Tavaly decemberben olvastam Raffaella Barker: Csirketánc című könyvét, ami nagyon tetszett, s megörültem, mikor a Red Busban szembe jött velem a folytatás, a Summertime. Ugyan ez a könyv már nem annyira ellenállhatatlan, mint az első, de azért még mindig szórakoztató és nosztalgikus emlékeket idéző volt.
Venetia Summers ismét csak egyedül van, igaz, átmenetileg, mert David, a barátja akire az elmúlt évben mindenben számíthatott a világ másik felén dolgozik pár hétig. Addig újra hozzá kell szoknia ahhoz, hogy egyedülálló szülőként állja meg a helyét és gondot viseljen három gyerekére, a 11 éves egyre kritikusabb Giles-re, a 9 éves és néha meglepően felnőttes Félixre, valamint a 3 éves és még mindig hihetetlenül bájos és tetőtől talpig nő Szépségre. Ez persze nem megy könnyen. Ráadásul öccse nősülni készül, s hol is lehetne máshol tartani a bulit, mint Venetia kertjében. Úgyhogy a hosszú hónapok előkészületei után természetesen mindent az utolsó héten kell megszervezni, s eleinte úgy tűnik, nem is lagzi, hanem valami mini Glastonbury készül a ház mögött, az időjárás se akar kedvezni és még egy új, mogorva monoszemöldökű szomszéd is megjelenik. Kiderül, hogy David újabb lehetőséget kapott és mégse mostanában tér haza, s lassan a soha végig nem beszélt telefonhívások, az időeltolódás a semmitmondó e-mailek kezdik kikezdeni Venetia türelmét is. Miközben megpróbál életében először egyedül kempingezni menni a gyerekeivel, beindítani a vállalkozását és rendbe tenni a magánéletét is és eldönteni, hogy mit akar: könyebb-e férjezettnek lenni (ahogy mindenki mondogatja), vagy megállja egyedül is a helyét, mint anya és üzletasszony.
Csak egy csillaggal kevesebb mint az előző rész, talán mert már nem hatott egy csomó minden az újdonság erejével, ennek ellenére továbbra is kellemesen szórakoztató női regény volt.
