A múltkor volt egy cikk arról, hogy a férfiak előbb meggondolják magukat és hamarabb hagynak fel egy könyv olvasásával, mint a nők (A Guardian nyomán). Sokáig úgy voltam vele, hogy ha elkezdek egy könyvet, akkor az ha törik, ha szakad befejezem. Aztán jött az internet, meg a könyves bloggerség és a hihetetlen ráébredés, hogy rengeteg könyv van, amit érdemes elolvasni, tehát ne vesztegessem az időmet olyasmire, ami nem érdekel, úgyhogy engedékenyebb lettem és tényleg, ha úgy 50-100 oldalig, vagy néhány esetben mondjuk a feléig (mert addig reménykedem) valami nem köt le, akkor abba hagyom. Kérdéses, hogy vajon erről illik-e könyves blogban írni, főleg ha mondjuk recibe kapta az ember az adott könyvet. Nos, szerintem mindenképp, mert ez is lehet egy irányadó másoknak, akik tényleg könyvajánlásért jönnek, hogy tudják, nekem mi nem jött be az adott műnél. Mert még mindig lehet, hogy valaki azért olvas, mert velem pont ellentétes az ízlése és tudja, hogy amit lepontozok vagy el se olvasok, az életének fő olvasmánya lesz.
Viszont ezekről a könyvekről legalább keveset írok és igyekszem összevárni őket. Mint most. Úgyhogy íme 3 regény az elmúlt hónapokból, amikkel befürödtem.
Megpróbáltam tovább menni a rajongói vonalon és kikölcsönöztem a könyvtárból a Star Wars univerzum újabb adalékainak két könyvét is.
Az egyik A Birodalom visszavág újramesélése volt, Szóval Jedi akarsz lenni? címmel. Ennél még becsületesen a feléig próbálkoztam is, de nagyon nem jött be a stílus. Első száz második személyben van újra írva az egész, mint egy tanmese és pont a legjobb részeket hagyják ki belőle, mert a jedi képzésre és így ugye Luke történetére fókuszál a könyv. Mivel nagyon idegesített a felépítése, ezért a közepénél abbahagytam. Viszont azt el kell mondanom, hogy a Jedi gyakorlatok nagyon megragadták a nagyobbik fiam képzeletét és próbálkozott végigcsinálni őket.

Published by Kolibri on November 20th 2015
Pages: 310
Goodreads
Három részes regénysorozat három ismert amerikai szerzőtől, akik újraírták a klasszikus trilógiát. Adam Gidwitz az ötödik epizódot, A Birodalom visszavág című részt dolgozta át.
Eredeti cím: The Empire Strikes Back: So You Want to Be a Jedi?
Fordító: Habony Gábor
Terjedelem: 318 p.
Kiadó: Kolibri
Megjelenés: 2015 (2015)
ISBN: 9786155541001
Honnan: Könyvtárból

Published by Kolibri on December 1st 2015
Pages: 192
Goodreads
EBBEN A TELJESEN ÚJ TÖRTÉNETBEN ISMÉT IZGULHATUNK HAN SOLÓÉRT ÉS CSUBAKKÁÉRT!
A cselekmény a Star Wars: Új remény és a Star Wars: A Birodalom visszavág című filmek közötti időszakban játszódik. Han Solo és Csubakka egy titkos küldetésre indul a Millennium Falcon fedélzetén, miközben könyörtelen fejvadászok és egy fáradhatatlan birodalmi ügynök veszi üldözőbe hőseinket…
A történetben olyan fontos információkat is megtudhatunk, amelyek a STAR WARS: AZ ÉBREDŐ ERŐ című VII. epizód cselekményéhez szorosan kapcsolódnak.
Itt már teljesen megborult az elméletem, hogy én igazi Star Wars rajongó lennék. Sajnos az ismert és szerett filmeken kívül nem nagyon tudom értelmezni a kalandokat, s míg Leia hercegnőről női vezetői mivolta és a girl power miatt szívesen olvastam a Mozgó célpontot, addig Han Solo kalandja már egyáltalán nem tudott lekötni. Valahogy a felvezetés se tűnt elég ígéretesnek, úgyhogy itt most igen gyorsan, még a bevezető fejezet után elbúcsúztam a könyvtől. Azt hiszem, öreg vagyok én már ahhoz, hogy egy ekkora rajongói klubba csak úgy becsatlakozzam és elviseljem a rosszat is a jók mellett.
Eredeti cím: Smuggler’s Run: A Han Solo & Chewbacca Adventure
Fordító: Bus András
Terjedelem: 192 p.
Kiadó: Kolibri
Megjelenés: 2015 (2015)
ISBN: 9786155501951
Honnan: Könyvtárból

Published by Mira on January 26th 2016
Pages: 368
Goodreads
Set against the dazzling backdrop of Golden Age Hollywood, novelist Anne Girard tells the enchanting story of Jean Harlow, one of the most iconic stars in the history of film.It's the Roaring Twenties and seventeen-year-old Harlean Carpenter McGrew has run off to Beverly Hills. She's chasing a dream;to escape her small, Midwestern life and see her name in lights.In California, Harlean has everything a girl could want;a rich husband, glamorous parties, socialite friends;except an outlet for her talent. But everything changes when a dare pushes her to embrace her true ambition :to be an actress on the silver screen. With her timeless beauty and striking shade of platinum-blond hair, Harlean becomes Jean Harlow. And as she's thrust into the limelight, Jean learns that this new world of opportunity comes with its own set of burdens. Torn between her family and her passion to perform, Jean is forced to confront the difficult truth;that fame comes at a price, if only she's willing to pay it. Amid a glittering cast of ingenues and Hollywood titans: Clara Bow, Clark Gable, Laurel and Hardy, Howard Hughes, Platinum Doll introduces us to the star who would shine brighter than them all.
Már többször is írtam, hogy a tavalyi év egyik nagy podcast felfedezettje Karina Longworth You Must Remember This podcastja, volt, amit Hollywood első évszázadának történetével foglalkozik. Pont tavaly év vége felé készült egy adás Jean Harlow-ról is, aki szép volt, tehetséges, Marilyn Monroe példaképe és az eredeti “Platinum Szőke” becenév is őt illette. Teljesen lenyűgözött a pályafutása és a tragikus vég, ami érte, úgyhogy persze, hogy jelentkeztem erre a regényre.
De sajnos nem volt benne semmi izgalom és bár a feléig eljutottam, egyszerűen nem volt benne semmi magával ragadó. Jean-nek nem volt jelleme, s nem jött át az a kapcsolat se igazán, ami az anyjához fűzte, ami egész életét meghatározta, vagy a humora és a kedvessége, ami segítette, hogy helyt álljon Hollywoodban. Lehet inkább valami életrajzot kéne forgatni és nem egy megregényesítést, ami ráadásul meg is áll a történetmesélésben és csak Jean felemelkedéséig követi a színésznő életét. Ráadásul ha nem ismertem volna egyéb érdeklődés miatt sok nevet és eseményt a régi filmes életből, nagyon nem tudtam volna hova tenni a környezetet se.
Ha valakit érdekel, hogy ki is volt valójában az a színésznő, akit az Aviátorban egy rövidke jelenet erejéig Gwen Stefani játszott, az inkább hallgassa a podcastot.
Kiadó: Mira
Megjelenés: 2016 január 26
Terjedelem: 368 p.
ISBN: 9780778318668
Honnan: Netgalley, Recenziós e-book