decemberitervekTavaly hiába készítettem decemberi terveket, bekövetkezett, amitől tartani szoktam, hogy felrúgtam őket. Viszont idén azért merem felsorolni, hogy mikre számíthatnak az olvasóim, mert ezek egy része menetrendszerű, illetve már elköteleztem magamat mellettük, úgyhogy mindenképp fel fognak tűnni ezeken az oldalakon.

  • Kezdjük az olvasásokkal. A Goodreadsen megadott egy év 50 könyv célomat elértem, sőt már a molyon is átvehettem erről a kitüntetést, szóval ezzel most jól állok. Ami a konkrét olvasásokat illeti, előre láthatólag ami tuti, az 3 Blogturnés könyv, ami azt jelenti, hogy nyereményjáték is várható belőlük.
  • Hogy még milyek könyveket fogok ezen felül elolvasni, nem tudom, mert ilyenkor már nagyon hangulatfüggő az egész olvasási kedvem.
  • A saját Várólista csökkentésemmel természetesen csehül állok 🙂 De mivel eddig is mindig túléltem a sikertelenséget, ez most sem motivál különösebben 🙂
  • A karácsonyi könyvajánlót akárcsak az elmúlt két évben, már letudtam a Popkult, csajok, satöbbi adással, ezt immár meg is lehet hallgatni:
  • Ismét fogok majd ajánlani könyvmolyoknak való ajándékokat, mert az mindig izgi, addig is lehet ötleteket találni 2015-ből,  2014-ből és 2013-ból vagy nézegetni a továbbra is rendszeresen frissített Pinterest oldalamról is.
  • Immár tuti, hogy december 12-én fog indulni a 2017-os Várólista csökkentés, már lehet előre tanulmányozni a szabályzatot, ha valaki új lenne, a tavalyi kiváló kiindulópont lehet és válogatni a könyveket:)
  • S ha már Várólista, ne felejtsen el senki bejelentkezni, aki végzett: Várólista 2016 Kész vagyok!
  • A többi pedig legyen meglepetés. Még nekem is!

Kellemes készülődést! 🙂

 

Oszd meg!

3 thoughts on “Ez várható 2016 decemberében”

  1. Jajj, én még nagyon rajta leszek az ügyön, hogy meglegyen az utolsó három könyv év végére. 🙂 Lehet, hogy az utolsó pillanatban, mint tavaly, amikor olvasós szilveszterünk volt. ;))) Te hogy állsz vele, mennyire “csehül”? Természetesen jövök a jövő évire is, már van hozzá tervlistám, de majd még az aktuális hangulatom ezt megvariálja. Jó az utolsó napokban olyanokat beletenni, lecserélni, amikhez mostazonnal kedvem is van. Néha bejön ez a haditerv. Plusz teszek majd két-három mesét is, mert miért ne, azokkal könnyebb haladni, nekilendülni vagy épp befejezni. 😉

    Várom a könyvmolyos ajándékokról szóló új bejegyzést is. 🙂

    1. Hát én még csak 6-nál vagyok 🙂 ha nagyon akarom, talán befér év végéig, de majd meglátjuk.
      Nekem is most az a tervem, hogy jövőre beteszek olyanokat, amiket gyorsan tudok haladni. Mondjuk én mesék helyett a történelmi-romantikusokra meg angol chick-litekre gondoltam, van még itthon vagy egy polcnyi belőlük 🙂

      1. Persze, elméletben belefér még simán a többi, csak az ember kedve, hangulata, ideje néha nem úgy jön össze, ahogy eltervezi. De ha akarod, drukkolok neked, hogy sikerüljön mégis befejezni! Én tegnap nekivágtam a tizediknek, ami jó rövid, Maugret. 🙂
        A chik-litek is jó ötlet, úh, nekem is van még jó pár itthon, egy részét miattad vettem, pl. a Spirit Willing Flesh Weak-et, de azt is mióta tologatom, szerintem már a 2012-es vcs-n is rajta volt. 😀 Viszont pl. tavaly buktam az egyikkel, a Notting Hell cíművel, félbehagytam, mert annyira bolhabetűs volt… Majd egyszer rászánom magam újra. A vcs-t szerencsére azét nem buktam miatta. Ha idén valaki/valami miatt bukom, hát az Valente, ővele jól mellényúltam év elején, és megcsúsztam a tervekkel.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *