Annak idején a Kísértetház nagyon belopta magát a szívembe, valahogy mégse olvastam több könyvet Isabel Allendétől, pedig már akkor is megállapítottam, hogy Dél Amerikában biztos van valami a levegőben amiből lélegezve olyan nagyszerű mesélők cseperednek fel, mint Garcia Marquez meg ő például. De most valahogy kedvem támadt megnézni, mi változott azóta az írónőnél. S szerencsére, bár mondhatni kommersz a téma, a stílus és a mesélőkedv, az atmoszférateremtés, a történelmi környezet hiteles ábrázolása semmit se.
Persze mindenki hallott Zorróról, látott 1001 tévéfilmet, de ha mást nem sátoros ünnepeken és sorozatszegény nyarakon valamelyik kereskedelmi adón tuti belefut az álarcos Banderasba meg a tüzes tekintetű Catherine Zeta Jonesba. Csakhogy Allende Zorrója pont nem ezek a történetek, hanem a hős ifjú koráról szól. Arról, hogyan lett belőle az, akinek legendájával megismerkedett a világ. Diego De la Vega egy kaliforniai nemes és egy félig indián lány szerelméből, házasságából születik. Rögtön ott van vele indián tejtestvére, Bernardo akivel szinte két test, egy lélek a két fiú, s mindenen osztoznak, közösek a csínyeik, az elképzeléseik, a vágyaik, még ha hatalmas társadalmi szakadék is van közöttük. Ami addig igazából nem is annyira kényelmetlen, meg feltűnő, amíg gyerekként tiniként együtt lógnak a félig még indiánok lakta, bár már erősen visszaszorulóban lévő Kaliforniában. Aztán Diegot apja Barcelonába küldi tanulni, s engedi, hogy magával vigye Bernardot, mint a szolgáját. A napoleoni időkben Spanyolország elég érdekes hely volt. A feudalista magatartásból hirtelen felvilágosodott nézetek közé került nemzetet megosztva találják a fiúk. Barcelonában nő fel tehát Zorrová Diego de la Vega, ismerkedik meg az első nagy szerelemmel, sőt örök ellenfelével is, találkozik cigányokkal, titkos társaság tagja lesz, sok tudást szed össze nem csak elméletben, de gyakorlatban is, hogy miután kalandos úton visszatér otthonába már készen álljon arra, hogy álarcban az igazságért harcoljon és kiálljon a szegények mellett. A regény pedig nagyon jó érzékkel itt ér véget, hisz a többi már legenda…
Igazán jó kis történelmi kalandregény ez a XIX. Század elejéről, egy kiváló mester tollából, aki könnyedén vázolja fel a korszakot és a sok szereplőt, s végig izgalomba tart, s aztán az olvasóra bízza, hogy folytatásként melyik Zorro történetet képzeli az utolsó oldalak után.

3.5 Stars
Oszd meg!

4 thoughts on “Isabel Allende: Zorro”

  1. Meggyőztél ezzel a kritikával. A Kísértetház nekem is nagyon tetszett – a filmet is tudom ajánlani, bár magától értetődően sokminden kimaradt a könyből a vásznon – ám én sem olvastam még mást Allendétől. Ja, van egy kivétel az Afrodité, ami egy afrodiziákum-gyűjtemény, anekdotákkal fűszerezve. Azt is megéri elolvasni, ha valakit érdekel a téma 🙂

  2. Nagyon tetszett, kár hogy véget ért. És kár, hogy Zorro nem létezett. Valóban jól írt, jó stílusban, tetszett a befejezés, bár sajnáltam hogy nincs folytatás. 🙂

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *