Stacey Halls regénye azok közé a könyvek közé tartozik, amelyek első sorban a külsejükkel hívják fel magukra a figyelmet. Az enyémet már az eredeti megjelenése…
Szeretek odafigyelni olyan könyvekre, amik valahogy kapcsolódnak Jane Austen-hez. De mivel mostanában is volt, hogy nem éppen szerencsés volt az ilyenekkel a találkozásunk (igen, a…
Jó pár éve jelent meg a könyvtárunk kötelező olvasmány listáján Angela Ducworth könyve, amit egész sűrűn kölcsönöztek azután is a diákok, hogy véget ért a…
Az az olvasó vagyok, aki ritkán választ random olvasnivalót, ahhoz túlságosan is érdekelnek a könyves infók, de ezzel teljesen ki vagyok békülve, sőt így tudom…
Stephen Fry angol nemzeti kincs. Színész, humorista, műsorvezető író és egyáltalán roppant művelt és érdeklődő személy. Nagyon sok mindennel foglalkozott már életében, írásai közül korábban…
Nekem ez volt az első könyvem Meik Wikingtől, aki ugye a Hygge kötettel robbant be itthon is, aztán meg jött a Lykke, s ezekben ugye…
Még nem olvastam semmit Katherine Applegate-től, de tudtam róla, hogy Newbery medált már nyert, s ennek a könyvnek a fülszövege és külseje nagyon bejött, úgy…
Nem vagyok ellenére a mesefeldolgozásoknak, sőt kimondottan szeretem őket. Főleg, ha a női szereplőkre koncentrálnak. De meg kell hagyni, hogy még olyat nem olvastam, ami…
Ennek a könyvnek már a címe is olyan lírai: A lány, aki holdfényt ivott éppen ezért nehezemre esik megemészteni, hogy a magyar változatot eldugják apró…
A Kolibri Kiadó úgy tűnik azon van, hogy a Marvel Képregény Univerzumhoz tartozó legtöbb információ magyarul is elérhető legyen. A nyáron forgatott A Marvel amiről…
Az iskolai tananyagot majdnem mindenki nyűgnek érzi, főleg ha olyasmit oktatnak, ami akár érdekes is lehetne, de a tálalásmódja nagyon unalmas, mert meg kell tanulni…
Teljesen elégedett vagyok a trenddel, hogy az MCU sikere kihat a hazai képregény megjelenésekre, azaz kezdenek szélesebb körben elterjedni, több kiadó is foglalkozik velük és…
Az egyik Podcast, amit most már évek óta hallgatok, az amerikai NPR Pop Culture Happy Hour című most már heti 2 adással jelentkező műsora. Már…
Mint minden könyvmoly én is szeretem a könyvves témájú regényeket. Külön öröm, amikor olyanokat találok, amelyek gyerekeknek szólnak. Jennifer Chambliss Bertman regényének a címe elég…
Graeme Simsion a Rosie Projekt című regényével lopta be magát a szívembe, s bár voltak fenntartásaim a Rosie Effecttel kapcsolatban (magyarul: Rosie update), igazából a…