Menu Close

Decemberi tervek

decemberitervekNem nagyon szoktam terveket készíteni, mert azok arra valók, hogy felrúgjam őket. Illetve ne tartsam be és akkor nagyon rosszul érzem magam, főleg, ha mindezt nyilvánosan tettem. Azaz például beírom a blogba, hogy mit fogok elolvasni és nem teszem meg. Na de most a december közeledtével már merek kicsit előre tekinteni, főleg mert lesznek az Olvasónapló életében olyan dolgok, amik már-már menetrendszerűek, szóval itt már csak azért is sorolom fel őket, hogy lehessen készülni rá. Nem csak nekem, hanem a látogatóknak is.

  • Ami az olvasásokat illeti, idénre még 2 recim van és 4 könyvvel vagyok lemaradva a Várólista csökkentésemből, bízom benne, hogy meglesz ez a 6 kötet, mert nem egy elrugaszkodott mennyiség, még úgy se, hogy épp olvasási válságból vagyok kilábalóban.
  • A karácsonyi könyvajánlót a tavalyi módon fogom megoldani, azaz a Popkult, csajok, satöbbi podcast-ban. Szóval csütörtöktől lehet figyelni odaát is az adást.
  • Egyéb ajándékokat amiket kaphatnak a könyvmolyok, majd fogok ajánlani, de ha valaki addig is ötleteket keresne, 2014-ben és 2013-ban már válogattam egy csokorral, ezek nagyrésze manapság is kapható, sőt rendszeresen frissítem a vonatkozó Pinterest oldalamat is.
  • Hamarosan (december 12 körül) fog indulni a 2016-os Várólista csökkentés, már lehet előre tanulmányozni a szabályzatot, ha valaki új lenne, a tavalyi kiváló kiindulópont lehet.
  • S ha már Várólista, ne felejtsen el senki bejelentkezni, aki végzett: Várólista 2015 Kész vagyok!
  • S még egy meglepetéssel készülök, s talán még könyvértékelés is becsúszik.

 

Egyelőre dolgosnak tűnik a december, de ez nem feltétlenül rossz.

 

3 Comments

  1. Dóri

    Szép lett az új dizájn és tetszenek a tervek! 🙂 Vcs-t idén is elbuktam, szerintem, de nem bánom, mert sok könyvvel haladtam erről a listáról 😀

    • Lobo

      Köszi, látom kopp ugyanazt a címet adtuk a mai bejegyzésünknek 🙂
      De hát neked is már csak 4 kéne a VCSnél, nem fér bele?:)

  2. Dóri

    Tényleg 😀
    Hááát az a baj hosszú szépirodalmak maradtak, a Dickens életrajzzal lehet hogy megbírkózom, de a többihez egyelőre nincs kedvem. Azt hiszem év végén egy-kettőt ki is szanálok, amit már évek óta görgetek magam előtt és már elszállt a vágy, hogy elolvassam (KonMari method (Y) :D)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *