Úgy tűnik, hogy nekem elsősorban azok az ifjúsági regények jönnek be, amelyeknek a szerzője amúgy felnőtteknek szóló könyveket is ír, mert valahogy sok mindent ki tud hagyni a fiatalabb korosztálynak szóló műveiből, ami számomra idegesítő. Legalábbis ennek tudom be, hogy annyira kedvelem Jennifer Esteptől a Mítosz Akadémiát (hiszen a szuperhősős és a bérgyilkosos regényei is bejöttek), valamint Kelley Armstrong Sötét erők trilógiáját is, mert jól ír felnőtt paranormális regényt is. Éppen ezért van rögtön két könyv is az őszi ajánlóban, ami hasonló kvalitású írónőtől származik. Mind a ketten felnőtt urban fantasyt is írnak, de emellett sikeresen kirándulnak az ifjúsági regények világába.
Mira Grant: Feed – Etetés a Newsflesh trilógia első része, amelyben a világkatasztrófa után egy blogger testvérpár próbálja meg felderíteni az összeesküvést, ami okozhatta a világégést. Kicsit horroros lesz, elvileg, mert hát zombis, de még csak mindenhol jókat olvastam róla, ráadásul több díjra is jelölték. A szerző Seanan McGuire név alatt is ír UF sorozatot, felnőtteknek és azt is dícsérik. Amúgy a magyar kötet pikantériája szerintem, hogy az eddig világirodalomra szakosodott Lazi Kiadó jelenteti meg.
Kiadó: Lazi, terjedelem: 416 oldal, ISBN: 9789632671727, megjelenés: 2012 november
Ann Aguirre: Menedék is zombis, szintén posztapokaliptikus és szintén ifjúsági kategória, valamint Aguirre-nek van egy sci-fi sorozata is, Sirantha Jax főszereplésével, akit eléggé kemény csajnak tartanak, szóval részemről adok esélyt az ifjúsági kategóriájának is, mert úgy tűnik, Deuce, a főhősnő itt is vagány lesz. Azt pedig bírom.
Kiadó: Fumax, terjedelem: 256 oldal, ISBN: 9789639861473, megjelenés: 2012 november 30.
Isabel Wolff: Mesés ruhák kalandjai – egy vintage bolt körül – már régen volt, hogy olyan chick-lit ütötte fel a fejét, ami érdekel (mondjuk el kell ismerni, hogy nagyjából halódik a műfaj, bár a britek még küzdenek. Isabel Wolff már több regényt is írt, ez se a legújabb műve (eredetileg 2009-es) és egy régi ruhákat árusító üzlet körül bonyolódik.
Kiadó: Sanoma, terjedelem: 432 oldal, ISBN: 9789633410301, megjelenés: 2012 november 23.
Hilary Mantel: Holtaknak menete – annak idején már a Farkasbőrben is egész hamar megjelent, miután Mantel megkapta a Booker díjat. S ugye idén is ő zsebelte be a történelmi regény folytatásával, s íme a Caraphilus máris ígéri, hogy november végére az is olvasható lesz.
Kiadó: Cartaphilus, terjedelem: 424 oldal, ISBN: 9789633410301, megjelenés: 2012 november 23.
Irwine Welsh: Skagboys a Trainspotting folytatása. Azt hiszem, ennél többet erről nem is kell mondani.
Kiadó: Cartaphilus, terjedelem: 760 oldal, ISBN: 9789632662770, megjelenés: 2012 november 30.
Végül pedig, álljon itt a kedvenc képregényem válogatás ajánlója. Ebben a kötetben tíz év képregényeiből szemezgetett a szerző, Bill Watterson, úgyhogy aki még nem ismeri a 6 éves Kázmért és a haverját, a csíkos tigrist, annak jó belépő lehet. Amúgy angolul meg most jelent meg papírkötésben a Complete Calvin and Hobbes (én anno még a keménykötésűeket megvettem), úgyhogy most ahhoz is lehet kicsit olcsóbban hozzájutni.
Kiadó: Vad Virágok Könyműhely, terjedelem: 168 oldal, ISBN: 9789639998254, megjelenés: 2012 november 29.