakulnak és új értelmet nyernek.
Ez a praktikus útmutató kezdő és tapasztalt írók számára egyaránt hasznos: eligazít az írás elméleti és gyakorlati kihívásai között, legyen szó alkotói válságról vagy a kritikától való félelemről. A benne található kreatív feladatok pedig lépésről lépésre vezetik el a memoárírót a végleges kéziratig.
Kedves Író!
Úgy örülök, hogy találkoztunk!
Isten hozott! Bárki vagy is, és bárhogy jutottál el ide, örülök, hogy látlak, és alig várom, hogy átadhassam neked minden tudásomat azzal kapcsolatban, hogyan vesd papírra az életed. Ha személyesen találkoznánk, kicsit szeretnélek megismerni, és megtudni, mi szél hozott hozzám. Így kénytelen vagyok találgatni. Mindig is írni akartál? Talán tele vannak a fiókjaid jegyzetfüzetekkel, vagy még nem is írtál le semmit, de titkos késztetést érzel. Lehet, hogy van egy bizonyos időszak vagy esemény, amit meg akarsz ragadni, vagy talán elakadtál, és nem tudsz továbblépni valami borzalmas dologtól, ami veled történt, de hallottál róla, hogy az írás segíthet. Esetleg papírra szeretnél vetni egy memoárt, amiből sikerkönyv lesz, és Oscar-díjas filmet forgatnak belőle, vagy megörökíteni a gyerekkori emlékeidet, hogy kinyomtathasd az unokáidnak, vagy ezeket az izgalmas időket szeretnéd rögzíteni, amiket manapság élünk. […] Vagy csak ösztönösen úgy érzed, hogy jó lenne, ha az írás helyet kapna az életedben. Lehet, hogy tele vagy mohó vággyal, hogy megküzdj a történeted elmondásával, de lehet, hogy kétségek gyötörnek. Bármi is a helyzet, és bárhonnan indulsz is, itt vagyok, hogy segítsek neked ezekben és még sok minden másban. Nem ígérhetem, hogy könnyű lesz: saját magunkról írni kényes, veszélyes ügy. De azt megígérhetem, hogy megéri.
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Fordította: Mesterházi Mónika
Terjedelem: 244 oldal
ISBN: 9789636041458
Megrendelés
Nyereményjáték
Az elmúlt évszázadokban számos memoár látott napvilágot, a mostani játékunkban pedig ezek közül válogattunk ki Nektek néhányat. Minden állomáson találtok egy-egy fülszövegrészletet a 19-21. században megjelent visszaemlékezések és naplók közül. A feladatotok, hogy a Rafflecopter megfelelő sorába írjátok be a memoár írójának nevét!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Feladványom
Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül.
Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába.
A turné menete
08.15. Szembetűnő
08.17. Olvasónapló
08.19. Könyv és más
08.21. Readinspo
08.23. Spirit Bliss Sárga könyves út