A Bűbájoló történet első részét vegyes érzelmekkel vettem a kezembe tavaly, egyrészt mert csupa jót hallottam róla, másrészt viszont látatlanban kicsit bizonytalan voltam a kiadás minőségét illetően. Például az eredetihez képest a borító elsőre nagyon nem ébresztett bizalmat. De kellemesen csalódtam, sőt a könyv külsejébe anyósjelöltem például egyenesen beleszeretett. Maga a regény is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, sőt a szerző később még tweetelte is a bejegyzésemet, úgyhogy teljesen boldoggá tett az egész élmény. Amikor megtudtam, hogy jön a második kötet is, nagyon megörültem, s tűkön ülve vártam, vajon a folytatás is lesz-e legalább olyan jó, mint az első volt. S nem kellett csalódnom. S persze mint sorozat második részének ismertetésében kis Spoiler biztos akad a következőkben. Én szóltam!
Szóval az Üvegbűbáj ott folytatódik, ahol a Jane Austen regények véget érnek. Jane Ellsworth férjhez ment, s szerencsére nem kell feladnia a bűbájolást sem, sőt komoly segítségére van párjának, aki épp a régens herceg felkérésére készít különleges attrakciót a királyi palotában. Az ifjú házasok aztán Belgiumba utaznak, ahol Vincent egy régi barátja és hozzá hasonlóan tehetséges bűbájoló valami különleges dolgot fedezett fel. A kontinens immár biztonságos angolok számára is, hisz Napóleon Elba szigetére van száműzve, ennek ellenére azért még sok feszültség van a helyi lakosok körében, hiszen Bonapartisták azért nem szűntek meg létezni. Jane és Vincent megérkeznek a Belga kisvárosba, ahol a nőre igazi kultúrsokk vár, s bár megpróbál beilleszkedni, idegen marad és hamarosan kiderül, hogy még a bájolást se folytathatja úgy, ahogy megszokta, márpedig épp egy nagy felfedezés tett, amit legszívesebben állandóan tesztelne… S közben Vincent újabb munkát vállal el, szinte naponta jár ezért Brüsszelbe, s mintha titkolna is valamit felesége elől, ráadásul hamarosan híre jön: Napóleon lelépett Elbáról, s világossá válik: a bűbájolók olyan tudás birtokában vannak, amiket katonai célokra is fel lehet használni.
A regényt megelőzően legizgalmasabb kérdés az volt, hogy vajon a szerző ki tud-e lépni Jane Austen árnyékából, s miután felhasználta az onnan vett motívumokat, tud-e valami újat mondani és jobban feltárni ez a különös bűbájjal átszőtt alternatív múltat. Nos, ez mos sikerült, de nagyon. Először is, a bűbájolás mindjárt főszerepet kap, hiszen most már Jane is “hivatásos” lesz, s bár csak férje révén, de azzal foglalkozhat, amit szeret. A mágia elméletéről is több szó esik, Belgiumban pont egy magániskolába is ellátogatnak, ahol bűbájolást tanítanak, aztán meg világossá válik, hogy a haditechnikában már régóta próbálják effektíven bevonni a mágiát, s bizony Vincenték tudása és találmányaik akár komoly fegyvertények lehetnek.
Aztán már a regény elején jön egy másik érdekes probléma is: női karrier lehetősége az 1800-as évek elején. Mert Jane egyrészt roppant boldog, hogy férjnél van, ráadásul ennyire tehetséges a pasija, akinek segíthet a munkájában, sőt együtt dolgozhatnak, de azért bántja, hogy mindenki Vincentet dicséri, aki ugyan állandóan kiemeli, hogy mennyire okos, különleges a neje, de annyira nem veszik őt komolyan. Saját jogán legalábbis, ami bántja mindkettejüket rendesen. Jane valamennyire továbbra is igyekszik megfelelni a társadalmi elvárásoknak, ez azért bele lett nevelve, épp ezért kicsit szégyenkezik is, amikor 3 hónapos házasként még nem terhes. Viszont mikor megtudja, hogy állapotos nők el vannak tiltva a bűbájolástól, már nem is olyan biztos benne, hogy szeretne gyerekeket. Úgyhogy egész modern problémája van: karrier és anyaság kérdésében, plusz minduntalan bizonytalanságot érez, hogy mi van, ha Vincent csak tehetsége miatt vette el és ha már nem tud bűbájolni, nem fogja szeretni őt.
Egyébként nagyon jól ragadja meg Mary Robinette Kowal az ifjú házasok problémáit is, hogy igyekeznek egymáshoz csiszolódni, s külön jó pont, hogy aztán a konfliktusok nem nagyjelenetekbe félreértésekbe és haragszomrádokba torkollanak, hanem pont azért, mert Jane nagyon is földhözragadt és nincs érzéke meg kedve a drámákhoz az ifjú pár leül és megbeszéli a dolgokat. Roppant realisták, s ez nagyon tetszik. Ráadásul Jane még azt is csak egy sóhajjal veszi tudomásul, hogy kicsit akciósztárnak kell lennie, egyszerűen fogja magát, gondolkodik és kitalál valamit, aztán megvalósítja, mert hát mégiscsak meg kell mentenie a férjét. Mindenféle körülményeskedésektől mentesen beleveti magát a dolgokba, de azért a végére alig várja, hogy leülhessen teázni, mert mégiscsak angol a lelkem.
Szóval az első részhez képest, ami épp egy bűbájnyival volt jobb mint egy szórakoztató Jane Austen mix, itt már sokkal többről van szó. A jellemek jobban ki vannak dolgozva, a szereplők megteltek élettel, s a történelem (Napóleon, megszálló hadsereg, kémkedés stb.) beleszól a cselekménybe, s kitágul a világ. Az angol vidéki arisztokrácia után megismerkedhetünk a londoni előkelőségekkel, aztán meg kontrasztként ott lesz a franciás elveket valló belga társaság. A hangsúly tovább tolódik Jane Austen és a románc felől a fantasy és az alternatív történelem irányába, s kíváncsi vagyok, hova tovább.
Be kell vallanom, hogy már belekukkantottam a nemrég megjelent negyedik rész (Valour and Vanity) leírásába, s rögtön az első mondatok, hogy aszongya: “Olyan, mintha Jean Austen írta volna a Tripla vagy Semmit (Ocean’s Eleven)“, úgyhogy én máris el vagyok kötelezve: várom a folytatást.
Eredeti cím: Glamour in Glass
Sorozat: Bűbájoló történet / Glamourist Histories #2
Megjelenés: 2014 (2012)
Kiadó: IPC Könyvek
Fordította: Szántai Zsolt
Terjedelem: 432 p.
ISBN: 9789636354848
Honnan: Vásárlás, saját példány
Pingback:Izgatottan várjuk