2013 nagy felfedezettje számomra is Katie McGarry volt, akinek első két regénye, a Pushing the Limits és a Dare You To bizonyították, hogy tud valamit a csaj. A három barátról szóló “trilógia” befejező regénye, a Crash into You is előolvasásként került hozzám és gyorsan végeztem is vele, aztán szépen elfeledkeztem írni róla. De azért az, hogy közel fél év után is még mindig élénken élnek bennem a történettel kapcsolatos emlékek és érzések, jelent valamit és ösztökélt arra, hogy megírjam végre a beszámolót.
A Crash into You Isaiah története, akinek még van vissza egy éve a suliból, alig várja, hogy kikerüljön a Gyermekvédelem hatósugarából, s bár ez félig sikerült, azért az önálló élethez pénzre van szüksége. Márpedig azt nehéz középiskolásként szerezni, úgyhogy visszatér az utcai versenyzéshez: úgy gondolja egy éjszaka alatt megszerzi amire szüksége van. Rachel igazi szegény kis gazdag lány, legalábbis kívülről úgy tűnik, de pánikrohamokkal küzd, amiket a családja előtt kénytelen titkolni, mert az ő feladata, hogy az anyjukat boldoggá tegye. Egyedül akkor érzi szabadnak és sajátjának magát, amikor hófehér sportkocsijával száguldozhat. Egyik este különösen merész lépésre szánja el magát, ismeretlenek invitálására utcai gyorsulási versenyen vesz részt. Ami rosszul sül el, Rachel menekülni kényszerül és végül Isaiah-val együtt sikerül kihúzniuk egymást a csávából. Illetve együtt keverednek egy még nagyobb kalamajkába: mindkettejüket megzsarolják és olyan embereknek tartoznak, akiktől óvakodniuk kellett volna…
Már eddig is sejteni lehetett, hogy Isaiah a maga full tetovált mogorva kinézetével csak leplezni akar valamit de a könyv után már az is érthető, hogy ez tényleg egy védekező mechanizmus, csak így maradhatott ép a nevelőszülők közt hányódva. Kevés embert enged közel magához, Noah és Beth voltak a családja, de azért úgy érzi az utóbbi elárulta, az előbbinek a nehézségeihez pedig nem akar még a saját gondjaival is hozzájárulni. Egyetlen álma van, hogy autószerelő lehessen, ezért dolgozik és tanul keményen, s úgy tűnik, hogy minden elúszhat, ám érdekes módon a nehézségek és hogy megismerkedik Rachellel, újra feldobják. Katie McGarry megint annyira valóságosnak és hitelesnek írta meg a főszereplőjét, hogy végig együtt tudtam lenni Isaiah-val és még ha nem is értettem egyet néhány döntésével, totálisan elfogadható volt, hogy miért is jutott bizonyos elhatározásokra.
Elsőre azt gondoltam, hogy a rossz fiú és a hercegnő sztori nem fog működni, de szerencsére hamarosan kiderült, hogy Rachel nem egy borsószem kisasszony, még akkor is, ha ő annak érzi magát. Hanem el van nyomva és a családja jóakaratból, de igazából terror alatt tartja: az ő vállán nyugszik az anyjuk boldogsága, mondogatják a bátyjai és az apja, s nem veszik észre, hogy ebbe beleroppan. Találkozása Isaiah-val sorsszerű és jó nézni mennyire felszabadul, hogy végre van valaki akivel közös az érdeklődése, akivel nem kell megjátszania magát, s aki még így is, sérülten is (legalábbis a lány betegnek tartja magát) csodásnak tartja. Ebből hihetetlen erőt és energiát merít és már-már a bátorságát is összeszedi.
Aztán meg Katie McGarry megírt egy igazán filmre kívánkozó nagy, romantikus jelenetet a kettejük között ami teljesen elvarázsoló, hirtelen jön, meglepő de nagyon illik a regénybe.
Talán a gazdag kislány vonal miatt kicsit nehezebb elfogadni ezt a történetet, főleg ha az ember úgy várta volna, hogy Isaiah és Beth legyen egy páros, de Rachel néhol bájos esetlensége ami egyik pillanatról a másikba tud meglepő talpraesettséggé változni megnyeri az olvasót. Aztán meg ott van Abby, akit nehéz nem kedvelni és azt hiszem hamarosan Katie McGarry neki is fog szentelni egy könyvet. Isaiah meg amúgy is széles vállán elviszi a sztorit:) S természetesen megint jó volt azt is látni, hogy például Noah és Echo élete továbbra is küzdelem, de megint csak azt kell mondanom, hogy a szerző nem kertel: nincs fenékig tejfel. Egyébként a hamarosan érkező negyedik rész után hozzájuk fog visszatérni McGarry, télen tehát várható egy újabb Echo és Noah sztori.
Szóval továbbra is ha valaki modern, realista ifjúsági (YA a keresőszavak miatt) regényre kíváncsi, ami szórakoztató, szívet dobogtató eseményekre és emlékezetes szereplőkre vágyik, akkor Katie McGarry az embere. Nagyon sajnálom, hogy még mindig* nem jelent meg tőle semmi magyarul, mert sokaknak ajánlanám.
*pedig már régóta ígérgetik…
Kiadó: Harlequin Teen
Megjelenés: 2013
Sorozat: Pushing the Limits #3
Terjedelem: 474 p.
ISBN: 9780373210992
Honnan: Netgalley, Recenziós e-book,
Pingback:Katie McGarry: Take Me On