Menu Close

Emily Nagoski: Úgy, ahogy vagy

Emily Nagoskiról először az egyik legrégebb óta követett romantikus regényekkel foglalkozó oldalon, a Smart Bitches Trashy Books-on hallottam. Méghozzá konkrétan egyik podcastjukban volt vendég, ahol a könyvéről, a ’Come as You Are’-ról beszélt. Amit persze fel is raktam a kívánságlistámra, mert nagyon megfogott a könyv témája és a szerző stílusa (meg is néztem, a Moly szerint mindez 2016-ban történt). Aztán azóta se olvastam el a könyvet, viszont amit Emily a testvérével, Amelia-val írt, a Burnoutot, ami a Kiégésről szólt, elsősorban azt taglalva, hogy ez a jelenség miért és mekkora százalékban érinti a nőket és hogyan lehet megküzdeni vele azt pont tavaly sikerült elolvasnom. Nagyon örültem, hogy ez a könyv végre megjelent magyarul is, mert bár részleteket már olvasgattam belőle, de most sikerült jól belemerülni a témába.

Emily Nagoski nem azzal a céllal írta meg ezt a könyvet, hogy majd megváltoztatja minden nő szexuális életét. Ő csak azt akarta őszintén kommunikálni nőtársai felé, hogy attól, mert bár közel egyforma intim testrészekkel rendelkezünk még az működhet totál másképpen sőt eltérően, mint amit az átlagnak, vagy a társadalmilag elvártnak gondolunk. De ez nem azt jelenti, hogy valami nincs rendben velünk. Sőt, éljen a változatosság: higgyük csak el, hogy a társadalmilag ránk kényszerített elvárások alaptalanok, nincs egy sztenderd aminek meg kell felelnünk és ha ez nem így van, akkor jobb, ha elássuk magunkat. Dehogy: inkább ismerjük meg a felszerelésünket, keressük meg a mozgatórugóit és próbálkozzunk a beüzemeléssel, s ha valami működik, akkor hajrá, használjuk úgy. Szóval ebben rejlik az ő nagy titka és sikere: őszinteség és elfogadás amit egyrészt magával szemben is elvár, de alkalmazza a gyakorlatban is (szexuális oktatással, felvilágosítással és támogatással foglalkozik) sőt az olvasói felé is ezt kommunikálja a könyvben.
A könyv négy részből és kilenc nagyobb fejezetből áll: bemutatja a nemi szerveket, azok működését, sorra veszi az érzelmi és kulturális kontextust ami megakadályozhatja, hogy a nők igazán élvezzék a testüket és a szexet, elmagyarázza, hogy mi is az a szexuális izgalom, hogy a vágy mennyi tényezőtől függhet, hogy az orgazmus nem a nemi szervekben megy végbe, hanem az agyban, s hogy a legtöbbet hogy tehetünk az egészséges és kielégítő nemi életünkért: ha elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk. A magyarázatok mellett vannak kérdőívek is, hogy el tudjuk magunkat helyezni és lássuk, mik azok a hatások amik érnek, s rá tud vezetni, hogy vajon nekünk mire van szükségünk ahhoz, hogy igazán át tudjuk adni magunkat az élvezetnek.

Azért is érdemes elolvasni ezt a könyvet, mert ahogy az elején is mondja a szerző, ijesztően kevés kutatás foglalkozik a nők szexualitásával, alig pár évtizede kezdett felfutni a téma és populáris kötetek sincsenek, amelyek őszintén és lényegre törően beszélnek a témáról sőt felvilágosítanak is. Ráadásul nagyon tetszik Nagoski azon megközelítése is, hogy a szex az nem egy elzárt, légüres térben történő dolog, hanem mindig van valami kontextusa, nem lehet elválasztani az egyéntől, a körülményeitől. Ezért fontos a konkrét biológiai leírások mellett az érzelmi és társadalmi elvárásokról is beszélni.

Olvasmányos, könnyen érthető kötet, ráadásul rengeteg példával is operál, sőt még arra is kitér, hogy mi is a gond A szürke ötven árnyalta trilógiával, ugyanakkor kijelenti, hogy már Jane Austen is tudta a tutit, ha egy nő örömét leli valamiben attól még nem szajha 😊 Szóval nagyon jó volt végre elolvasni a könyvet. Nagoski fiatalokkal dolgozott sokat, úgyhogy meg tudja szólítani őket is, szóval nem csoda, hogy a Szexoktatás sorozat egyik részében Mavis pont ezt a kötetet ajánlja a saját nemi szerveivel hadilábon álló barátnőjének olvasásra.

A könyvnek amúgy most tavasszal jelent meg a második kicsit bővített kiadása angolul. Ebből már hallottam részleteket, ugyanis Emily a testvérével 2020-ban egy podcast sorozatot készített Feminist Survival Project 2020 címen. Eredetileg azért indították a podcastot, hogy az amerikai választásokat várhatóan kísérő érzelmi nehézségekre készítsék fel a hallgatóikat. Aztán ugye jött a COVID ami váratlan fordulatot hozott a podcast életében. Idén nyáron kijött utolsó 6 epizód pedig az Úgy, ahogy vagy új kiadásához kapcsolódóan foglalkozik azzal, hogyan hallgass a testedre …

Blogturné

Önmagunk megismerése mind fizikai, mind lelki értelemben kihívás elé állítja az embert. Nagoski hiánypótló kötete a női test és szexualitás világába kalauzol bennünket, ahol aztán gyökeresen átformálja mindazt, amit eddig önmagunkról gondoltunk. A Libri Kiadó újdonságáról ezúttal öt bloggerünk oldalán olvashattok véleményt és természetesen, ha velünk tartotok, tiétek lehet a könyv egy példánya is! 🙂

Fülszöveg

Egy könyv, amely gyökeresen átformálja mindazt, amit eddig a női testről gondoltál.
Miért olyan nehéz eljutni a csúcsra? Normális az, amit szex közben érzek? Velem van a baj? – Rengeteg nő tesz fel magában ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket nap mint nap, és érez bizonytalanságot saját teste és szexualitása kapcsán. Emily Nagoski egyedülálló munkájának fő célja, hogy eloszlassa e gyötrelmes kételyeket, és megmutassa az utat önmagunk felé. A több évtizedes gyakorlattal rendelkező szexuálterapeuta hittel vallja, hogy szexualitásunk az ujjlenyomatunkhoz hasonlóan egyedi, és nagyban függ reakcióinktól, egyéniségünktől, illetve a körülményeinktől, hétköznapi tapasztalatainktól. Épp ezért nincs okunk a szégyenkezésre vagy arra, hogy másokhoz hasonlítgassuk önmagunkat. Minden nő más – és ez így normális.
Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az örömteli és kielégítő szexuális élet nem a testrészeinktől, hanem a hozzájuk való viszonyunktól függ. Amint megismerjük kapcsolatunkat a saját testünkkel és ráébredünk, milyen körülmények hatására vagyunk képesek ellazulni, mi kell ahhoz, hogy teljes mértékben bízzunk magunkban és a partnerünkben, máris óriási lépést tettünk a mindent elsöprő gyönyör átélése felé.
Elég jól hangzik, nem? Indulj el életed legizgalmasabb felfedezőútján, és ismerd meg a legnagyobb öröm forrását – önmagadat!
Kiadó: Libri
Fordította: Getto Katalin
ISBN: 9789634338697
Magyar megjelenés: 2021.
Oldalszám: 472
Megrendelés

Nyereményjáték

A társadalom felfogásában bekövetkező változásnak köszönhetően egyre több kiadvány jelenik meg a szexualitással kapcsolatban. Nem csak a mennyisége, de a benne megfogalmazott tartalom is átalakul, ahogy egyre nyitottabbá és egyre elfogadóbbá válik a társadalmunk… A mostani játékban a szexualitást górcső alá vevő, régi és új kiadványokból idézünk nektek. A feladatok, hogy találjátok ki, melyik a könyvről van szó, majd a szerzőjét és címét írjátok bele a Rafflecopter doboz megfelelő helyére! 🙂

Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.

Feladványom

“…a szexuális energia olyan életenergia, amely velünk születik és mindig, minden körülmények közt a birtokunkban van, akár van párunk, akár nincs, akár fiatalok vagyunk, akár idősek.”

a Rafflecopter giveaway

Állomáslista

10. 19. – Nem félünk a könyvektől
10. 22. – Spirit Bliss A Sárga Könyves Út
10. 23. – A Szofisztikált Macska
10. 25. – Olvasónapló
10. 27. – Booktastic Boglinc

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *