A magyar fantasy író pláne nő helyzete nem könnyű. De Kleinheincz Csillának már másodszor sikerült könnyedén, elegánsan venni az akadályt, s nagyon úgy tűnik, hogy lesz ez még jobb is.

Az Ólomerdő főhőse a tizenkét éves Emese, aki alig emlékszik évek óta eltűnt anyjára, de sejthető, hogy valami nincs rendben a házuk táján. A lány persze nem találja helyét az iskolában, tehetségesen rajzol, de nem érti meg a barátnője se, inkább mesékbe menekül és a mintákba, amik szinte állandóan papírra kívánkoznak tolla hegyéről. Hamarosan kiderül, hogy ő tényleg nem mindennapi lány, mert félig tündér, félig ember, apja ugyanis Héterdőből hozta el a feleségét. Akit azóta is próbál visszaszerezni. Csakhogy a mesék világában egészen más törvények uralkodnak, ezért van az is, hogy Emesét kötik az ígéretei, ha nem teljesíti azokat, bármilyen jelentéktelenek is, komoly árat kell fizetnie érte.

De Emesére többen is pályáznak Héterdőben: a lovag, aki nem önzetlen, az özvegy, aki rajta kéri számon az elátkozott lányát. Ott van még a holló meg a hattyú, a mostohatestvérek, akik persze egy férfin különböztek össze és a skizofrén törpe:)

Kleinheincz Csilla regényében az a klassz, hogy teljesen megszabadult a magyar fantasyt sulytó átoktól. Nem majmolja a nyugati tucatfantasykat, hanem valami eredetit hoz. A magyar mese és mondavilágból építkezik, de teljesen politika és giccsmentesen. Természetesen érezhető rajta, hogy kik vannak/voltak hatással munkásságára (elvégre ő Peter S. Beagle fordítója), de ez feltétlenül előny. Az pedig, hogy a regény vége és az érzelmi húrokon való játszást olyan igazul kegyetlenül teszi, felrúgva például a mesék “boldogan éltek amíg meg nem haltak” szabályát merészségre és egészséges önbizalomra utal. Amit csak díjazni lehet.

Ebben a regényben a tündérek közelebb állnak Pratchett Hölgyek és Urak szépjeihez, mint a legtöbbünk elképzelésében élő kedves lényekhez. Érzelmeik, ha vannak egyáltalán nem éppen úgy működnek, mint az embereknek. Vagy a félig ember-félig tündér lányoknak, ahogy azt Emese is megtapasztalja.

Kicsit nehezen indul be a regény, Emese iskolai élete valahogy nem tűnik elég életszerűnek, hosszú a felvezetés aztán amikor Héterdőbe kerülnek a szereplők felgyorsulnak az események és lesz izgalom, kaland, varázslat, ahogy azt egy fantasytől vagy tündérmesétől elvárja az ember. Mindezek ellenére valahogy még azt éreztem, nem teljesen forrott ki Csilla stílusa, de várom a következő könyvét, mert hiszem, hogy fejlődni fog.

3.5 Stars
Oszd meg!

10 thoughts on “Kleinheincz Csilla: Ólomerdő”

  1. már másnál is olvastam ilyen óvatosan megfogalmazott “tetszik, de igazából annyira mégse” ítéletet. nálad sem igazán derül ki, hogy akkor most élvezted, mikor olvastad, vagy inkább csak úgy voltál közben?

  2. Feltétlenül érdemes elolvasni, mert benne van egy jó írónő ígérete. Csak még csiszolódnia kell. Esetleg ha már megírja a tökéletes regényét utána elő lehet venni a miből lett a cserebogár cím alatt. Szóval a válasz: a második felét határozottan élveztem.

  3. akkor azt hiszem, meg kell vennem. lehet, hogy elfogult vagyok Beagle miatt, de azt hiszem, aki úgy tud fordítani, mint ő, az írónak sem lehet utolsó.
    előző könyvét olvastad?

  4. Számomra is nagyon élvezetes volt ez a könyv mivel ahogy ennek a véleménynek az írója is írta távol áll a nyugati fantasyktól és érezhető rajta a magyarság!

  5. Nekem tetszett ez a történet, jó érzés volt ott lenni a Rengetegben. Ez az első könyv, amit élvezettel olvastam (17 éves vagyok és eddig csak kötelező olvasmányokat olvastam). Várom a folytatást 🙂

  6. Nekem nagyon tetszett, kétszer is sikerült beszélnem Csillával, nagyon jó volt, hogy válaszokat kaphattam olyan kérdésekre, melyek felmerültek bennem olvasás közben. Város két fül közöttet olvastad?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *